Ugrás a tartalomra

Magának utalta ki a diákok bérét a trükkös adminisztrátor

Létrehozva
Az iskolaszövetkezet korábbi munkatársa ráadásul mindezt már korábbi munkahelyén is eljátszotta, a bíróság most három év börtönnel díjazta tettét.

Több mint hatmillió forint kárt okozott az a férfi, akinek az ügyében ítéletet hozott a napokban a Miskolci Járásbíróság – írja keddi közleményében a Miskolci Törvényszék.

A vádlott korábban egy egyetemi iskolaszövetkezet munkatársaként dolgozott, ott adminisztratív feladatokat látott el. A többi között ő rögzítette az új munkavállalók adatait az informatikai rendszerben, összegezte a jelenléti íveket, kiszámította a munkaórákat és a díjazást, ami azért fontos, mert ezek alapján számfejtették a béreket.

A közleményből kiderült, az átutalások előkészítése is a terhelt kötelezettsége volt, aki 2022-2023. években olyan, korábban foglalkoztatott diákok adatait is rögzítette a rendszerben, akik abban az időszakban már nem végeztek munkát az iskolaszövetkezet keretében.

A vádlott a munkavállalók bankszámla adatait az édesanyja nevén lévő, de ténylegesen általa használt folyószámlaszámra módosította, és így összesen 6,6 millió forintot utalt át magának.

A bíróság a vádlottat jelentős kárt okozó, üzletszerűen és folytatólagosan elkövetett csalás bűntette miatt 3 év szabadságvesztésre és 3 év közügyektől eltiltásra ítélte, valamint kötelezte a sértetti iskolaszövetkezet részére az okozott kár megtérítésére is. Súlyosító körülményként értékelte azt, hogy a terhelt ugyanilyen jellegű cselekmény miatt már volt büntetve, és hogy jelen cselekményét folytatólagosan követte el. Enyhítő körülmény volt személyi körülményein túl a beismerése.

Ez is érdekelhet

25 órás táncmaraton
Huszonöt év, huszonöt óra, végtelen ritmus
MiskolcKultúraSzabadidő
Negyed évszázados lett a Limited Dance Academy, és nem is akárhogyan ünneplik meg ezt az évfordulót. 25 órán át táncolnak megállás nélkül a diákok.
Elhagyott épület lángolt a belvárosban
MiskolcHavaria
A romos épület oltását már megkezdték a tűzoltók.
Csemege lesz a szomszédvárak csatája
MiskolcSport
A négy napos ünnep sorsolása úgy hozta, hogy október 24-én Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyei rangadót játszanak a férfi kosárlabda NB I/B-ben.
Csúszós az út a Győri kapuban, ketten koccantak
MiskolcBaleset
Szokatlan még az őszi idő a sofőröknek, van akit meglep a vizes, avartól csúszós úttest.