Ugrás a tartalomra

Minden pillanat lehet egy verssé váló élmény

Létrehozva
Kedden mutatták be Nyilas Attila: Való igaz című új verseskötetét a II. Rákóczi Ferenc Könyvtár központi épületében.
Kép
nyilas_attila_kotete_20251021-ot_01.jpg
Az élet minden pillanatából születhet egy vers. Fotó: Osztie Tibor

A verseskötet fülszövegét Várady Szabolcs Kossuth- és József Attila-díjas magyar költő, műfordító, szerkesztő írta. Várady a szövegben így fogalmaz:


A verseskötetek többnyire vékonyabbak. De sűrűbben is szokták követni egymást. Nyilas Atilla új kötete tizenöt év után jelenik meg. És az ő ideje úgy telik, tudjuk meg e könyvnek mindjárt az első verséből, hogy "közben hallom fejemben a Hangot, / amely mindig beszél, versben beszél hozzám, / ahogy a tenger morajlik szüntelen". A költők jobbára a különleges pillanatot várják. Neki szinte minden pillanat van annyira különleges, hogy verssé legyen. A versen belül is: nem a lényeg kiemelése, a fölösleg lefaragása a cél, hanem a minél több részlet éltetése. Egy ember élete. Minden vers részlet ebből. Vers, nem vers, nem mindig tudjuk biztosan, de visz magával. Mígnem az elbeszélés nyugalmas felszíne zenei hullámverésbe fordul. Egy anyagból van mind a kettő. Ritmust adó poétikai eszköz még a leltár, a hosszú felsorolás. Egy helyszín, teszem azt: hogy mi minden kötődik hozzá. És az élethez hozzátartozik a halál is, az életet elbeszélő versekhez a meghaltak felidézése, gyászolása. És az akadályok az élet menetében: például a karantén, ez is növeszt egy ágat a Nyilas-költészet fáján.

Kép
nyilas_attila_kotete_20251021-ot_11.jpg

A kötetet méltató Várady szerint mindez ezért érdekes, mert el van beszélve, és érdekes maga a nyelv is, de ami talán még érdekesebb: hogy így van a létezés, hogy egyáltalán van valami.

Hozzáteszi: "Hosszú, kitartó olvasást igényel ez a könyv, de meg is hálálja. Egészében több, mint részleteiben. Aki végigolvasta, létezőbbnek érzi önmagát is."

Kép
nyilas_attila_kotete_20251021-ot_12.jpg

Ez is érdekelhet

Ádám Attila Megasztár
„Ha ő nincs, én sem vagyok itt” – Ádám Attila szívszorító vallomása a Megasztárból
MiskolcBorsod-Abaúj-ZemplénBulvárCelebhírek
A borsod-abaúj-zempléni kis községből robbant be a Megasztár élő show-jába. Ádám Attila göröngyös úton jutott el idáig.
25 órás táncmaraton
Huszonöt év, huszonöt óra, végtelen ritmus
MiskolcKultúraSzabadidő
Negyed évszázados lett a Limited Dance Academy, és nem is akárhogyan ünneplik meg ezt az évfordulót. 25 órán át táncolnak megállás nélkül a diákok.
Elhagyott épület lángolt a belvárosban
MiskolcHavaria
A romos épület oltását már megkezdték a tűzoltók.
Csemege lesz a szomszédvárak csatája
MiskolcSport
A négy napos ünnep sorsolása úgy hozta, hogy október 24-én Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyei rangadót játszanak a férfi kosárlabda NB I/B-ben.