Ugrás a tartalomra

A DVTK szurkolók edzőváltást sürgetnek

Létrehozva
A DVTK drukkerek a facebook oldalukon fejezték ki elégedetlenségüket. A vasárnapi DVTK – Újpest FC bajnoki ,,nem ért véget”.
Kép
DVTK - Újpest FC
A DVTK - Újpest FC mérkőzésen az egyenlítés előtti pillanat. Fotó: Homoky György

A labdarúgó NB I 12. fordulójában vasárnap rendezték meg a DVTK – Újpest FC mérkőzést, amely a vendégcsapat 3-1-es győzelmével zárult. Mint ismert: a találkozón a Diósgyőr szerzett vezetést, majd még az első félidőben fordítani tudott a fővárosi együttes, akik a második félidőben egy kiállítás miatt emberhátrányban futballoztak. A létszám különbség ellenére azonban nem a DVTK szerzett gólt, hanem egy kontrából a lila-fehérek.

A mérkőzés, a DVTK eddigi teljesítménye elmarad a drukkerek várakozásaitól, ennek az Ultras Diósgyőr szurkolói csoport tagjai facebook oldalukon adtak hangot:
,,Elfogadhatatlan, hogy ha ebben a piros-fehér mezben játszol, nem teszel meg mindent a pályán játékosként! Minden játékos nézzen magába: tényleg megtett-e mindent ezen a mérkőzésen? A játék képe ismét siralmas volt — néhol tíz emberrel fociztak le minket.”

De nem csak a játékosok, hanem az edző is kapott a kritikából.
,,Edzőkérdés van Diósgyőrben? Egyértelműen igen a válasz. Mi voltunk azok, akik végre már állandóságot kértünk: hogy ne váltogassunk fél évente edzőt, és ne cserélődjön le a csapat minden idényben. De fel kell ismernie végre mindenkinek: ami nem működik, azon változtatni kell!”

Kép
Ultras Diósgyőr közleménye
Az Ultras Diósgyőr facebook oldalán jelent meg kritika a DVTK teljesítményéről

Két DVTK vezetőt név szerint

Név szerint két szereplőt is megszólítottak, Kovács Zoltán sportigazgatót, valamint Sántha Gergelyt, aki az előző hónapban az ügyvezetői igazgatói posztot felügyelő bizottsági tagságra cserélte a DVTK NB I-es labdarúgócsapatát működtető gazdasági társaságnál.
,,Ha már mindenképpen itt maradtok a legtöbb diósgyőri szurkoló akarata ellenére, akkor legyen bennetek bátorság — csapjatok az asztalra! Nevettetek, mikor a kiesésről beszéltünk… Most hol tartunk? A Tábor megint 90 percen keresztül ott volt, a szakma viszont hiányzott ismét. Mi mindig a címerért… Ti mikor végre a Diósgyőrért? A játékosokért és a stábért felelősséggel, a szurkolók felé pedig magyarázattal tartoztok!” – tette közzé facebook oldalán az Ultras Diósgyőr.

Címkék

Ez is érdekelhet

Kampányakkordok békére hangolva: újra Miskolcon járt a Fidelitas
MiskolcBelföld
"A jövőnk a béke!” mottóval rendezett Civil Akadémiát csütörtök este a Civil Összefogás Fórum (CÖF) miskolci klubja.
Kvaterka - Margit Pince
Új lendületet kap az Avasi Kvaterka
MiskolcKultúra
Az Avasi Kvaterka idén sport- és egészségtudatos programokkal bővül. A szervezők célja, hogy a közösségi élmény mellett az aktív életmódot és az Avas értékeit is erősítsék.
Nem maradnak éjszakára
MiskolcKultúraEgyház
Sok éven át 25 órán át olvastak fel Wass Albert-műveket, most már egyestés programot szerveznek. Pénteken este 6 órától lesz a Miskolci Wass Albert zenés-irodalmi felolvasó est.
Rendészeti ellenőrzést tartottak Komlóstetőn
Miskolc
Kiemelt rendészeti ellenőrzést tartott a Miskolci Önkormányzati Rendészet (MIÖR) Komlóstetőn csütörtökön. Az akcióban részt vett Hollósy András, Miskolc alpolgármestere is, valamint Bajusz Gábor önkormányzati képviselő.