Kővári-Vágner Rudolf 2021-ben alapította meg a Képolvasók Fotóklub Egyesületet melynek célja az, hogy földrajzi korlátok nélkül összehozza a fotózás szerelmeseit. Így a klubban megtalálhatóak Erdélytől Szlovákián és Svájcon át, Németországig számos országban élő magyar fotósok.
A fotóklubban minden héten tartanak klubestet, melyet a távolságok miatt a virtuális tér segít lehetővé tenni. Itt kéthetente oldanak meg adott témára feladatokat, melyeket utána közösen kielemeznek, ezzel segítve a további fejlődésüket. Terveik között szerepel, hogy továbbra is a legjobb klubok közé tartozzanak, és nemzetközi szinten minél előrébb végezzenek a különböző pályázatokon, valamint várják a lelkes fotózás iránt elkötelezett új tagok jelentkezését is.
Fénybe zárt történetek Miskolcon
Az első klub kiállítást Székesfehérváron rendezték meg "Láss csodát!" címmel. Ez a képanyag tovább ment még ez évben Miskolcra.
November 4-én pedig „Fénybe zárt történetek” címmel érkezett kiállítása a klubnak Miskolcra.
Koós László, EFIAP fotóművész elmondta, a fény itt nem csupán megvilágít, hanem megőriz. Bezárja a pillanatot, hogy az ne múljon el, újra és újra visszatérhessen hozzánk. Ez a fotográfia varázsa, képes megállítani az időt. Egyetlen mozdulatban, tekintetben, vagy fényvillanásban elfér egy egész történet, egy életérzés, vagy egy titok is. A Képolvasók tagjai ezt a különleges nyelvet beszélik, a fény nyelvét.
A fotós egy gyűjtögető, aki pillanatokat gyűjt, amelyeket más talán észre sem vesz.
Ez a kiállítás nem csupán egy válogatás, hanem egy közös önarckép is. Megmutatja, hogyan lát ez a közösség, mit tart fontosnak, mit érez értéknek ebben a gyorsan változó világban – tette hozzá Koós László.
Saját örömükre válogattak a fotóklub tagjai
Wilheim László fotóművész elmondta, ezt a kiállítást saját örömükre szervezték. Ilyenkor nagyon más a képek válogatása, mint mikor csapatversenyben indulnak. Ilyenkor mindenki a saját kedvenceit, a saját stílusában keres képet.
Álljunk meg egy pillanatra, csendesedjünk el, és csodálkozzunk rá arra, ami szép - ezt üzeni ez a kiállítás.
A Képolvasók Fotóklub Egyesület kiállítása november 28-ig megtekinthetnek az Ifjúsági Ház Galériáján.