Ugrás a tartalomra

„A közösség ünnepe” – meghitt és felemelő pillanatok a 2025-ös Kossuth-gálán

Létrehozva
A miskolci Kossuth Lajos Evangélikus Óvoda, Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola, Gimnázium, Szakgimnázium és Technikum 2025. évi gáláját tartották múlt héten pénteken.
Kép
Kossuth gála
Kossuth gála. Fotó: iskola

A Kossuth-gálát 2025. november 28-án rendezték meg, ahol diákok, pedagógusok és családok együtt élhették át a tehetség és az összetartozás élményét. Az idei műsor központi gondolatát a teremtett világért viselt felelősség adta, amely versekben, táncokban, dalokban és hangszeres művekben elevenedett meg.

Kossuth gála: mesebeli énektől a keringőig

A rendezvényen az iskola minden korosztálya képviseltette magát. A 12. évfolyam keringője nagy tapsot kapott, a legfiatalabbak játékos táncai pedig üde színfoltot jelentettek. A Diákszínpad Örkény-egyperceseket feldolgozó előadása és a 8. b osztály Teremtés című árnyjátéka is emlékezetes produkciónak bizonyult, az ovisok mesebeli énekükkel mindenkit levettek a lábukról. A hangszeres és énekes fellépők – gitárosok, fuvolisták, szólisták – igényes zenei megszólalásukkal gazdagították az estet, a kórus pedig ünnepélyes, lélekhez szóló összeállítással koronázta meg a programot.

Kép
Kossuth gála

A színpadon minden produkció mögött ott állt a felkészítő tanárok türelme, a próbák csendes órái, az otthoni izgalom, a díszítők, technikusok, szervezők láthatatlan, mégis nélkülözhetetlen munkája.

A gálát a „Vigyázz a madárra!” közös előadása zárta, amely a közös munka örömét szimbolizálta.

Kép
Kossuth gála

A miskolci Kossuth Lajos Evangélikus Óvoda, Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola, Gimnázium, Szakgimnázium és Technikum 2025. évi gáláját a Mózes első könyvéből vett áldás („Azután megáldotta őket Isten, és ezt mondta nekik Isten: Uralkodjatok a tenger halain, az ég madarain és a szárazföldön mozgó minden élőlényen!”) mély gondolata hatotta át, emlékeztetve bennünket arra, hogy a teremtett világ csodái és felelősségei egyszerre vannak jelen az életünkben.

Címkék

Ez is érdekelhet

Kampányakkordok békére hangolva: újra Miskolcon járt a Fidelitas
MiskolcBelföld
"A jövőnk a béke!” mottóval rendezett Civil Akadémiát csütörtök este a Civil Összefogás Fórum (CÖF) miskolci klubja.
Kvaterka - Margit Pince
Új lendületet kap az Avasi Kvaterka
MiskolcKultúra
Az Avasi Kvaterka idén sport- és egészségtudatos programokkal bővül. A szervezők célja, hogy a közösségi élmény mellett az aktív életmódot és az Avas értékeit is erősítsék.
Nem maradnak éjszakára
MiskolcKultúraEgyház
Sok éven át 25 órán át olvastak fel Wass Albert-műveket, most már egyestés programot szerveznek. Pénteken este 6 órától lesz a Miskolci Wass Albert zenés-irodalmi felolvasó est.
Rendészeti ellenőrzést tartottak Komlóstetőn
Miskolc
Kiemelt rendészeti ellenőrzést tartott a Miskolci Önkormányzati Rendészet (MIÖR) Komlóstetőn csütörtökön. Az akcióban részt vett Hollósy András, Miskolc alpolgármestere is, valamint Bajusz Gábor önkormányzati képviselő.