Ugrás a tartalomra

Csemege lesz a szomszédvárak csatája

Létrehozva
A négy napos ünnep sorsolása úgy hozta, hogy október 24-én Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyei rangadót játszanak a férfi kosárlabda NB I/B-ben.
Kép
meafc-kosarlabda-5-os-es-10-es.jpg
Dunai Zétény (balról, világos 10-es mezben) és Gadus Bogdán (középen, 5-ös mezben) sokat tehet a MEAFC sikeréért. Fotó: magánarchívum



A Piros csoport 5. fordulója keretében pénteken 18 órakor kezdik a Tiszaújvárosi Termálfürdő Phoenix KK – Peka Bau-MEAFC Wolves összecsapást, amely kétesélyes. A hazaiak eddig mind a négy mérkőzésüket elveszítették, a miskolci Farkasok viszont két vereségük mellett kétszer már diadalmaskodtak. A Tiszaújvárosi Sportcentrum Játékcsarnokában Gruber Nikolett lesz az első számú játékvezető, aki Menyhárt Ferenccel és Váczi Mihállyal dirigálja majd a nagy érdeklődéssel várt összecsapást, amelyre szép számú közönséget várnak a kitűnő jó atmoszférájú sportkomplexumba.


 

 


 

Címkék

Ez is érdekelhet

Újra felnőtt meccseket játszanak a Népkertben
MiskolcSport
Labdarúgás: döntött az MLSZ Borsod-Abaúj-Zemplén (vár)megyei igazgatóságának versenybizottsága.
Augusztusban érvényüket veszítik a régi, könyv típusú személyi igazolványok
MiskolcBorsod-Abaúj-Zemplén
A régi típusú, könyv formátumú, határidő nélkül érvényes személyazonosító igazolványok augusztus 3-án végleg érvényüket veszítik. Azoknak az állampolgároknak, akik ilyennel rendelkeznek, új, elektronikus személyazonosító igazolványt (eSzemélyi) kell igényelniük bármely kormányablakban.
Miskolc csatlakozott a No (Plastic) Filter nemzetközi kezdeményezéshez
MiskolcKörnyezet
Miskolc Megyei Jogú Város Önkormányzata csatlakozott a No (Plastic) Filter nemzetközi kezdeményezéshez, amelyet a holland Fair Resource Foundation indított. A kampány célja, hogy felhívja a figyelmet a műanyag cigarettaszűrők okozta környezeti problémákra.
A hőség elől akár ide is elmenekülhet
MiskolcSzabadidő
A belvárosban van egy olyan hely, ahol mindenkit szeretettel látnak. A Pontközpont hétköznapi napokon attól függetlenül is nyitva tart, hogy programjuk lenne. Nőknek, gyerekeknek és apáknak is szerveznek eseményeket.