Ugrás a tartalomra

A vendégek véleménye formálja a selyemréti strand jövőjét

Létrehozva
Nyílt bejárásra várták a Selyemréti Strandfürdő vendégeit október 21-én, kedden, reggel 9 órától.
Kép
selyemreti_strand_nyilt_bejaras_ot
Nyílt bejárás a Selyemréti Strandfürdőben. Fotó: Osztie Tibor

Korán reggel gőzben úszik a Selyemréti Strandfürdő úszómedencéje. Minden pálya foglalt. A csípős hideg sem riasztja el az úszni vágyókat. Nincs is jobb, mint pár hossz leúszásával kezdeni a napot. Felfrissül a test és a lélek. Így van ezzel Molnár Ferenc is, aki hétéves kora óta jár a selyemréti strandra. Bérlete van, gyakori látogatója a fürdőnek. Megvan a véleménye is.

Nosztalgia a Selyemréti Strandon

A legszebb strand lehetne

- sóhajt egy nagyot. - Vagyunk egy páran, akik rendszeresen ide járunk. Gyönyörű ez az épület, de már nagyon régi, szükséges lenne egy teljeskörű felújítás - mondja.

Martini Emil, a Miskolci Fürdők Kft. vezetője is gyerekkora óta jár a selyemréti strandra. Nagymamája itt dolgozott, ő pedig gyakran ment vele.

Vendégszemmel teljesen másképp látja az ember a strandot

- mondja. Ezért is tartották fontosnak, hogy meghallgassák az ő véleményüket.

Kép
Nyílt bejárás a Selyemréti Strandfürdőben. Fotó: Osztie Tibor
Martini Emil, a Miskolci Fürdők Kft. vezetője válaszolt a kérdésekre. Fotó: Osztie Tibor

- A Miskolci Fürdők Kft. vezetése úgy gondolta, hogy személyes tapasztalatokat gyűjtenek a vendégek, a törzsvendégek részéről, hogy a strand a legjobb, legbiztonságosabb, legszebb legyen. Ezért nyílt bejárást szerveztünk, ahol bárki elmondhatta személyesen a véleményét, megoszthatta észrevételeit.

Szemtől szembe

A véleményét bárki elmondhatja kommentben, üzenetben, de itt lehetőség volt személyesen is megosztani az észrevételeket, és választ is kaptak kérdéseikre az érdeklődők.

- Vannak olyan kritikai megjegyzések, amelyek jogosak. Vannak, melyek apróságnak tűnnek, de lényegesek abból a szempontból, hogy a vendégek jól érezzék magukat.

Problémák vannak. Legutóbb például meghibásodott a szivattyú, ezért szünetelt a melegvíz-szolgáltatás egy ideig. A műszaki csapat gyorsan és hatékonyan dolgozott azon, hogy minél előbb újra zavartalanul élvezhessék a fürdőzést a vendégek.

Nem csak kritikákat hallottunk, nagyon sok pozitívumot is. A dolgozóink kedvességét, a víz minőségét, a strand szépségét és ápoltságát emelték ki a látogatók.

- emelte ki Martini Emil.

Kép
selyemréti strand bejárás. Fotó: Osztie Tibor
Bárki elmondhatta a véleményét. Fotó: Osztie Tibor

Hagyományt szeretnének teremteni

Ezt a fórumot, bejárást minden évben többször megrendezik majd. Céljuk, hogy a Selyemréti Strandfürdő mindenki számára kellemes, barátságos és pihentető hely legyen, hiszen a vendégek elégedettsége a legfontosabb.

Bezárnak pár napra

Október 23-ig a megszokott nyitvatartással várják vendégeket, ezután egy rövid szünet következik, majd november 3-án ismét nyit a Selyemréti Strandfürdő.

Ez is érdekelhet

25 órás táncmaraton
Huszonöt év, huszonöt óra, végtelen ritmus
MiskolcKultúraSzabadidő
Negyed évszázados lett a Limited Dance Academy, és nem is akárhogyan ünneplik meg ezt az évfordulót. 25 órán át táncolnak megállás nélkül a diákok.
Csemege lesz a szomszédvárak csatája
MiskolcSport
A négy napos ünnep sorsolása úgy hozta, hogy október 24-én Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyei rangadót játszanak a férfi kosárlabda NB I/B-ben.
Csúszós az út a Győri kapuban, ketten koccantak
MiskolcBaleset
Szokatlan még az őszi idő a sofőröknek, van akit meglep a vizes, avartól csúszós úttest.
Őszi kaland a színek vasútvonalán
MiskolcSzabadidőKörnyezet
Ahol a mozdony füstje keveredik az avar illatával, ott indult útnak a Lillafüredi kisvasút legszínesebb kalandja, a lombhullató vonatozás.