Ugrás a tartalomra

Ligameccsek után kupameccs

Létrehozva
Folyamatos terhelés alatt állnak a Macik.
Kép
DVTK Jegesmedvék
A kupában a továbbjutás kiharcolása a Macik célja. Fotó: magánarchívum

A DVTK Jegesmedvék Erste ligás jégkorong csapata az elmúlt hétvégén két hazai mérkőzést vívott, ezen a héten pedig ugyancsak két fellépés vár a piros-fehérekre. Akik vasárnap itthoni környezetben gólképtelenek voltak a Debreceni EAC együttesével szemben.

Október 22-én, kedden este 18 óra 30 perctől a Magyar Kupa második fordulója keretében az UNI Győr ETO HC gárdáját látják vendégül a népkerti jégcsarnokban, majd október 26-án, vasárnap délután, 15 órától ugyancsak Miskolcon lesz bajnoki jelenésük a Budapest Jégkorong Akadémia Hoki Club alakulata ellen. 

A szokatlan kezdési időpont oka: az egyik televíziós csatorna élőben sugározza majd az összecsapást.

Ami pedig a Magyar Kupa visszavágóját illeti, erre október 28-án, kedden eddig még nem közölt időben kerül sor.

Ez is érdekelhet

25 órás táncmaraton
Huszonöt év, huszonöt óra, végtelen ritmus
MiskolcKultúraSzabadidő
Negyed évszázados lett a Limited Dance Academy, és nem is akárhogyan ünneplik meg ezt az évfordulót. 25 órán át táncolnak megállás nélkül a diákok.
Elhagyott épület lángolt a belvárosban
MiskolcHavaria
A romos épület oltását már megkezdték a tűzoltók.
Csemege lesz a szomszédvárak csatája
MiskolcSport
A négy napos ünnep sorsolása úgy hozta, hogy október 24-én Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyei rangadót játszanak a férfi kosárlabda NB I/B-ben.
Csúszós az út a Győri kapuban, ketten koccantak
MiskolcBaleset
Szokatlan még az őszi idő a sofőröknek, van akit meglep a vizes, avartól csúszós úttest.