November utolsó hétvégéjén kezdetét veszi az adventi időszak. Miskolc belvárosában és különböző pontjain, városrészeiben jobbnál jobb programokkal várják az ünnepre hangolódó közönséget. Görömböly november 29-én nyitja meg az adventi időszakot. Négy héten át, minden szombaton változatos programokkal várják a látogatókat a Művelődési Házban. Lesz gyertyagyújtás, Manóműhely, december 20-án pedig csúnya karácsonyi pulcsi bemutatót és versenyt is rendeznek.
Görömböly Advent programok
2025. november 29-én 15 és 17 óra között megnyílik a Manóműhely: „Csizmafényesítő” adventi játszóház Beregszászi Mónika óvónő vezetésével. Ezt követi 17 és 18 óra között az Ünnepi pódium és gyertyagyújtás, a Benedek Elek Tagóvoda, valamint Mogyorósi Adrienn énekes és a Csiribiri Együttes közös adventi műsora következik.
A műsort követően az adventi koszorún az első, a HIT gyertyáját Juhászné Vadnai Edina, a Benedek Elek Tagóvoda tagintézmény-igazgató gyújtja meg.
2025. december 6-án 16 és 18 óra között Mikulás program és gyertyagyújtás is lesz a Görömbölyi Kulturális Egyesület szervezésében.
A programon felgyullad az adventi koszorú második, a REMÉNY gyertyája is, melyet Kövesiné Borkuti Anna a GÖRKE elnöke gyújt majd meg.
2025. december 13-án már 14:30-tól vártják a látogatókat az Ünnepi pódiumon a Görömbölyi Általános Iskola műsorával. Majd 15 és 17 között lesz Manóműhely: „Csillagszóró” adventi játszóház Beregszászi Mónika óvónő vezetésével. Ünnepi pódium és gyertyagyújtás 17 és 18 óra között várható a Versbarátok Köre és az Egressy Béni Zeneiskola Vonós Zenekarának adventi műsorával.
Ezen a délutánon a harmadik, az ÖRÖM gyertyáját Molnár Péter, a Görömbölyi Általános Iskola igazgatója gyújtja meg.
2025. december 20-án 15 és 16:30 között lesz Manóműhely: „Karácsonyi varázslat” - adventi játszóház Beregszászi Mónika óvónő vezetésével,15:45-16:15 csúnya karácsonyi pulcsi bemutató és verseny, 16:30-17:30 Ünnepi pódium: Eperjesi Erika, a Miskolci Nemzeti Színház színművészének ünnepi műsora, végül 17:30-kor a csúnya karácsonyi pulcsi verseny és a pecsétgyűjtő játék eredményhirdetése következik.
Az adventi koszorú utolsó, a SZERETET gyertyáját a görömbölyi egyházak képviselői és Berencsy Sándor Máté önkormányzati képviselő gyújtja meg.