Ugrás a tartalomra

Miskolc a lehetőségek városa, különösen, ha turisztikáról van szó

Létrehozva
Az egyik legnagyobb szállásközvetítő portál foglalási adatai szerint idén ősszel az Észak-magyarországi régió lett az egyik legnépszerűbb úti cél. A rangsort Eger mellett Miskolc vezeti. Fekete-Angyal Enikő, a MIDMAR ügyvezető igazgatója volt a Miskolc Televízió, Kilátó című műsorának vendége szerda este.
Kép
kilato_fekete-angyal_eniko_midmar.jpg
Fotók: Miskolc Televízió

- Mindenki számára ismert, hogy a Barlangfürdő csak részlegesen nyitott ki a nyári időszakban. Viszont már az egész évet igyekeztünk úgy felépíteni, hogy Miskolc egyéb turisztikai attrakcióit, látnivalóit is helyzetbe hozzuk – mondta a stúdióban Fekete-Angyal Enikő, a MIDMAR Miskolci Idegenforgalmi Marketing Nonprofit Közhasznú Kft. ügyvezető igazgatója. – A célunk az volt, hogy mind a belföldi, mind a potenciális külföldi vendégeknek bemutassuk, hogy Miskolc egy négy évszakos város. Minden évszakban kínál olyan látnivalókat, időtöltési lehetőségeket, amiért érdemes ideutazni – fejtette ki. 

Hangsúlyozta, hogy Miskolcon legalább három éjszakát el kell tölteni ahhoz, hogy nagy vonalakban felfedezze a város látnivalóit, aki idelátogat. 

Átalakulnak a városnéző séták

Hozzátette, a garantált városnéző séták iránt, amelyeket már legalább tíz éve megrendeznek, eddig jellemzően miskolciak érdeklődtek, de ez most átalakul. Továbbá megnyílik az online jegyfoglalás lehetősége is. 

„Nekünk, mint turisztikai szervezetnek, az a törekvésünk, hogy megmutassuk a távolabb élőknek, hogy miért érdemes ideutazni. Ezért jövőre már más tematikával, tartalmas élményprogramokkal fogunk jelentkezni a városnéző programok tekintetében is, amelyek arra ösztönzik a vendégeket, hogy vendégéjszakát töltsenek Miskolcon” – emelte ki Fekete-Angyal Enikő, a MIDMAR ügyvezető igazgatója. 

Élményprogramok egész évben: (többek között)

  • Gasztro Expresszt, „ehető erdő” kóstolóval
  • Avasi pincetúra borkóstolóval
  • Színházbejáró túra a Színészmúzeumban tett látogatással és egy színházi előadással

- A városnak rendkívüli természeti adottságai vannak a föld fölött és alatt egyaránt. Miskolc a Bükk városa, másfél éve a Bükk-vidék az Unesco Globális Geopark része lett. Az őszi színkavalkád itt mindenkit lenyűgöz, ezért talán ilyenkor a legnépszerűbb Miskolc és környéke. Az előttünk álló október 23-ai hétvégén a szolgáltató helyek és az attrakciók nyitva tartanak. Aztán ezt követi majd télen az ország egyik leggazdagabb adventi programsorozata a Mikulásvonattal és az európai hírű miskolci adventi villamossal. A téli időszakra is érdemes már jó előre szállást foglalni – ajánlotta az ügyvezető.

Lehetséges őszi programok:

  • Lillafüredi Libegő
  • Anna barlang, Szent István barlang
  • Október 24-én éjszakai fürdőzés az Ellipsum Élmény és Strandfürdőben Miskolctapolcán
  • Október 31-én Helloween est a Miskolci Állatkertben

„Nem tudok egyetlen olyan vidéki várost sem, amely ennyire gazdag és sokszínű lenne programkínálatban. Mi miskolciak nagyon büszkék vagyunk a városunkra és szeretnénk ezt a nagyvilágnak megmutatni” – jelentette ki.

Elsorolta, hogy Miskolc, amellett, hogy páratlan természeti környezet veszi körül, ezer éves történelmi város. A Diósgyőri vár az 1300-as években épült és a körülötte lévő település a királyi birtokot szolgálta ki. Korábban mező-, majd intenzív kereskedőváros volt az 1600-as évektől kezdve, ahol a bortermelésnek is nagy hagyományai vannak. A belvárostól nem messze található egy komplett bornegyed, az Avasi pincesor, több mint 800 borospincével. 

Kép
Kilátó, Fekete-Angyal Enikő, MIDMAR

Folytatta, hogy a kétszáz éves Miskolci Nemzeti Színház hazánk első kőszínháza a jelenlegi országhatárokon belül. A települést a vallási sokszínűség jellemzi, a belvárosban egy ötszáz méteres körön belül hat történelmi felekezet – római katolikus, református, görögkatolikus, evangélikus, ortodox, zsidó - temploma, vagy imaháza áll.

Továbbá elmondta, hogy Miskolc fürdőváros is és top gasztronómiai attrakciókkal, két Michelin ajánlásos étteremmel – Végállomás Bistro&Wine, Avalon Ristorante - rendelkezik. Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye pedig az országban a harmadik helyet foglalja el ezen a téren Budapest és Veszprém vármegye után.

A top százban Miskolc

- Az Ehető Erdő programunkkal pályáztunk a Green Destinations nemzetközi turisztikai minősítő szervezet versenyére. Itt arra adnak lehetőséget a pályázóknak, hogy a saját városukból, vagy régiójukból mutassanak be egy fenntartható turisztikai jó gyakorlatot. Miskolc bekerült a top százba, ami azt jelenti, hogy nemzetközi viszonylatban is komoly vonzerővel bíró, nagyon trendi és újszerű az Ehető Erdő program a fenntarthatóság jegyében – számolt be Fekete-Angyal Enikő.

Megosztotta, hogy egy évig viselhetik a Green Destinations TOP100 brandjét, ami belépő a város nemzetközi turisztikai minősítéséhez. Céljuk, hogy a fenntartható turizmus zászlóshajója és a trend diktálója legyenek.

Címkék

Ez is érdekelhet

25 órás táncmaraton
Huszonöt év, huszonöt óra, végtelen ritmus
MiskolcKultúraSzabadidő
Negyed évszázados lett a Limited Dance Academy, és nem is akárhogyan ünneplik meg ezt az évfordulót. 25 órán át táncolnak megállás nélkül a diákok.
Csemege lesz a szomszédvárak csatája
MiskolcSport
A négy napos ünnep sorsolása úgy hozta, hogy október 24-én Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyei rangadót játszanak a férfi kosárlabda NB I/B-ben.
Csúszós az út a Győri kapuban, ketten koccantak
MiskolcBaleset
Szokatlan még az őszi idő a sofőröknek, van akit meglep a vizes, avartól csúszós úttest.
Őszi kaland a színek vasútvonalán
MiskolcSzabadidőKörnyezet
Ahol a mozdony füstje keveredik az avar illatával, ott indult útnak a Lillafüredi kisvasút legszínesebb kalandja, a lombhullató vonatozás.