Ugrás a tartalomra

Tizenöt kerékpár segíti a rendészet és a polgárőrök munkáját

Létrehozva
A bicikliket kedden adták át a Bagolyvárban a két szervezet képviselőinek.
Kép
kerekpar_polgaror_mior_251028ml-41.JPG
Fotó: Juhász Ákos

Tizenöt új kerékpárt adományozott az önkormányzat a Miskolci Önkormányzati Rendészetnek (MIÖR), valamint a helyi polgárőröknek kedden a Bagolyvárban. A bringák a járőrszolgálatra indulók munkáját segítik a jövőben.

Kovács László Csaba, a MIÖR igazgatója a minap.hu-nak elmondta, az önkormányzati rendészetnél már hagyománya van a kerékpáros közterület-felügyeleti szolgálatnak a nyári időszakban.

Az új bicikliknek köszönhetően bővíthetjük ezt a szolgálati formát, de akár a mezőőrök is használhatják majd őket a külterületeken. A kerékpárok alapvetően az operatív munkatársi közösséget segítik majd, de olyanra már idén is volt példa, hogy egy-egy bejárásra, vagy egyeztetésre ügyintézők, vagy vezetők is a meglévő és éppen szabad kerékpárjainkkal mentek el, a bővítésnek köszönhetően erre is nagyobb lehetőségünk lesz

– emelte ki. 

Kép
kerekpar_polgaror_mior_251028ml-17.JPG

Hollósy András az átadón köszönetet mondott a MIÖR-nek és a helyi polgárőröknek is a munkájukért. Az alpolgármester szerint ezt a fejlesztés is beilleszkedik a város rendészeti koncepciójába. 

A kerékpáros szolgálat tapasztalataink szerint nagyon hatékony a MIÖR-nél, ráadásul környezetbarát közlekedési forma is, ami itt, a Bükk városában legalább akkora hangsúlyt kap, mint a közbiztonság 

– tette hozzá. 

Kép
kerekpar_polgaror_mior_251028ml-28.JPG

A városvezető végül emlékeztetett, az elmúlt egy évben számos lépést tettek a város közbiztonságáért. Ilyen volt többek közt a járatseriff-rendszer bevezetése, a közbiztonsági pont létrehozása a Bagolyvárban, a térfigyelőrendszer bővítése, illetve az is, hogy új autókat kaptak a polgárőrök.

Ez is érdekelhet

Kampányakkordok békére hangolva: újra Miskolcon járt a Fidelitas
MiskolcBelföld
"A jövőnk a béke!” mottóval rendezett Civil Akadémiát csütörtök este a Civil Összefogás Fórum (CÖF) miskolci klubja.
Kvaterka - Margit Pince
Új lendületet kap az Avasi Kvaterka
MiskolcKultúra
Az Avasi Kvaterka idén sport- és egészségtudatos programokkal bővül. A szervezők célja, hogy a közösségi élmény mellett az aktív életmódot és az Avas értékeit is erősítsék.
Nem maradnak éjszakára
MiskolcKultúraEgyház
Sok éven át 25 órán át olvastak fel Wass Albert-műveket, most már egyestés programot szerveznek. Pénteken este 6 órától lesz a Miskolci Wass Albert zenés-irodalmi felolvasó est.
Rendészeti ellenőrzést tartottak Komlóstetőn
Miskolc
Kiemelt rendészeti ellenőrzést tartott a Miskolci Önkormányzati Rendészet (MIÖR) Komlóstetőn csütörtökön. Az akcióban részt vett Hollósy András, Miskolc alpolgármestere is, valamint Bajusz Gábor önkormányzati képviselő.