Ugrás a tartalomra

Macik és volt Macik a keretben

Létrehozva
Ezen a héten nem rendeznek mérkőzéseket a jégkorong Erste ligában.
Kép
jegkorong-szathmary.jpg
A diósgyőri Szathmáry Simon (háttal, 28-as mezben) is élvezi a szövetségi kapitány bizalmát. Fotó: magánarchívum

Ennek prózai oka az, hogy a felnőtt és az utánpótlás válogatottak tornái következnek. A nemzetközi szövetség először írta ki a Nemzetek Európai Kupáját, amelyen nemzeti együttesünk is részt vesz. Ennek jegyében erős ellenfelek várnak legjobbjainkra. Majoross Gergely szövetségi kapitány, aki játékosként és vezetőedzőként is maradandót alkotott Miskolcon, tanítványai csütörtökön Norvégiával, pénteken Dániával, szombaton pedig Franciaországgal meccsel. Az ellenfelekről annyit, hogy a mieink A-csoportos és olimpiai szereplő csapatokkal mérik össze tudásukat.

A program, Épinal (Franciaország)
Csütörtök, 16.00: Magyarország – Norvégia
Péntek, 16.00: Dánia – Magyarország
Szombat, 19.20: Franciaország – Magyarország

Ami pedig a piros-fehér-zöld keretet illeti: az egyaránt hátvéd Csollák Márkó és Szathmáry Simon a DVTK Jegesmedvék gárdáját képviseli. Rajtuk kívül korábban többen is szerepeltek a Maciknál: például Bálizs Bence, Nagy Kristóf, Hegedüs Levente, Kiss Roland, Mattyasovszky Gergely és Mihalik András.

Ez is érdekelhet

Kampányakkordok békére hangolva: újra Miskolcon járt a Fidelitas
MiskolcBelföld
"A jövőnk a béke!” mottóval rendezett Civil Akadémiát csütörtök este a Civil Összefogás Fórum (CÖF) miskolci klubja.
Kvaterka - Margit Pince
Új lendületet kap az Avasi Kvaterka
MiskolcKultúra
Az Avasi Kvaterka idén sport- és egészségtudatos programokkal bővül. A szervezők célja, hogy a közösségi élmény mellett az aktív életmódot és az Avas értékeit is erősítsék.
Nem maradnak éjszakára
MiskolcKultúraEgyház
Sok éven át 25 órán át olvastak fel Wass Albert-műveket, most már egyestés programot szerveznek. Pénteken este 6 órától lesz a Miskolci Wass Albert zenés-irodalmi felolvasó est.
Rendészeti ellenőrzést tartottak Komlóstetőn
Miskolc
Kiemelt rendészeti ellenőrzést tartott a Miskolci Önkormányzati Rendészet (MIÖR) Komlóstetőn csütörtökön. Az akcióban részt vett Hollósy András, Miskolc alpolgármestere is, valamint Bajusz Gábor önkormányzati képviselő.