Ugrás a tartalomra

Csaknem egy évszázad köszön vissza

Létrehozva
Bensőséges hangulatú sportkönyv bemutatót tartottak csütörtökön délután a Miskolci Egyetem könyvtárában.
Kép
eafc_konyvbemutato_251127ml-2.JPG
A könyvbemutató élénk érdeklődést váltott ki a hajdani játékosok, a meghívottak, a vendégek és a Miskolci Egyetem egykori, továbbá jelenlegi vezetőinek körében. Fotó: Mocsári László

Újra találkoztak a Miskolci EAFC egykori labdarúgói, akik máig a klub nagy családjához tartoznak. Programjuk apropóját az adta, hogy megjelent A miskolci Nehézipari Műszaki Egyetem labdarúgó múltjának története 1912-2008 című kötet, Rózsavári Ferenc munkája. A mű méltatására mintegy ötvenen gyűltek össze.

Kitüntetett figyelem

Dr. Kovács Ferenc akadémikus, az egyetem egykori rektora mondott az alkalomhoz illő köszöntőt, majd prof. dr. Horváth Zita, az intézmény jelenlegi rektora tartott emlékezetes beszédet. Visszatekintett az egyetem csaknem háromszáz éves múltjára és jelenére, majd a jövő terveiről is szólt. Kiemelte, hogy nyolc karuk kétszázhetvenhét szakán tizennégyezren tanulnak, közülük hatszáznyolcvannégyen külföldiek. Az egyetem sportjáról szólva elmondta, hogy kitüntetett figyelmet fordítanak a testkultúra ügyére, ennek jegyében hazai és nemzetközi események egész sorára vállalkoztak, klubjuk, a MEAFC pedig az érdeklődés homlokterében áll. 

Kép
meafc_konyvbemutato_251127ml-4.JPG

– A kötet pedig itt van, megjelent – hangsúlyozta a rektor, majd hozzátette: – Nagy örömmel adtunk szellemi és anyagi támogatást hozzá. Jó olvasást és böngészést kívánok mindenkinek. 

Ezután a szerző, aki arany-, gyémánt- és vasokleveles bányamérnök, okleveles bányagazdasági mérnök, mutatta be csaknem háromszáz oldalas munkáját, amely a Miskolci Egyetemi Kiadó gondozásában jelent meg. A tartalmas, igényes és ízléses kivitelű alkotást jegyzőkönyvek, táblázatok, portrék, visszaemlékezések és gazdag képanyag színesíti.

Kép
: meafc_konyvbemutato_251127ml-8.JPG

Jó tudni 
A könyv szerzője: Rózsavári Ferenc 
Fejezeteinek száma: 7
Előszó: prof. dr. Horváth Zita rektor
Köszöntő: prof. dr. Kovács Ferenc rektor emeritus, a Magyar Tudományos Akadémia rendes tagja

 

Ez is érdekelhet

Elcsúsztak a Macik
MiskolcSport
Jégkorong: a hazaiak nyerték az iglói felkészülési találkozót.
Születésnapot ünnepelt Az Életért a Rák Ellen Egyesület
Miskolc
A daganatos betegeket és hozzátartozóikat segítő közhasznú civil szervezet idén 35 éves, amit pénteken a vármegyeháza éttermében ünnepeltek meg.
Képgaléria
CineFest nyitónap
28 ország 56 versenyfilmje már 5 teremben – Megnyitották a CineFestet
MiskolcKultúra
Pénteken megnyitották a 22. CineFest Miskolci Nemzetközi Filmfesztivált, amely szeptember 4. és 12. között ismét a nemzetközi filmművészet legizgalmasabb alkotásait hozza el Miskolcra.
Képgaléria
UmaMiskolc - zenés gasztorokorzó a Városháztéren
Ízek, borok és zene várja a miskolciakat a Zenés Gasztro Korzón
MiskolcÉletmódGasztroSzabadidő
A Városház tér ezúttal is VárostáncTérré változik, ahol prémium gasztronómiai különlegességek, különleges borok és változatos zenei programok várják a miskolciakat és a városba érkező vendégeket.