A Zsarnai piac ilyenkor igazi kincsesbánya. A standokon minden megtalálható, ami a hideg hónapokra kellhet: puha plédek, vastag szőnyegek, meleg kabátok és bakancsok sorakoznak egymás mellett. Az árusok kínálata bőséges – az egyik pultnál táskák és divatos ruhák, a másiknál kisállat-kiegészítők, pórázok és játékok várják a vevőket. A gyerekek kedvéért nem hiányoznak az édességes standok sem, ahol színes cukorkák, nyalókák és csokoládék csábítják az apróságokat.
A Zsarnai piacon a hasznosság és a nosztalgia kéz a kézben jár
Miközben az egyik sorban vadonatúj áruk sorakoznak, a másikban régiségek és ritkaságok között lehet böngészni, régi játékoktól kezdve porcelánokon át egészen apró, különleges tárgyakig. A folyamatos nyüzsgés, az alkudozás jellegzetes hangja és a baráti köszöntések sajátos, lassan már ikonikus hangulatot teremtenek – itt mindenki ismer valakit, és aki nem, az is pillanatok alatt otthon érzi magát.
„Nem lehet üres kézzel hazamenni innen”
A vásárlók többsége hosszabban időzik: van, aki csak nézelődne, mások célirányosan érkeznek, és örömmel térnek vissza ugyanahhoz az árushoz, akit már évek óta ismernek. A fodros kendők, frissen kipakolt bakancsok és a gyűjtők aprólékosan elrendezett asztalai között sétálva könnyen elkapja az embert az „itt biztosan találok valamit” érzése.
Nem lehet üres kézzel hazamenni innen. Nagyon ritkán jövünk, de ha nincs más dolguk ki szoktunk jönni szétnézni
– mesélte Bányai Andorné. – Vannak jó dolgok, de nagyon oda kell figyelni – tette hozzá.