Ugrás a tartalomra

Ellepték az általános iskolások az egyetemet, a jövőjük a tét

Létrehozva
A Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Kormányhivatal idén 24. alkalommal rendezi meg a „Szabad a pálya!” elnevezésű pályaválasztási kiállítást, amelynek ezúttal is a Miskolci Egyetem ad otthont november 11–12. között.
Kép
Pályaválasztási kiállítás a Miskolci Egyetemen

A kétnapos esemény célja, hogy a pályaválasztás előtt álló 7–8. osztályos diákok teljes képet kapjanak a továbbtanulási lehetőségekről, a munka világáról és a szakmák gyakorlati oldaláról – mindebben több mint ötven kiállító segíti őket. A szervezők célja, hogy a fiatalok ne csak információt, hanem inspirációt is kapjanak jövőjük tudatos alakításához

Középiskolák, gimnáziumok, szakképzési centrumok, felsőoktatási intézmények, valamint a munkaerőpiac és a gazdasági élet szereplői mutatkoznak be a kampusz főépületében, valamint annak díszaulájában. A rendezvényt Alakszai Zoltán, a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Kormányhivatal főispánja nyitotta meg, aki felhívta a diákok figyelmét: döntésükön hosszútávon a vármegye jövője is múlik.

Kép
Pályaválasztási kiállítás a Miskolci Egyetemen

Hollósy András miniszteri biztos, Miskolc alpolgármestere ezt követően azt hangsúlyozta, hogy a városvezetés számára kiemelt cél, hogy minden fiatal megtalálja a helyét Miskolcon és a térségben, ezért intézkedéseiket is ennek rendelik alá.

A szakképzési rendszer lehetőségeiről a Miskolci Szakképzési Centrum főigazgatója beszélt.

– A mostani döntésetek meghatározhatja, merre vezet tovább az életetek. Számtalan intézmény mutatja be képzési struktúráját számotokra. Miskolcon számos lehetőség várja a jól képzett munkaerőt. Érdemes a vármegyében maradni – fogalmazott Molnár Péter.

Kép
Pályaválasztási kiállítás a Miskolci Egyetemen

Kovács Helga stratégiai kapcsolatokért felelős rektorhelyettes köszöntőjében azt emelte ki, hogy ilyenkor nem csupán kérdéseiket tehetik fel a tanulók, hanem a válaszokat is megkaphatják. Úgy vélekedett, gyümölcsöző kapcsolatok tudnak kiépülni az alkalom során. 

– A kiállításon rengeteg vállalkozó is jelen van, így közvetlenül láthatják, hogyan zajlik a termelés és a kereskedelem a mindennapokban – hangzott el Bihall Tamástól, a BOKIK elnökétől.

A diákok a kiállításon interaktív standokon próbálhatták ki különböző szakmák gyakorlati elemeit, betekintést nyerve a munka folyamatába. Pályaorientációs tanácsadók segítették őket abban, hogy felismerjék erősségeiket, és megtalálják a számukra legmegfelelőbb irányt.

Preview Image
Juhász Ákos képgalériája

A „Szabad a pálya!” rendezvény mindkét napon 15 óráig várja a látogatókat, és a tapasztalatok szerint idén is nagy érdeklődés kíséri.

Ez is érdekelhet

Elcsúsztak a Macik
MiskolcSport
Jégkorong: a hazaiak nyerték az iglói felkészülési találkozót.
Születésnapot ünnepelt Az Életért a Rák Ellen Egyesület
Miskolc
A daganatos betegeket és hozzátartozóikat segítő közhasznú civil szervezet idén 35 éves, amit pénteken a vármegyeháza éttermében ünnepeltek meg.
Képgaléria
CineFest nyitónap
28 ország 56 versenyfilmje már 5 teremben – Megnyitották a CineFestet
MiskolcKultúra
Pénteken megnyitották a 22. CineFest Miskolci Nemzetközi Filmfesztivált, amely szeptember 4. és 12. között ismét a nemzetközi filmművészet legizgalmasabb alkotásait hozza el Miskolcra.
Képgaléria
UmaMiskolc - zenés gasztorokorzó a Városháztéren
Ízek, borok és zene várja a miskolciakat a Zenés Gasztro Korzón
MiskolcÉletmódGasztroSzabadidő
A Városház tér ezúttal is VárostáncTérré változik, ahol prémium gasztronómiai különlegességek, különleges borok és változatos zenei programok várják a miskolciakat és a városba érkező vendégeket.