Ugrás a tartalomra

Megemlékezés biztonságban – forgalomirányítással és hasznos tippekkel segít a rendőrség

Létrehozva
A hatóság szerint ebben az időszakban többszörösére emelkedik a forgalom a közutakon és a temetők környékén.
Kép
rendorok_polgarorok_temeto_20251031-ot_21.jpg
Fotó: Osztie Tibor

Péntektől keddig a rendőrség irányítja a forgalmat a Szentpéteri kapui temetőnél – erről a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság számolt be pénteken a helyszínen. Elmondták, az intézkedésre azért van szükség, mert a halottak napja és a mindenszentek miatt ilyenkor minden évben megnövekszik a forgalom az utakon, a temetők környékén pedig nehézkes a parkolás.

Bezovcsik Ádám, a közlekedésrendészeti osztály vezetője a Miskolc Televízió Híradójának, a Miskolc Mának elmondta, ebben az időszakban minden évben megszokott többszörösére emelkedik. 

Nemcsak a közutakra igaz ez, hanem a temetők környékére is. Látható, hogy már a kora reggeli óráktól egészen késő délutáni, esti órákig tart ez az erősödött forgalom. Látjuk azt is, hogy sajnos olyanok is vezetnek gépjárművet, akik nap mint nap nem. Úgy gondoljuk, a rendőri irányítás nekik például mindenképpen nagy segítség

– emelte ki.

Kép
rendorok_polgarorok_temeto_20251031-ot_01.jpg

A tájékoztatón elhangzott, a polgárőrséggel együtt szeretnék felhívni a lakosság figyelmét arra is, hogyan ne váljanak bűncselekmény áldozatává – ezt már Jenei Károly, a vármegyei rendőr-főkapitányság bűnmegelőzési osztályának kiemelt főelőadója mondta. 

Fontos, hogy mindenki zárjon be otthon alaposan minden ajtót és ablakot, mikor elutazik. Ha van szomszéd, akkor kérjék meg, hogy figyeljenek a lakásra. Útközben, mivel megnövekszik a forgalom, ezért önmagukra, másokra is figyeljenek oda az út során. Olyan autóval induljanak el, amely műszakilag megfelelően fel van készítve 

– sorolta. 

Kép
rendorok_polgarorok_temeto_20251031-ot_18.jpg

Az akció a város több pontján zajlik a nagyobb temetőknél, de a kisebb kegyhelyeknél is rendszeresen, naponta többször is járőröznek majd a rendőrök.

Ez is érdekelhet

Kampányakkordok békére hangolva: újra Miskolcon járt a Fidelitas
MiskolcBelföld
"A jövőnk a béke!” mottóval rendezett Civil Akadémiát csütörtök este a Civil Összefogás Fórum (CÖF) miskolci klubja.
Kvaterka - Margit Pince
Új lendületet kap az Avasi Kvaterka
MiskolcKultúra
Az Avasi Kvaterka idén sport- és egészségtudatos programokkal bővül. A szervezők célja, hogy a közösségi élmény mellett az aktív életmódot és az Avas értékeit is erősítsék.
Nem maradnak éjszakára
MiskolcKultúraEgyház
Sok éven át 25 órán át olvastak fel Wass Albert-műveket, most már egyestés programot szerveznek. Pénteken este 6 órától lesz a Miskolci Wass Albert zenés-irodalmi felolvasó est.
Rendészeti ellenőrzést tartottak Komlóstetőn
Miskolc
Kiemelt rendészeti ellenőrzést tartott a Miskolci Önkormányzati Rendészet (MIÖR) Komlóstetőn csütörtökön. Az akcióban részt vett Hollósy András, Miskolc alpolgármestere is, valamint Bajusz Gábor önkormányzati képviselő.