Ugrás a tartalomra

Időutazás a 10-es honvédek nyomában

Létrehozva
Pénteken különleges történelmi időutazás fogadta a Miskolci Herman Ottó Gimnázium diákjait a 10-es Honvéd Hagyományőrző Egyesület jóvoltából. A vándorkiállítás az első világháború és a miskolci 10-es honvédek világát hozta közel hozzájuk.
Kép
Tizeshonvéd kiállítás
Fotók: magánarchívum

A gimnázium aulájában felállított tárlat 15 gazdagon illusztrált tabló segítségével idézte meg a 10-es honvéd gyalogezred történetét. A dokumentumok, fényképek és leírások nemcsak a háborús eseményeket mutatták be, hanem azt is, hogyan élték meg a katonák a fronton töltött mindennapokat, milyen felszereléssel indultak a harcba, és milyen körülmények között teljesítettek szolgálatot. A kiállítás egyik leglátványosabb eleme egy eredeti honvéd egyenruha volt, amely a korszak jellegzetes viseletét tette kézzelfoghatóvá a diákok számára.

Kép
Tizeshonvéd kiállítás

A délelőtti rendhagyó történelemóra tovább mélyítette a diákok ismereteit: a bemutató áttekintést adott az első világháború legfontosabb mozzanatairól, valamint arról, milyen szerepet vállaltak benne a miskolci 10-es honvédek. A hangsúly nemcsak a nagy történelmi összefüggéseken, hanem a személyes sorsokon, a katonák bátorságán és áldozatvállalásán is volt, így a tanulók közelebb kerülhettek ahhoz a korszakhoz, amelyet tankönyvben sokkal nehezebb átélni.

– Csak ma látható ez a kiállítás a gimnáziumban, hétfőn a Miskolci Egyetem Földes Ferenc Gyakorló Gimnáziumban tűnik fel, majd tovább indul Nyíregyházára – mondta Szopkó Róbert, a gimnázium tanára.

Kép
Tizeshonvéd kiállítás

A vándorkiállítás rövid ideig vendégeskedik a Herman Ottó Gimnáziumban, de fontos lehetőséget kínált arra, hogy a diákok közvetlenebb formában találkozzanak a történelem egy jelentős fejezetével és a városhoz kötődő katonai hagyományokkal.

Címkék

Ez is érdekelhet

Csöbör Katalin gratulált Juhász Rolandnak, de nem adja fel
Miskolc
Nem adom fel, folytatjuk, a legközelebbi választáson győzni fogunk – mondta a Fidesz-KDNP országgyűlési képviselőjelöltje a borsodi 1-es választókerületben.
Megkezdődött a jegyzőkönyvek feldolgozása a miskolci városházán
MiskolcBorsod-Abaúj-Zemplén
Vasárnap este 22 óra után megkezdődött a jegyzőkönyvek beérkezése a miskolci városházára, ahol a szavazókörök adatait folyamatosan dolgozzák fel. A munkát több választási szakember irányítja, miközben egymás után érkeznek a szavazókörök képviselői.
Hollósy András választás 2026 Fotó: Mocsári László
Gratulált Czipa Andrásnak, és felajánlotta a segítségét Hollósy András
Miskolc
Folytatja a munkát Miskolcért és Diósgyőrért, mondta a Fidesz-KDNP országgyűlési képviselőjelöltje.
Nagy csatában kaptak ki a diósgyőriek. Fotó: magánarchívum
A lila-fehérek nyertek a piros-fehérek ellen
MiskolcSport
Röplabda: női NB I Liga, rájátszás, B-csoport, 6. forduló: 111 perc kellett a vendégek sikeréhez.