Ugrás a tartalomra

Miskolc polgármestere: az Avas szálló átépítése túlmutat önmagán

Létrehozva
A helyszínen tekintette meg a munkát Tóth-Szántai József.
Preview Image
Osztie Tibor szeptemberi képgalériája

Ahogy arról a minap.hu beszámolt, szeptemberben végre átvette a munkaterületet a kivitelező az Avas szállóban. Azonnal meg is kezdte a bontást.

Az akkori sajtóeseményen elhangzott, hogy a kivitelező 18 milliárd forintból 14 ezer négyzetmétert újít fel és épít újjá. Még a munkák megkezdése előtt egy mindenre kiterjedő műszaki feltárást és levéltári kutatásokat végeztek, ennek köszönhetően egy nagyon pontos, mégis modern, a 21. századi igényeknek megfelelő, rendezvény- és oktatási technológiával ellátott épület jön létre.

A várhatóan 2027 őszére megújuló és kibővülő épületben a kollégiumi és oktatási szárny mellett helyreállítják a műemléki tereket, melyek újból konferenciáknak, valamint kulturális és egyéb programoknak adhatnak majd helyet.

Gőzerővel dolgoznak

Most, a munkák megkezdése után néhány héttel Miskolc polgármestere ellátogatott a helyszínre. A közösségi oldalára feltöltött videó mellett felelevenítette Tóth-Szántai József, hogy az épületet még két ciklussal ezelőtt Kriza Ákos polgármester vásárolta vissza a város számára, majd néhány évvel ezelőtt Veres Pál polgármester ütötte nyélbe azt az üzletet, ami a patinás épület jövőjét hozhatja el.

Egyikőjük nélkül sem ment volna, mindkettőjüknek jár a köszönet

– fejezte ki háláját.

Új épület, új élet

Azt is felidézte a városvezető, hogy az új tulajdonos, az MCC több évnyi tervezés és előkészítés után már meg is kezdte a felújítást, oktatási központ, konferenciahelyszín és szálláshely lesz belőle több mint 18 milliárd forint ráfordításával.

Tudják, sokat várunk ettől a felújítástól. Sokat várunk, mert a Korona, vagy – ahogy a miskolciak ismerik – az Avas szálló átépítése és új funkciókkal való megtöltése túlmutat önmagán, ugyanis hisszük, hogy ha újra élet költözik a legendás épületbe, abból a belváros nagyon sokat profitál majd. Új épület és újra élet

– fogalmazott a polgármester.

Ez is érdekelhet

Kampányakkordok békére hangolva: újra Miskolcon járt a Fidelitas
MiskolcBelföld
"A jövőnk a béke!” mottóval rendezett Civil Akadémiát csütörtök este a Civil Összefogás Fórum (CÖF) miskolci klubja.
Kvaterka - Margit Pince
Új lendületet kap az Avasi Kvaterka
MiskolcKultúra
Az Avasi Kvaterka idén sport- és egészségtudatos programokkal bővül. A szervezők célja, hogy a közösségi élmény mellett az aktív életmódot és az Avas értékeit is erősítsék.
Nem maradnak éjszakára
MiskolcKultúraEgyház
Sok éven át 25 órán át olvastak fel Wass Albert-műveket, most már egyestés programot szerveznek. Pénteken este 6 órától lesz a Miskolci Wass Albert zenés-irodalmi felolvasó est.
Rendészeti ellenőrzést tartottak Komlóstetőn
Miskolc
Kiemelt rendészeti ellenőrzést tartott a Miskolci Önkormányzati Rendészet (MIÖR) Komlóstetőn csütörtökön. Az akcióban részt vett Hollósy András, Miskolc alpolgármestere is, valamint Bajusz Gábor önkormányzati képviselő.