Ugrás a tartalomra

A miniszteri biztos szerint a kérdés, háború vagy béke

Létrehozva
A háborús pszichózisról, a jövő évi választásról és az ország előtt álló kihívásokról beszélt az űrkutatásért felelős miniszteri biztos Miskolcon.
Kép
4s3b2065.jpg
Ferencz Orsolya űrkutatásért felelős miniszteri biztos országjáró választási körútjának egyik fontos állomása volt Miskolc. Fotó: Rogosz Péter

Országjáró választási körútjának egyik fontos állomása volt Miskolc, hiszen mint kiderült, diósgyőri gyökerekkel is rendelkezik Ferencz Orsolya űrkutatásért felelős miniszteri biztos, aki megosztotta a fórum hallgatóságával, hogy nagyapja a vasgyár főmérnöke volt, az édesanyja itt született. A család csak a második világháborús pusztítást követően költözött el Miskolcról, de a gyökerei őt is ide kötik.

A miniszteri biztos beszédében kiemelte, azért gyűltek most itt össze a hasonlóan gondolkodó emberek, hogy átbeszéljék azt, hogy Magyarország számára az elkövetkező hónapok, évek, milyen kihívásokat tartogatnak. Ezekből nincs hiány. Elsőként említette az Ukrajnában immár negyedik éve folyó háborút, amelynek lezárásáért muszáj a hangunkat hallatni.

Kép
4s3b2145.jpg

- Egész Európa sodródik egy egyre durvuló fegyveres konfliktus lehetőségébe. Ukrajnában három és fél éve tombol egy fegyveres konfliktus. Magyarország pedig mindent megtesz, hogy ebből ki tudjon maradni. Jó lenne, ha Európában is ez a hang lenne az irányadó, de egyelőre sajnos sokkal aggasztóbb a helyzet. A Brüsszelben uralkodó bürokrata mainstream sokkal inkább pártolná azt, ha Európa még jobban belesüllyedne ebbe a háborúba, ha még jobban érdekeltté válna abban, hogy ez a háború tovább tartson, sőt, eszkalálódjon. Nekünk, magyaroknak mindent meg kell tennünk, hogy ebből kimaradjunk - fogalmazott.

Ferencz Orsolya felidézte azt, hogy mi történt Miskolcon a második világháborúban. Rámutatott, az itt élőknek nem kell magyarázni mivel jár egy háború, hiszen a város, éppen a vasgyár miatt az ellenséges bombázások célpontja volt. Sok akkor itt élő miskolci, diósgyőri ember halt vagy sebesült meg, épületek, otthonok sora vált rommá.

Kép
4s3b2084.jpg

- A nagyapám ennek a vasgyárnak a főmérnöke, kohómérnöke volt, az édesanyám itt született és itt is laktak a gyár mellett. Csak 1945-ben, a bombázások után költöztek el Budapestre. Nagyapámat a munka oda szólította. Azt gondolom, itt Miskolcon senkinek sem kell magyarázni milyen a háború, milyen mély sebeket hagyott. A bombázók csíkot húztak 1944-45-ben a város felett, és most, 2025-ben újra arról kell beszélgetnünk, hogy béke vagy háború legyen Európában, vagy akár Magyarországon. Én ezt egész egyszerűen nem akartam nagyon-nagyon sokáig elfogadni. Hogy erről a témáról kell újra itt Magyarországon beszélnünk, ahol két nagy háború pusztított, szakította szét a nemzetet, amikor magyar emberek mentek egy háborúba, ami nem az ő háborújuk volt. És többségük soha többé nem tért haza. Bizonyára sokan látták azt a képet, amelyen egy szobor van, egy első világháborús emlék, amely őrzi az akkor elveszett életek emlékét. Egy édesanya és két kicsi gyerek áll egymás mellett, a katonaruhás édesapának azonban csak az üres helye, a körvonalai látszanak. A hely, az űr, amit a soha többé haza nem tért édesapa hagyott. És igen, 2025-ben sajnos nem a jószántunkból, nem a mi akaratunkból, hanem mert a történelem ismét ránk kényszeríti, a háborúról kell beszélnünk – mondta.

Hozzátette, a következő választásunknak ez is a tétje, hogy folytatódik-e a háború Európában, és követelhet-e újabb magyar életeket, vagy inkább dolgozunk tovább a mielőbbi békéért.

Kép
4s3b2087.jpg

Hollósy András Miskolc alpolgármestere, aki a rendezvényen választókerületi elnökként szólalt fel, elmondta, elképesztően sokan jöttek el a fórumra a rossz idő ellenére, ez azt jelenti, hogy fontosak az itt élő emberek számára azok az üzenetek, amelyeket át szeretnének adni, köztük azt, hogy háború vagy béke legyen-e, amely most talán a legfontosabb kérdés Európában.

- Jelen pillanatban elmondható az, hogy Miskolc a béke oldalán áll, a béke pártján áll. Többek között ezekkel a rendezvényekkel is kifejezhetik az itt élők ezen irányú vágyukat. Legyünk őszinték, az ukrajnai háború valójában nincs is olyan távol tőlünk, légvonalban mindössze 105 kilométerre vagyunk Kárpátaljától, tehát azt hiszem, hogy a miskolciaknak nem kell elmagyarázni azt, hogy milyen a közelében lenni egy olyan országnak, amely háborúban áll. Ez a rendezvény azt szolgálja, hogy a miskolciak kifejezhessék a véleményüket, azt, hogy miért fontos a béke oldalán állni. Miért fontos az, hogy 139 nap múlva az X-et oda húzzák, ahol a békét lelik. A kérdés Európában ma az, hogy háború vagy béke lesz? Mindkettőnek vannak pártolói Európában és Magyarországon is. Ez az országjáró körút azt a célt szolgálja, hogy minél szélesebb körben lehessen elmondani az érveinket amellett, hogy miért kell egy békepárti, konzervatív, patrióta kormány mellett letenni a voksot – emelte ki Hollósy András.

Kép
4s3b2111.jpg

Ez is érdekelhet

Kampányakkordok békére hangolva: újra Miskolcon járt a Fidelitas
MiskolcBelföld
"A jövőnk a béke!” mottóval rendezett Civil Akadémiát csütörtök este a Civil Összefogás Fórum (CÖF) miskolci klubja.
Kvaterka - Margit Pince
Új lendületet kap az Avasi Kvaterka
MiskolcKultúra
Az Avasi Kvaterka idén sport- és egészségtudatos programokkal bővül. A szervezők célja, hogy a közösségi élmény mellett az aktív életmódot és az Avas értékeit is erősítsék.
Nem maradnak éjszakára
MiskolcKultúraEgyház
Sok éven át 25 órán át olvastak fel Wass Albert-műveket, most már egyestés programot szerveznek. Pénteken este 6 órától lesz a Miskolci Wass Albert zenés-irodalmi felolvasó est.
Rendészeti ellenőrzést tartottak Komlóstetőn
Miskolc
Kiemelt rendészeti ellenőrzést tartott a Miskolci Önkormányzati Rendészet (MIÖR) Komlóstetőn csütörtökön. Az akcióban részt vett Hollósy András, Miskolc alpolgármestere is, valamint Bajusz Gábor önkormányzati képviselő.