Ugrás a tartalomra

Hideg reggelre ébredtünk, sokfelé fagypont alá csökkent a hőmérséklet

Létrehozva
Napközben döntően derült idő várható.
Kép
minap_indito_20251017-ot_04.jpg
Fotó: Osztie Tibor

Az éjszakai hőmérsékletekről ITT tekinthet meg egy hőtérképet.

A HungaroMet vasárnap reggeli előrejelzése szerint csak kevés helyen fordulhatnak elő felhősebb körzetek. Délután az északkeleti megyékben gomolyfelhők képződnek, nyugat felől pedig fátyolfelhőzet érkezik. Csapadék nem várható.

Az Alpokalján a déli, míg Szabolcsban az északnyugati szél lehet olykor élénk.

A legmagasabb nappali hőmérséklet általában 12 és 15 fok között várható. Késő estére 2 és 7 fok közé csökken a hőmérséklet.

Szinte egész Miskolcon jó a levegő minősége, egyedül Lyukóvölgyben mértek elfogadható értékeket a berendezések a pmmonitoring.hu oldal tájékoztatása szerint.

Címkék

Ez is érdekelhet

Holttestet találtak Miskolcon
MiskolcBaleset
A rendőrség eljárást folytat egy eddig ismeretlen személyazonosságú holttest ügyében, akit július 9-én, Miskolcon a Várhegy utca erdős részében találtak meg. Személyes tárgyai alapján azonosításában olvasóink segítségét is kérik.
A Moto-Rock élmény most már mindenkié – ingyenes lesz a fesztivál
MiskolcKultúraSzabadidő
A zene mindenkié. A motorozás mindenkié. Most pedig a Moto-Rock élmény is mindenkié! A szervezők és a támogatók döntése értelmében a Miskolci Moto-Rock Fesztivál és Családi Hétvége teljes programja ingyenesen látogatható.
Tündöklő – A fény művészete - augusztus 20-án Miskolc belvárosa a kortárs fényművészet színterévé válik
MiskolcKultúra
Kétnapos, különleges vizuális élménnyel várja a látogatókat Miskolc belvárosa augusztus 20-án és 21-én. A Tündöklő – A fény művészete fesztivál során a város ikonikus épületei, terei és közösségi helyszínei új arcukat mutatják meg.
Képgaléria
Dánielfy és Parno Graszt koncert a Csengey-kertben
Dánielfy Gergő: Azt a szeretetet adjuk tovább, amit a közönségtől kapunk
MiskolcSzabadidő
Vasárnap este Dánielfy Gergő töltötte meg zenével a Csengey-kertet. A koncert apropóján új korszakról, a dalok mögötti személyes történetekről és arról beszélgettünk vele, hogyan lehet a színpadon kapott szeretetet továbbadni a közönségnek.