Ugrás a tartalomra

Villanyfényben pótolnak

Létrehozva
Megszületett az egyezség arról, hogy mikor pótolják a korábban elmaradt Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyei I. osztályú labdarúgó mérkőzést.
Kép
A DVTK edzőközpontjában pótolják a vármegyei I. osztályú találkozót. Fotó: magánarchívum
A DVTK edzőközpontjában pótolják a vármegyei I. osztályú találkozót. Fotó: magánarchívum

Mint ismeretes, a harmadik forduló keretében – Magyar Kupa kötelezettség miatt – nem rendezték meg az MVSC-Miskolc – Sajóbábonyi VSE találkozót.

Este fél nyolctól

– November 5-én, szerdán a DVTK edzőközpontjában csapnak össze a felek – újságolta Fischer Csaba, a miskolciak technikai vezetője, aki hozzátette: – A két együttes 19 óra 30 perctől küzd, vagyis az érdeklődők villanyfényes kilencven percet láthatnak majd.

A két társaság táblázaton elfoglalt helye alapján a meccs esélyesének a vendégek számítanak: az SVSE 22 ponttal a hatodik, a zöld-fehérek pedig 12 ponttal a tizenegyedik fokozaton állnak, így mindkét gárda számára fontos lesz a szomszédvárak mérkőzése, amelyre a szokatlan időpont ellenére is mintegy száz-százötven nézőt várnak.

Címkék

Ez is érdekelhet

Kampányakkordok békére hangolva: újra Miskolcon járt a Fidelitas
MiskolcBelföld
"A jövőnk a béke!” mottóval rendezett Civil Akadémiát csütörtök este a Civil Összefogás Fórum (CÖF) miskolci klubja.
Kvaterka - Margit Pince
Új lendületet kap az Avasi Kvaterka
MiskolcKultúra
Az Avasi Kvaterka idén sport- és egészségtudatos programokkal bővül. A szervezők célja, hogy a közösségi élmény mellett az aktív életmódot és az Avas értékeit is erősítsék.
Nem maradnak éjszakára
MiskolcKultúraEgyház
Sok éven át 25 órán át olvastak fel Wass Albert-műveket, most már egyestés programot szerveznek. Pénteken este 6 órától lesz a Miskolci Wass Albert zenés-irodalmi felolvasó est.
Rendészeti ellenőrzést tartottak Komlóstetőn
Miskolc
Kiemelt rendészeti ellenőrzést tartott a Miskolci Önkormányzati Rendészet (MIÖR) Komlóstetőn csütörtökön. Az akcióban részt vett Hollósy András, Miskolc alpolgármestere is, valamint Bajusz Gábor önkormányzati képviselő.