Ugrás a tartalomra

Több tudományág mutatta be, hogy Lévay József nyomot hagyott az utókorra

Létrehozva
Egész napos tudományos konferenciával és kötetbemutatóval emlékeztek Lévay Józsefre szerdán a MAB Székházban, a Lévay 200 Emlékév részeként.
Kép
Lévay emlékkonferencia, Fotó: Osztie Tibor
Fotók: Osztie Tibor

Idén ünnepeljük Lévay József (1825–1918) költő, műfordító, újságíró, tanár, a vármegyei közélet neves alakja születésének 200. évfordulóját. A Lévay 200 Emlékév december 18-án zárul, a hozzákapcsolódó rendezvénysorozatot korábban portálunk is beharangozta

A tudományos konferenciával – a legújabb kutatási eredmények tükrében – méltóképpen kívánunk megemlékezni Lévay munkásságáról, életművéről és kortársairól – olvasható a Herman Ottó Múzeum beharangozójában. - Szintén az idén emlékezünk az 1825-ben alapított Magyar Tudományos Akadémia (MTA) 200 éves jubileumára, amely intézmény Lévay Józsefet is tagjai közé választotta. Ezért is lehetett a konferencia autentikus helyszíne a Miskolci Akadémiai Bizottság (MAB) Székháza. 

Többszörös jubileum

„A Herman Ottó Múzeum és a társszervezők nevében köszöntöm a Lévay-kutatókat és mindazokat, akik kíváncsiak Lévay József személyére a Lévay emlékkonferencián. Az élet az utóbbi időben elhalmozott minket kétszáz éves évfordulókkal. Tavaly zárult a Miskolci Nemzeti Színház kétszázadik évada. Az idén Jókai 200 Emlékévet is ünneplünk, továbbá a Magyar Tudományos Akadémia is kétszáz éves” – sorolta Szolyák Péter, a Herman Ottó Múzeum igazgatója. 

Kép
Szolyák Péter a Lévay emlékkonferencián, Fotó: Osztie Tibor

Elmondta, a közeli település, Sajószentpéter szülötte több szálon kötődött Miskolchoz. Nemcsak itt végezte gimnáziumi tanulmányait, hanem tanárként tanított is a református gimnázium ódon falai között. Városunk jeles személyét, díszpolgárát tisztségei, jegyzői, főjegyzői, majd alispáni hivatali szolgálata is Miskolchoz, a Vármegyeházához kapcsolták. 

A sokoldalú Lévay

„Ez a tudományos konferencia Lévay József életművét igyekszik körbejárni, ami nem sikerülhet tökéletesen. Egy 93 éves, tudatosan felépített életpályába nagyon sok minden beleférhet. Hiába tudunk sokat Lévayról, a konferencia inkább arra nyújt módot, hogy újabb kérdéseket vessen fel és újabb válaszok irányába terelje a kutatókat. Nagyon sokféle Lévay-képet alakíthatunk ki magunknak” – hangsúlyozta a múzeumigazgató, majd megosztotta, hogy számára Lévay szülőföld iránti szeretete jelentett a legtöbbet. Aztán a Gyermekkorom tanú című Lévay-vers utolsó versszakát ajánlotta a konferencia mottójának. 

Itt vagyok én itthon, ezen a vidéken. Most is úgy tudom szeretni, mint régen. S bárhol kelek, járok, visszanézek rátok: völgyek, erdők, halmok, boldog gyermekálmok.

Kicsoda ő számunkra? 

„Kicsoda nekünk Lévay József? A Lévay 200 Emlékév és az emlékbizottság célja éppen az, hogy mindenki találjon egy saját választ erre a kérdésre és mindannyian találjunk egy közösségi választ is. Ez a remek konferencia bizonyosan segít ebben. Köszönöm Vámosi Katalin művészettörténész és a szervezők kiváló munkáját” – emelte ki Ábrám Tibor, a Lévay 200 Emlékbizottság elnöke, a Lévay József Református Gimnázium és Diákotthon nyugalmazott igazgatója. 

Kép
Ábrám Tibor a Lévay emlékkonferencián, Fotó: Osztie Tibor

Javasolta, hogy a közösségi válasz Lévay keresztyén értékrendje, puritán életvitele és lokálpatriotizmusa, patriotizmusa mentén fogalmazódjon meg, költői, orátori, műfordítói, műkritikusi, kiadói tevékenysége tükrében. 

Országos és helyi jelentőségű

„Néhány évvel ezelőtt a Magyar Nemzeti Levéltár főépületében volt egy nagyszerű kiállítás Nyomot hagytak címmel. A magyar történelem számtalan korszakából hívtak elő műveket a művészet legkülönbözőbb területeiről. Ezek alkotói között voltak ismertebb és kevésbé ismert művészek és politikusok is, olyanok, akik hatottak a saját korukra és az utókorra” – idézte fel Horváth Zita, a Miskolci Egyetem rektora. 

Kép
Horváth Zita és más előadók a Lévay emlékkonferencián, Fotó: Osztie Tibor

Hozzátette, a Lévay konferencia kapcsán a különböző tudományágak a saját megközelítésükben elevenítik fel Lévay József munkásságát, ami azt is mutatja, hogy sokoldalú és jelentős volt. Tehát nyomot hagyott országosan és a helyi közösség számára is. Munkássága képes volt egy évvel ezelőtt emlékbizottságot létrehívni, amihez meghatározó intézmények és személyek csatlakoztak és elevenen tartják egész évben Lévay emlékét. 

Lévay József költeményeinek forráskiadása szintén a szerző születésének 200. évfordulójára készült egy könyvsorozat harmadik részeként, a II. Rákóczi Ferenc Könyvtár és a Miskolci Egyetem BTK Magyar Nyelv- és Irodalomtudományi Intézete kiadásában, Porkoláb Tibor és Tóth Péter gondozásában. A bicentenárium adott lehetőséget arra, hogy – immár évszázados adósságot törlesztve – sajtó alá rendezett kiadásban legyen hozzáférhető, a Lévay által hat kötetbe gyűjtött és áthagyományozásra szánt verskorpusz, kiegészítve egy posztumusz kötet versanyagával. Ennek utolsó darabjait szintén a konferencián mutattak be – tudtuk meg.

Kép
Lévay emlékkonferencia, Fotó: Osztie Tibor

A Lévay 200 Emlékév helyi szervezői: a Herman Ottó Múzeum, a Lévay 200 Emlékbizottság, a Lévay József Református Gimnázium és Diákotthon, az MTA Miskolci Akadémiai Bizottsága, valamint a Miskolci Egyetem. A rendezvénysorozathoz kapcsolódó további miskolci és sajószentpéteri programok a Tiszáninneni Református Egyházkerület oldalán, a Lévay József Református Gimnázium és Diákotthon Lévay Emlékheti eseményei pedig az iskola közösségi oldalán tekinthetők meg.

Ez is érdekelhet

Kampányakkordok békére hangolva: újra Miskolcon járt a Fidelitas
MiskolcBelföld
"A jövőnk a béke!” mottóval rendezett Civil Akadémiát csütörtök este a Civil Összefogás Fórum (CÖF) miskolci klubja.
Kvaterka - Margit Pince
Új lendületet kap az Avasi Kvaterka
MiskolcKultúra
Az Avasi Kvaterka idén sport- és egészségtudatos programokkal bővül. A szervezők célja, hogy a közösségi élmény mellett az aktív életmódot és az Avas értékeit is erősítsék.
Nem maradnak éjszakára
MiskolcKultúraEgyház
Sok éven át 25 órán át olvastak fel Wass Albert-műveket, most már egyestés programot szerveznek. Pénteken este 6 órától lesz a Miskolci Wass Albert zenés-irodalmi felolvasó est.
Rendészeti ellenőrzést tartottak Komlóstetőn
Miskolc
Kiemelt rendészeti ellenőrzést tartott a Miskolci Önkormányzati Rendészet (MIÖR) Komlóstetőn csütörtökön. Az akcióban részt vett Hollósy András, Miskolc alpolgármestere is, valamint Bajusz Gábor önkormányzati képviselő.