Ugrás a tartalomra

Hamarosan megnyílhat a jégpálya a Szent István téren

Létrehozva
Igazi téli hangulattal és egy adventi meglepetéssel igyekeznek hangolni a miskolciakat a karácsonyra.
Kép
jegpalya_keszul_szent_istvan_ter_20251119-aj_05.jpg
Készül a jégpálya a Szent István téren. Fotó: Juhász Ákos

Idén is örülhetünk a belvárosi korcsolyapályának karácsony közeledtével, amit először a Miskolc Televíziónak jelentett be Hollósy András alpolgármester. A pálya építését már elkezdték, várhatóan november 28., szombattól egészen év végéig minden nap használható lesz. 

– Egy adventi meglepetéssel készülünk a miskolciaknak itt, a belvárosban: a Szent István téren megnyitjuk a jégpályát. Mintegy 300 négyzetméteren folynak az előkészületek. Mostanra letették azokat a speciális csöveket, amelyek biztosítják majd a hűtést, és az időjárás előbb-utóbb kedvezni fog annak, hogy a korcsolyapályát minél előbb át tudjuk adni – nyilatkozta stábunknak Hollósy András, Miskolc alpolgármestere, miniszteri biztos, aki egy videót közösségi oldalán is közzétett a bejelentésről. – Egy 15-ször 20 méteres területen lehet majd birtokba venni a jeget, a tervek szerint az első adventi hétvégétől, november 28-ától december 31-éig - tudatta. 

Kép
Készül a jégpálya a Szent István téren, Juhász Ákos

Hozzátette, a városvezetés olyan megoldásokon dolgozik, hogy a következő években rendszeresen lehessen a karácsonyi ünnepkörben jégpálya a belvárosban. 

Elmondta, hétköznap délutánonként este nyolc óráig lehet igénybe venni a belvárosi műjégpályát, hétvégén pedig délelőtt 10-től szintén 20 óráig lesz nyitva. Hétvégente különböző programokkal, jégvarázzsal, jégpartikkal is várják a szórakozni és mozogni vágyókat.  

Kép
jégpálya Szent István tér, Juhász Ákos

Címkék

Ez is érdekelhet

Kampányakkordok békére hangolva: újra Miskolcon járt a Fidelitas
MiskolcBelföld
"A jövőnk a béke!” mottóval rendezett Civil Akadémiát csütörtök este a Civil Összefogás Fórum (CÖF) miskolci klubja.
Kvaterka - Margit Pince
Új lendületet kap az Avasi Kvaterka
MiskolcKultúra
Az Avasi Kvaterka idén sport- és egészségtudatos programokkal bővül. A szervezők célja, hogy a közösségi élmény mellett az aktív életmódot és az Avas értékeit is erősítsék.
Nem maradnak éjszakára
MiskolcKultúraEgyház
Sok éven át 25 órán át olvastak fel Wass Albert-műveket, most már egyestés programot szerveznek. Pénteken este 6 órától lesz a Miskolci Wass Albert zenés-irodalmi felolvasó est.
Rendészeti ellenőrzést tartottak Komlóstetőn
Miskolc
Kiemelt rendészeti ellenőrzést tartott a Miskolci Önkormányzati Rendészet (MIÖR) Komlóstetőn csütörtökön. Az akcióban részt vett Hollósy András, Miskolc alpolgármestere is, valamint Bajusz Gábor önkormányzati képviselő.