Ugrás a tartalomra

A Diósgyőr elgázolta a Győrt

Létrehozva
Szerdán este hazai környezetben vívott bajnoki meccset a piros-fehérek élvonalbeli női kosárlabda csapata.
Preview Image
DVTK HUNTHERM - UNI Győr 99-55 - Mocsári László képgalériája



A diósgyőriek közül Monika Grigalauskyte és Kányási Veronika sérülés miatt nem lépett pályára. A papírforma a hazaiak biztos sikerét ígérte annak ellenére, hogy a DVTK az elmúlt napokban kétszer is veszített: az Euroliga csoportköre 6. fordulója keretében Valenciában maradt alul, majd az itthoni bajnokságban Pécsett kapott ki, először ebben az idényben.
A mostani találkozón azonban a HunTherm simán győzött, a játék minden elemében felülmúlta ellenfelét. Az első negyed 7. percében már 26 pontnál tartottak a hazaiak, majd jöttek a cserék, de a különbség nem csökkent, sőt! Tíz perc után 35–17-et mutatott a tábla és végül csak az volt a kérdés, hogy a DVTK eléri-e a 100-at. Nos, majdnem elérte. 

Kosárlabda, NB I. A-csoport, nők, alapszakasz, 10. forduló
DVTK HunTherm – Uni Győr 99–55 (37–17, 22–12, 19–15, 23–11)
Miskolc, 1400 néző. V.: Major, Jakab, Nepp.
DVTK HunTherm: Aho T. 8/6, Aho N., LELIK 21/9, Westbeld 9/3, Ginzo 10. Csere: SMUDA 14, Miklós M. 11/9, POCZKODI 11/9, TOMAN P. 12/6, Takács 3/3. Vezetőedző: Völgyi Péter.
Uni Győr: Rozmán 5, DUBEI 17/9, ZSEBE-WENINGER 22/15, Lép 5, Ács 1. Csere: Bánszegi, Jelenc 2, Gálos, Selcova 3/3, Katona. Vezetőedző: Fűzy-Antolovics Adél.
Völgyi Péter: – Nagyon jól futottunk a meccsen. A támadójátékunkkal nem volt probléma, de védekezésben egy-két dobást azért engedtünk az ellenfelünknek.
Fűzy-Antolovics Adél: – Az első félidőt nem értettem, csak úgy voltunk a pályán, de nem sikerült nekünk szinte semmi. A nagyszünet után már volt bennünk némi harci szellem. Nagyon sok sikert kívánok a DVTK-nak az Euroligában.


 

Ez is érdekelhet

Kampányakkordok békére hangolva: újra Miskolcon járt a Fidelitas
MiskolcBelföld
"A jövőnk a béke!” mottóval rendezett Civil Akadémiát csütörtök este a Civil Összefogás Fórum (CÖF) miskolci klubja.
Kvaterka - Margit Pince
Új lendületet kap az Avasi Kvaterka
MiskolcKultúra
Az Avasi Kvaterka idén sport- és egészségtudatos programokkal bővül. A szervezők célja, hogy a közösségi élmény mellett az aktív életmódot és az Avas értékeit is erősítsék.
Nem maradnak éjszakára
MiskolcKultúraEgyház
Sok éven át 25 órán át olvastak fel Wass Albert-műveket, most már egyestés programot szerveznek. Pénteken este 6 órától lesz a Miskolci Wass Albert zenés-irodalmi felolvasó est.
Rendészeti ellenőrzést tartottak Komlóstetőn
Miskolc
Kiemelt rendészeti ellenőrzést tartott a Miskolci Önkormányzati Rendészet (MIÖR) Komlóstetőn csütörtökön. Az akcióban részt vett Hollósy András, Miskolc alpolgármestere is, valamint Bajusz Gábor önkormányzati képviselő.