Ugrás a tartalomra

Akciósorozat Miskolcon: videón, ahogy kattant a bilincs

Létrehozva
A rendőrök több, kábítószerrel összefüggésbe hozható személyt fogtak el.
Kép
akciósorozat Miskolc rendőrség
Akciósorozat Miskolcon. Forrás: rendőrség

A Miskolci Rendőrkapitányság Felderítő Alosztály nyomozói december 1-jén a DELTA Program keretében portyaszolgálatot láttak el a város területén, amely során több kábítószer-bűncselekményt derítettek fel.

Droggyanús, fehér, kristályos anyag

Kora délután a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság Közterületi Támogató Alosztály munkatársai a Kőrösi Csoma Sándor utcában ellenőriztek egy kerékpárral közlekedő helyi férfit. Ruházatának átvizsgálása során közel 3 gramm droggyanús, fehér, kristályos anyag került elő. A férfit előállították, majd kábítószer birtoklása vétség miatt gyanúsítottként hallgatták ki.

A rendőrök 15 óra után a Szent Anna téren igazoltattak két férfit, és egyikük ruhájából közel 3 gramm droggyanús, fehér, kristályos anyagot foglaltak le. Mindkét személyt előállították, és kábítószer birtoklása vétség miatt gyanúsítottként hallgatták ki.

A nyomozók este egy személygépkocsi vezetőjét és az utasát ellenőrizték egy belvárosi parkolóban. A jármű átvizsgálása során az utastérből közel bruttó 70 gramm droggyanús, kristályos anyagot, egy kis méretű digitális mérleget, több mint 300 ezer forintot, valamint mobiltelefont és tabletet foglaltak le. Mindkettőt előállították, a gépkocsivezetőjét kábítószer-kereskedelem bűntett, míg utasát kábítószer birtoklása vétség miatt hallgatták ki. A dílert férfit őrizetbe is vették - közölte a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság.

A Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság felhívja a figyelmet, hogy kábítószer, illetve új pszichoaktív anyag fogyasztása esetén szédülés, felgyorsult pulzus, légszomj, hangulatingadozás, szorongás, pánikroham, zavartság, illetve remegés is jelentkezhet! Az arra hajlamos személyeknél a pszichés függőség erőssé, szinte már elviselhetetlenné válhat! Kábítószerek, például kristály fogyasztása hamar erős pszichikai függőséget vált ki a használójából, hosszú távon pedig maradandó egészségkárosodást okoz! A kábítószerek élettani hatása kiszámíthatatlan, használatuk tragikus kimenetelű is lehet!
Kérik, akinek kábítószerekkel kapcsolatos bűncselekményekről információja van, tegyen bejelentést a nap 24 órájában elérhető Telefontanú 06-80-555-111-es zöldszámán, illetve a 112-es segélyhívón.

Videón a rendőrségi akció

Ez is érdekelhet

Képgaléria
UmaMiskolc - zenés gasztorokorzó a Városháztéren
Ízek, borok és zene várja a miskolciakat a Zenés Gasztro Korzón
MiskolcÉletmódGasztroSzabadidő
A Városház tér ezúttal is VárostáncTérré változik, ahol prémium gasztronómiai különlegességek, különleges borok és változatos zenei programok várják a miskolciakat és a városba érkező vendégeket.
Képgaléria
Partnertalálkozó az Admatisban
Miskolcról az űrbe – a Föld légzését figyelik majd
MiskolcTudományKörnyezet
Hat év fejlesztés, 26 szakember 35 ezer munkaórája kellett ahhoz, hogy az Admatis Kft.-nél elkészüljön az eddigi legnagyobb magyar űripari eszköz. A miskolci vállalat által gyártott szerkezet közvetve ahhoz járul hozzá, hogy pontosabb képet kapjunk arról, mennyi, emberi tevékenységből származó szén-dioxid kerül a légkörbe.
Lángra gyulladt egy autó Miskolcon: a jármű utastere égett
MiskolcHavaria
Égett egy autó Miskolcon, a Sajószög utcában péntek délután.
Kezdődik az ország legnagyobb filmfesztiválja, a 22. CineFest Miskolci Nemzetközi Filmfesztivál - Íme a pénteki programok
MiskolcKultúraSzabadidőBulvárCelebhírek
A szeptember 12-ig tartó seregszemlén a világ legfontosabb fesztiváljainak friss filmjei, különleges nemzetközi alkotások és új magyar produkciók várják a közönséget.