Ugrás a tartalomra

Tizenhárom harcos utazik

Létrehozva
Szombaton Dunakeszi ad otthont a muaythai szakág országos bajnokságának.
Kép
Jászka Krisztián
Jászka Krisztián (középen), a DVTK vezetőedzője, szövetségi kapitány érmeket vár. Fotó: magánarchívum

- Az utánpótlás és a felnőtt hazai krém is a kötelek közé lép – közölte Jászka Krisztián, a DVTK vezetőedzője, aki szövetségi kapitányként is dolgozik. 
– A nagyok mezőnyét elit csoportra és B-kategóriára bontják annak érdekében, hogy a kevésbé rutinos versenyzőket felzárkóztassák. A rangos eseményre tizenhárom diósgyőri sportolót delegálunk és reméljük, hogy érmekkel, valamint értékes helyezésekkel térünk majd haza. Többen is utaznánk a Duna-parti városba, de szakosztályunkban páran sérüléssel bajlódnak, így őket nem nevezhetjük. Különösen az utánpótlásban érintett tagjainkra figyelünk, hiszen a jövőnk szempontjából ez a generáció mindig nagyon fontos nekünk - tette hozzá. 

A mérlegelésre október 25-én reggel 8 és délelőtt 10 óra között kerül sor, a megnyitó 10 óra 30 perckor lesz, a küzdelmeket pedig 11 órától láthatják majd a műfaj kedvelői.

Címkék

Ez is érdekelhet

Képgaléria
Éjszakai fürdőzés az Ellipsumban
Halloween-i hangulat a habok között
MiskolcÉletmódEgészségSzabadidőKörnyezet
Gyertyafény, füst és boszorkánykonyhát idéző dekoráció teremtett különleges hangulatot az Ellipsumban péntek este. A halloweeni éjszakai fürdőzésen a látogatók zenével, fényekkel és őszi varázslattal fűszerezett élményfürdőzésben kapcsolódhattak ki.
Taxisblokád Miskolc
Taxisblokád Miskolcon: 35 éve megbénult a város
MiskolcBelföldGazdaságBorsod-Abaúj-Zemplén
Taxisblokád Miskolcon. Szóltak a hírek 1990. október 25-27-én. Három napig bénították a forgalmat a városban az autósok.
Ádám Attila Megasztár
„Ha ő nincs, én sem vagyok itt” – Ádám Attila szívszorító vallomása a Megasztárból
MiskolcBorsod-Abaúj-ZemplénBulvárCelebhírek
A borsod-abaúj-zempléni kis községből robbant be a Megasztár élő show-jába. Ádám Attila göröngyös úton jutott el idáig.
25 órás táncmaraton
Huszonöt év, huszonöt óra, végtelen ritmus
MiskolcKultúraSzabadidő
Negyed évszázados lett a Limited Dance Academy, és nem is akárhogyan ünneplik meg ezt az évfordulót. 25 órán át táncolnak megállás nélkül a diákok.