Kedden nyilvános próbát tartottak a Miskolci Nemzeti Színházban, ahol az érdeklődők a Gettó című zenés színmű próbájába nyerhettek betekintést. Részleteket láthattak az előadásból, és végigkövethették, hogyan instruálja a rendező a színművészeket, hogyan formálódnak a jelenetek.
A Gettó a vilnai gettóban 1942–1943 között működő színház történetét mutatja be. A társulat tagjai a gettóban élő művészek voltak, akik emberi méltóságuk megőrzésének utolsó lehetőségeként tekintettek a színházra. A darabot Béres Attila rendezi.
- Folyamatosan, minden előadásunkhoz köthetően szeretnénk a nézőinknek megmutatni, hogy tulajdonképpen akkor, amikor nem este jönnek színházba, hanem a hétköznapokban, mi mit csinálunk. Szerintem erre mindenki kíváncsi. Bízom benne, hogy mindenki kíváncsi erre a titokra, hogy hogyan is készül ez az előadás - fogalmazott Béres Attila a Miskolc Televíziónak.
A zenés színmű arra keresi a választ, mi az ára a belső szabadság megőrzésének, és lehetséges-e tisztán túlélni egy kegyetlen korban.
A hivatalos bemutatót december 5-én tartják a Nagyszínházban.