Ugrás a tartalomra

Reflektorfényben fürdik Miskolc, porondon a gasztronómia

Létrehozva
Jól áll a renoménk.
Kép
Renomé
Fotók: Mocsári László

Az egyik országos tévécsatorna gasztronómiai sorozatában a miskolci Renomé Café & Bistro-t is bemutatják majd a következő hetekben. A hétfői forgatáson mi is ott jártunk. A TV2 a Top of Hungary című televíziós gasztronómiai sorozat új évadát forgatja, és Miskolcról, sőt az egész vármegyéből egyedül a fent említett miskolci étterem szerepel majd a műsorban, ami Magyarország legjobb éttermeit, séfjeit és kulináris élményeit mutatja be.

A miskolciak illusztris társaságba kerülnek, hiszen a Top of Hungary vendéglátóhelyei között olyan neves éttermek szerepelnek, mint a Caviar & Bull, a Szaletly, a Prime Steakhouse és a La Pampa.

Újragondolt hagyományok

Ahogy azt Demeter Tibortól, a Renomé ügyvezetőjétől megtudtuk, a televíziós csatorna kereste meg őket a forgatási ötlettel, és ők azonnal igent mondtak.

– A bisztrók szellemiségéről, értékeiről beszélgettünk a felvétel során. Az egyik fő küldetésünk az, hogy a hagyományokra építve, de azokat némiképp újragondolva, minőségi alapanyagok felhasználásával készítsük el ételeinket – hangsúlyozta.

Kép
Renomé

Nos, ezt a műsorban is igyekeznek majd ország-világ elé tárni, hiszen séfük három fogással készült a felvételre. Az előétel egy szuhafői A2-es sajt volt grillezett körtével, valamint pirított dióval. Majd készítettek egy kacsamellet édesburgonya-pürével és bébizöldségekkel, aztán egy árpagyöngy rizottóval zártak, amihez grillezett fogasfilét tálaltak.

– Ezek mind-mind a magyar konyhában előforduló tételek, de mi egy picit újragondoltuk, másként készítettük el őket – tette hozzá Demeter Tibor.

Büszkeségeink

Az ügyvezető meglátása szerint komoly reflektorfényt kap a miskolci gasztronómia manapság, az ágazat ráadásul folyamatos mozgásban van – elég csak arra gondolni például, hogy megérkezett Miskolcra az Iszkor, Gajdó néven nyitnak éttermet a Bortanyán. De Miskolc már most is büszkélkedhet három Michelin-ajánlású étteremmel: Végállomás Bisztró & Wine, Avalon Ristorante, valamint a Zip’s.

Kép
Renomé

A borsodi vármegyeszékhelyen ezen kívül 11 Street Kitchen toplistás hely is megtalálható, köztük olyanokkal, mint az Anyukám mondta tulajdonosai által megálmodott és üzemeltetett Pizza, Kávé, Világbéke, vagy A Leves és Burger), de országos szinten jegyzett a Desszertem cukrászda is. Ez is azt jelzi, hogy a városban egyre erősebb és változatosabb gasztrokultúra alakul ki, amely a gasztroturisták ideális úti céljává teszi Miskolcot, a Bükk városát.

Miskolcra kacsintanak

Hogy egyre több olyan látogatót fogad a város, akik kifejezetten a gasztronómiai kínálat miatt jönnek Miskolcra, a Renomé ügyvezetője is megerősítette lapunknak. Demeter Tibor megosztotta velünk, hogy maguk is tapasztalják: nagyobb csoportok is érkeznek Kassáról egy-egy borkóstoló miatt például.

– Örülünk, hogy ebből a sikerből mi is kivesszük a részünket. Azt látom, hogy a gasztronómia szerelmesei egyre többször kacsintanak Miskolcra és térségére. Büszkén mondhatjuk, hogy van mit kipróbálni, ha valaki egy jót akar enni – mondta.

Kép
Renomé

Minőségi kínálat

A miskolci vendéglátás mára Magyarország képzeletbeli dobogójára is fellépett a kiemelkedően jó éttermek számát illetően: Budapest és a Balaton régió után Miskolc és Borsod vármegye minden neves toplistán előkelő, bronzérmes helyre került a helyi éttermek kimagasló munkája és erőfeszítései által. Például a Street Kitchen Guide alapján a vidéki Magyarország legtöbb ajánlott étterme Miskolcon van – erre már a MIDMAR Miskolci Idegenforgalmi Marketing Nonprofit Közhasznú Kft. kommunikációs és marketingvezetője mutatott rá.

Kassay Tamás a mostani forgatás kapcsán úgy fogalmazott, hogy az étterem jól illeszkedik abba a minőségi kínálatba, amely garantálja, hogy ha bárki Miskolcra érkezik, akkor elégedetten távozzon az étteremből.

– Nagy megtiszteltetés és egyben lehetőség a Renomé számára, hogy országosan megismerjék a nézők, és ezáltal több lehetőséget kapjon arra, hogy további elismeréseket is szerezzen a jövőben – tette hozzá.

Ez is érdekelhet

Kampányakkordok békére hangolva: újra Miskolcon járt a Fidelitas
MiskolcBelföld
"A jövőnk a béke!” mottóval rendezett Civil Akadémiát csütörtök este a Civil Összefogás Fórum (CÖF) miskolci klubja.
Kvaterka - Margit Pince
Új lendületet kap az Avasi Kvaterka
MiskolcKultúra
Az Avasi Kvaterka idén sport- és egészségtudatos programokkal bővül. A szervezők célja, hogy a közösségi élmény mellett az aktív életmódot és az Avas értékeit is erősítsék.
Nem maradnak éjszakára
MiskolcKultúraEgyház
Sok éven át 25 órán át olvastak fel Wass Albert-műveket, most már egyestés programot szerveznek. Pénteken este 6 órától lesz a Miskolci Wass Albert zenés-irodalmi felolvasó est.
Rendészeti ellenőrzést tartottak Komlóstetőn
Miskolc
Kiemelt rendészeti ellenőrzést tartott a Miskolci Önkormányzati Rendészet (MIÖR) Komlóstetőn csütörtökön. Az akcióban részt vett Hollósy András, Miskolc alpolgármestere is, valamint Bajusz Gábor önkormányzati képviselő.