Ugrás a tartalomra

Különleges installációval indította a Hulladékcsökkentési Hetet a MiReHu

Létrehozva
Az átalakított gömb alakú mászókát pénteken a Miskolc Plaza előtt állították fel, azonban a következő napokban a város több pontján is megtekinthető lesz.
Kép
hulladekcsokkentesi_het_03.jpg
Fotók: MiReHu


Idén is csatlakozott a MiReHu Nonprofit Kft. az Európai Hulladékcsökkentési Héthez, amelyet november 22. és 30. között tartanak. A kampány központi témája az elektronikai hulladék, amelynek felelős gyűjtésére és kezelésére, valamint a tudatos fogyasztás fontosságára igyekszik felhívni a figyelmet a miskolci társaság. A MiReHu installációval és edukációs roadshow-val jelenik meg a város több pontján a következő napokban.

Az egyik miskolci bevásárlóközpont előtt különleges, egyszemélyes kiállítótér fogadja az érdeklődőket. A társaság egy régi, gömb alakú mászókát alakított át, majd különféle elektronikai hulladékkal – lámpákkal, porszívóval, kávégéppel, televízióval – vont be, hogy látványos formában mutassa be a mindennapok során keletkező e-hulladék mennyiségét és sokféleségét.
Ladányi Roland, a MiReHu Nonprofit Kft. ügyvezetője a Miskolc Televízió híradójának, a Miskolc Mának elmondta, a figyelemfelkeltés volt az elsődleges cél.

Kép
hulladekcsokkentesi_het_01.jpg

Szerettünk volna egy olyan művet létrehozni, amely első pillantásra kérdéseket indít el az emberekben. Amikor kihelyeztük, rögtön odajöttek, kérdezték, mi ez és mire jó. Így lehetőségünk nyílik beszélgetni velük, és elmondani, hogyan kell helyesen kezelni az elektronikai hulladékot. Sokan téves vagy hiányos információkkal élnek, ezeket szeretnénk tisztázni

– mondta.

Kép
hulladekcsokkentesi_het_04.jpg

A bevásárlóközpont belső terében további kiállítás kapott helyet. Itt különféle műszaki cikkek mellett egy festőállványon Képes Tibor alkotása is látható: egy Miskolcot ábrázoló festmény, amelyet használt mobiltelefon-tokokra készített.

Az alkotó szerint ezekkel a tokokkal az a probléma, hogy számos anyagot – fémet, műanyagot, szilikont, díszítőelemeket – kombinálnak bennük, így nem újrahasznosíthatók. A művészeti projekt célja éppen ennek bemutatása volt.

Kép
hulladekcsokkentesi_het_02.jpg

A kiállítás és a hozzá kapcsolódó programok célja, hogy ráirányítsák a figyelmet az e-hulladék felelős kezelésére és az újrahasználat lehetőségeire. A MiReHu edukációs roadshow-ja Miskolc több pontján is megjelenik a Hulladékcsökkentési Hét ideje alatt.

Ez is érdekelhet

Kampányakkordok békére hangolva: újra Miskolcon járt a Fidelitas
MiskolcBelföld
"A jövőnk a béke!” mottóval rendezett Civil Akadémiát csütörtök este a Civil Összefogás Fórum (CÖF) miskolci klubja.
Kvaterka - Margit Pince
Új lendületet kap az Avasi Kvaterka
MiskolcKultúra
Az Avasi Kvaterka idén sport- és egészségtudatos programokkal bővül. A szervezők célja, hogy a közösségi élmény mellett az aktív életmódot és az Avas értékeit is erősítsék.
Nem maradnak éjszakára
MiskolcKultúraEgyház
Sok éven át 25 órán át olvastak fel Wass Albert-műveket, most már egyestés programot szerveznek. Pénteken este 6 órától lesz a Miskolci Wass Albert zenés-irodalmi felolvasó est.
Rendészeti ellenőrzést tartottak Komlóstetőn
Miskolc
Kiemelt rendészeti ellenőrzést tartott a Miskolci Önkormányzati Rendészet (MIÖR) Komlóstetőn csütörtökön. Az akcióban részt vett Hollósy András, Miskolc alpolgármestere is, valamint Bajusz Gábor önkormányzati képviselő.