Különleges együttműködést kötött a Miskolci Fürdők Kft. és a Miskolci Nemzeti Színház, melynek részeként tízalkalmas Ellipsum-bérletet ajándékozott a cég a teátrum két népszerű művészének, Harsányi Attilának és Rózsa Krisztiánnak.
Az megállapodás részleteit szerdán sajtótájékoztatón ismertették. Az esemény előbb Martini Emil, a Miskolci Fürdők ügyvezetője beszélt, aki kiemelte, az ajándékkal az volt a céljuk, hogy a színészek a próbák és előadások fáradalmait a város legmodernebb fürdőjében pihenhessék ki. Hozzátette, szeretnék az együttműködést a közeljövőben kibővíteni.
Ebben az együttműködésben jó partnerre találtunk a színházban és vezetőjében, Béres Attilában. Szeretnénk később kialakítani egy olyan csomagot, ami a kultúrára és a fürdő kultúrára épül. Úgy gondoljuk, ez előnyös lenne Miskolc számára, az ide látogató turistáknak és természetesen a helyi szállásadóknak is
– mondta, majd hozzátette még: az Ellipsum várhatóan minden korábbinál sikeresebb évet zár, idén novemberig huszonhétezerrel több látogató kereste fel a fürdőkomplexumot, mint 2024-ben egész évben.
A színészek köszönetet mondtak a felajánlásért. Rózsa Krisztián kiemelte, nagyon fontos számukra az, hogy fel tudjanak töltődni, hiszen a színházi munka sokszor egész napos igénybevételt követel, így aztán muszáj néha új impulzusokat kapni, meditálni, regenerálódni és erre a fürdő látogatása tökéletes lehetőség.
Végül Béres Attila, a Miskolci Nemzeti Színház direktora szólt, aki a köszönet mellett azt emelte ki, fontos, hogy a város minél több szereplője összefogjon és közösen dolgozzon Miskolcért.
Minden olyan együttműködés, cselekedet, amely Miskolc azon hírét öregbíti, hogy ez a kultúra, a fürdők, a kirándulás, a gasztronómia városa, koptatja a korábban ránk ragasztott „acélbélyeget”. A közös munkával ez hamar le fog kopni, akkor pedig mindenki számára felsejlik majd Miskolc valódi arca. Ez pedig hitem szerint nem más, mint, hogy Miskolc a kultúra és a turizmus városa
– hangsúlyozta.