Ugrás a tartalomra

A DAM fejlesztése pozitív hatással lesz a Vasgyárban élők számára

Létrehozva
A városrész mindennapjait meghatározó kérdések kerültek elő a több, mint két órás Hollósy-infón hétfőn délután.
Kép
Közrendvédelem, illegális hulladék és a vasgyári SZTK jövője – fontos ügyek kerültek elő az alpolgármesteri fogadóórán. Fotó: Juhász Ákos
Fontos ügyek kerültek elő az alpolgármesteri fogadóórán. Fotó: Juhász Ákos

A résztvevők a közösségi közlekedéssel kapcsolatos észrevételeiket is megosztották, jelezve, hogy sokan szeretnének sűrűbb, kiszámíthatóbb járatokat, amelyek jobban illeszkednek a helyiek igényeihez. A közösségi közlekedés mellett a közrendvédelmi feladatok, illegális szemét problémák, a vasgyári SZTK jövője is kérdésként merült fel. Hollósy András, Miskolc alpolgármestere mellett Hojnyák Dávid önkormányzati képviselő, Kovács László Csaba, a Miskolci Önkormányzati Rendészet vezetője és Csordás László, a Miskolci Városgazda Nonprofit Kft. ügyvezetője is részt vett a Vasgyári Közösségi Házban tartott lakossági találkozón.

Kép
Közrendvédelem, illegális hulladék és a vasgyári SZTK jövője – fontos ügyek kerültek elő az alpolgármesteri fogadóórán. Fotó: Juhász Ákos
Közrendvédelmi feladatok, illegális szemét problémák, a vasgyári SZTK jövője és jobb közösségi közlekedés volt a téma. Fotó: Juhász Ákos

Fontosak a vasgyári emberek

A Vasgyárban megtartott Hollósy-infó több, mint két órás volt. Az alpolgármester elmondta, hogy az ott élők felvetették, hogy a 2-es villamos tanszünetben nem közlekedik. Emellett felmerültek közvilágítási, közbiztonsági és köztisztasági gondok is. A vasgyáriak szerint számos elhanyagolt terület található a környéken. Jelentős a patkányveszély, ezért a Városgazdával közösen elrendelték a rágcsálóirtást. Jelezték azt is, hogy vannak olyan sürgős kátyúzási feladatok, amelyeket mindenképpen meg kell oldanunk - mondta el Hollósy András, hozzátéve, hogy ezeket az időjárás miatt egyelőre hideg aszfalttal tudják kezelni. Az ott élők pozitívumként kiemelték a DAM fejlesztést. Szerintük a terület egy részének megvásárlása és az ehhez kapcsolódó infrastrukturális beruházások érezhető hatással lehetnek a helyiek mindennapjaira. Szó esett továbbá az illegális hulladék elszállításáról és a térfigyelő kamerák áthelyezésének szükségességéről is.

Hollósy András hangsúlyozta: a felvetett problémák nem maradnak válasz nélkül, az önkormányzat megkezdi a szükséges intézkedéseket. Kiemelte, hogy igyekeztek minden felmerülő kérdésre választ adni, és amelyekre ott helyben nem tudtak reagálni, azokra néhány napon belül írásban fognak válaszolni.

Kép
Közrendvédelem, illegális hulladék és a vasgyári SZTK jövője – fontos ügyek kerültek elő az alpolgármesteri fogadóórán. Fotó: Juhász Ákos
Hollósy András alpolgármester Hojnyák Dávid társaságában tartotta meg legutóbbi fogadóóráját a Vasgyári Közösségi Házban. Fotó: Juhász Ákos

Címkék

Ez is érdekelhet

Kampányakkordok békére hangolva: újra Miskolcon járt a Fidelitas
MiskolcBelföld
"A jövőnk a béke!” mottóval rendezett Civil Akadémiát csütörtök este a Civil Összefogás Fórum (CÖF) miskolci klubja.
Kvaterka - Margit Pince
Új lendületet kap az Avasi Kvaterka
MiskolcKultúra
Az Avasi Kvaterka idén sport- és egészségtudatos programokkal bővül. A szervezők célja, hogy a közösségi élmény mellett az aktív életmódot és az Avas értékeit is erősítsék.
Nem maradnak éjszakára
MiskolcKultúraEgyház
Sok éven át 25 órán át olvastak fel Wass Albert-műveket, most már egyestés programot szerveznek. Pénteken este 6 órától lesz a Miskolci Wass Albert zenés-irodalmi felolvasó est.
Rendészeti ellenőrzést tartottak Komlóstetőn
Miskolc
Kiemelt rendészeti ellenőrzést tartott a Miskolci Önkormányzati Rendészet (MIÖR) Komlóstetőn csütörtökön. Az akcióban részt vett Hollósy András, Miskolc alpolgármestere is, valamint Bajusz Gábor önkormányzati képviselő.