Ugrás a tartalomra

A szeretet íze a Felvidék Házban

Létrehozva
A mézeskalács-készítő és díszítő szakkörbe Vranai Erika idén is elhozta Kárpát-medence szerte ismert mézeskalácsait és díszítő-tudását.
Preview Image
Mézeskalács készítő tanfolyam a Felvidék Házban – Mocsári László képgalériája

Szombaton igazi ünnepi hangulat és a szeretet íze és illata töltötte meg a Felvidék Házat. Vranai Erika, mézeskalácsos tartott workshopot, ahol a résztvevők megtudhatták, hogy mitől lesz igazán jó a mézeskalács és elleshették a szép díszítés fortélyát.

Erika számára a mézeskalács nem csupán egy ünnepi sütemény – sokkal inkább egy szívből jövő üzenet. Mint mondta, fiatal korában az új házból szeretett volna otthont teremteni, és akkor talált rá erre a mesterségre.

A mézeskalács olyan, mint egy SMS. Üzenetet küldünk vele, csak ebben jobban benne van a szívünk 

– fogalmazott.

Kép
Mézeskalács készítő tanfolyam a Felvidékházban

Ereje pedig éppen időtállóságában rejlik. – Ez egy olyan sütemény, ami évszázadok óta létezik és fog is létezni. Persze igazodik a korhoz, de egy valami sosem változott: a mézeskalács a szeretet íze.

A visszafogott mézillat és a frissen kevert cukormáz illata betöltötte a termet, miközben Erika lépésről lépésre mutatta a díszítés legfontosabb mozdulatait. A jelenlévők az egyszerű pöttyözéstől a csipkeszerű mintákig több technikát is elsajátítottak.

A workshop gyakorlati részében mindenki saját mézeskalácsot díszíthetett. Erika bemutatta, hogy milyen állagú a tökéletes cukormáz és, hogy hogyan lehet stabil, mégis finom vonalakat húzni.

Kép
Mézeskalács készítő tanfolyam a Felvidékházban
Fotók: Mocsári László

Erika számára a mézeskalács sokkal több mesterségnél. Örökség, összekötő kapocs, lelki táplálék. Egy olyan alkotás, amely egyszerre ajándék és üzenet.

Olyan jó tudni egy szakmát és abban otthon lenni. Meg, ha van egy hely, ami valóban az otthonod, illetve ha egy másik ember lelke mellett is otthon tudsz lenni. Ez a legfontosabb 

– tette hozzá.
 

Címkék

Ez is érdekelhet

Kampányakkordok békére hangolva: újra Miskolcon járt a Fidelitas
MiskolcBelföld
"A jövőnk a béke!” mottóval rendezett Civil Akadémiát csütörtök este a Civil Összefogás Fórum (CÖF) miskolci klubja.
Kvaterka - Margit Pince
Új lendületet kap az Avasi Kvaterka
MiskolcKultúra
Az Avasi Kvaterka idén sport- és egészségtudatos programokkal bővül. A szervezők célja, hogy a közösségi élmény mellett az aktív életmódot és az Avas értékeit is erősítsék.
Nem maradnak éjszakára
MiskolcKultúraEgyház
Sok éven át 25 órán át olvastak fel Wass Albert-műveket, most már egyestés programot szerveznek. Pénteken este 6 órától lesz a Miskolci Wass Albert zenés-irodalmi felolvasó est.
Rendészeti ellenőrzést tartottak Komlóstetőn
Miskolc
Kiemelt rendészeti ellenőrzést tartott a Miskolci Önkormányzati Rendészet (MIÖR) Komlóstetőn csütörtökön. Az akcióban részt vett Hollósy András, Miskolc alpolgármestere is, valamint Bajusz Gábor önkormányzati képviselő.