Ugrás a tartalomra

Hogyan fejlődik a megye egészségügye? A Betegakadémián kiderült

Létrehozva
Betegakadémia a kórházban: átfogó képet kapott a lakosság a vármegye egészségügyi fejlesztéseiről.
Kép
Dr. Zsákai Zsolt főigazgató. Fotó: Osztie Tibor
Dr. Zsákai Zsolt, a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Központi Kórház és Egyetemi Oktatókórház főigazgatója. Fotó: Osztie Tibor

A Magyar Rákellenes Liga Miskolci Segítő Szolgálata és a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Központi Kórház és Egyetemi
Oktatókórház közösen szervezte meg az MRL Betegakadémia című rendezvényt. A programot a vármegyei kórház Prónay Gábor Orvosi Könyvtárában rendezték november 26-án, szerdán. A rendezvény fővédnöke Dr. Zsákai Zsolt főigazgató volt, aki szakmai előadást is tartott.

Előadásában bemutatta:

  • a kórház 2025. évi szakmai tevékenységét és eredményeit,
  • a közeljövő egészségügyi fejlesztéseit,
  • az intézmény stratégiai célkitűzéseit.

A főigazgató bemutatta a megyei kórházat

Dr. Zsákai Zsolt főigazgató kiemelte, a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Központi Kórház és Egyetemi Oktatókórház a régió meghatározó egészségügyi központja. Eredetileg katonai célokra épült, funkcióváltását követően fokozatosan alakult át a régió vezető kórházává. A fejlődés évtizedei alatt folyamatos bővítés és korszerűsítés zajlott, ennek egyik mérföldköve a Csillagpont épületének megépítése volt. Kiemelte, a kórház szinte minden szakterületet lefed, jelenleg egyedül a szívsebészet hiányzik, amelynek létrehozásáról jelenleg is folynak az egyeztetések.

Kép
Betegakadémia. Fotó: Osztie Tibor
Betegakadémia. Fotó: Osztie Tibor

Kiemelt centrumok és szakmai erősségek

A kórház számos magas színvonalú centrummal rendelkezik. A Kardiovaszkuláris és Belgyógyászati Centrum a pacemaker-beültetéstől a hemodinamikai laboron át a PCI-ig széles spektrumú ellátást biztosít. Az Onkológiai és Sugárterápiás Centrum országos szinten is elismert, és nagy betegszámot képes hatékonyan és jó minőségben ellátni. Kiemelkedő szerepet töltenek be a stroke-, neurológiai és toxikológiai ellátások, a kórház regionális Stroke Központként is működik. A sebészeti szakmák közül az általános sebészet országos élvonalba tartozik, gyakran ide érkeznek orvosok más intézményekből továbbképzésre. A fül-orr-gége és fej-nyaksebészeti osztály, valamint az egyedülálló mellkassebészeti részleg szintén kiemelten fontos. Az érsebészeti és endovaszkuláris műtétek, az ortopédiai protézisbeültetések, az idegsebészet és a traumatológia mind magas szakmai színvonalon működnek. A traumatológia nemzetközi referencia központ, és a jövőben összeolvad az ortopédiával, létrehozva a régió baleseti és mozgásszervi központját.

Diagnosztika és sürgősségi ellátás

A diagnosztikai háttér folyamatosan megújul: modern CT- és röntgenkészülékek, nukleáris diagnosztika, gyermekradiológia és emlőszűrő-részleg működik az intézményben. A Laboratóriumi Medicina osztály évente közel félmillió vizsgálatot végez.

A Sürgősségi Betegellátó Osztály helikopter-leszállóval rendelkezik, napi mintegy 150 beteget lát el, így az egyik legnagyobb terhelésű egységnek számít. A KAITO intenzív terápiás osztály ugyancsak kiemelt szerepet tölt be, hiszen itt kezelik a legsúlyosabb állapotú betegeket.

Gyermekegészségügyi Központ – egyedülálló intézmény a megyében

A Gyermekegészségügyi Központ (GYEK) önálló egységként működik, szinte „kórház a kórházban”. Ide tartozik a Perinatális Intenzív Centrum és a Gyermekrehabilitáció is. A 2022-ben indult nagy fejlesztés keretében megvalósult egy új, fedett átjáróhíd, modern műtők és égési osztály jöttek létre, valamint energetikai felújítás is zajlott.

Preview Image
A GYEK sürgősségi ellátásának fejlesztése. Juhász Ákos galériája.

Folyamatosak a fejlesztések a központi kórházban és a tagkórházakban

Breitenbach Sándor műszaki igazgató elmondta, 2025-ben milyen folyamatban lévő és teljesített jelentősebb egészségügyi gép-műszer fejlesztések és beruházások voltak. Kiemelte az új CT, MR és röntgen gépek beszerzését, korszerű hemodinamikai műtők, a központi sterilizáló felújítását, valamint a sugárterápiás lineáris gyorsító üzembe helyezését.

Az intézmény egyszerre lát el betegellátási és oktatási feladatokat. A SKILL II laborban az orvostanhallgatók és rezidensek kockázat nélkül gyakorolhatják a műtéti, diagnosztikai és életmentő beavatkozások technikáit. Emellett nemzetközi projektekben vesznek részt, és szakmai fórumokat szerveznek a fiatal szakorvosjelöltek és a vezetők együttműködésének erősítésére.

Ezek a beruházások növelik az ellátás biztonságát és minőségét.

A kórház célja, hogy tovább erősítse regionális vezető szerepét, technológiai és szakmai fejlesztésekkel biztosítva a betegek számára a XXI. századi színvonalú ellátást.

Kép
megyei kórház

Mi a Betegakadémia célja?

A Betegakadémia célja az volt, hogy a térség lakossága, a civil közösségek és az érintett szervezetek hiteles, közvetlen forrásból kapjanak tájékoztatást az egészségügyi ellátás helyzetéről és azokról az új lehetőségekről, amelyek hozzájárulnak a betegellátás minőségének javításához.

Ez is érdekelhet

Kampányakkordok békére hangolva: újra Miskolcon járt a Fidelitas
MiskolcBelföld
"A jövőnk a béke!” mottóval rendezett Civil Akadémiát csütörtök este a Civil Összefogás Fórum (CÖF) miskolci klubja.
Kvaterka - Margit Pince
Új lendületet kap az Avasi Kvaterka
MiskolcKultúra
Az Avasi Kvaterka idén sport- és egészségtudatos programokkal bővül. A szervezők célja, hogy a közösségi élmény mellett az aktív életmódot és az Avas értékeit is erősítsék.
Nem maradnak éjszakára
MiskolcKultúraEgyház
Sok éven át 25 órán át olvastak fel Wass Albert-műveket, most már egyestés programot szerveznek. Pénteken este 6 órától lesz a Miskolci Wass Albert zenés-irodalmi felolvasó est.
Rendészeti ellenőrzést tartottak Komlóstetőn
Miskolc
Kiemelt rendészeti ellenőrzést tartott a Miskolci Önkormányzati Rendészet (MIÖR) Komlóstetőn csütörtökön. Az akcióban részt vett Hollósy András, Miskolc alpolgármestere is, valamint Bajusz Gábor önkormányzati képviselő.