Idén is hatalmas tömeg gyűlt össze a miskolci Szent István téren a tizenötödik alkalommal megrendezett Rotary Mikulásfutáson, amely minden eddiginél több résztvevőt vonzott. A Rotary Club újjáalakulásának huszonötödik évfordulója különösen ünnepivé tette az eseményt: a szervezők a futás előtt huszonöt garantált nyereményt sorsoltak ki a nevezők között.
A piros sapkás mezőnyben több mint háromezer középiskolás és a DVTK sportolói sorakoztak fel, hogy teljesítsék a ezernyolcszáz méteres távot. A program évek óta Miskolc egyik legnépszerűbb közösségi sporteseménye, amely nemcsak a mozgást népszerűsíti, hanem a jótékonyságot és az összefogást is.
A diákok lelkesedését jól mutatja, hogy sok intézmény évről évre visszatér a rendezvényre.
Ez a harmadik alkalom, hogy részt veszünk, nagyon jó közösségi programnak tartom, szuperül összehozza a város közösségeit. Látványos sportesemény, amikor ennyi Mikulás fut együtt
– mondta a Miskolc Televízió híradójának, a Miskolc Mának Pap Dominik, a Miskolci SZC Szentpáli István Technikum tanulója.
A futás során minden résztvevő mikulástallért kapott a táv felénél, a Hősök terénél. A tallérok nemcsak emlékül szolgáltak: ezek alapján számolták össze, melyik iskola mozgatta meg idén a legtöbb diákját.
A célba érve mindenki a saját iskolájának dobozába dobja be a tallért. A futás végén összesítünk, és amelyik intézmény a legtöbb tallért gyűjti, az nyer
– ismertette a rendszer működését Kovács Attila főszervező.
A rendezvényen részt vett Hollósy András, Miskolc alpolgármestere is, aki munkatársunk érdeklődésére hangsúlyozta: a város minden olyan kezdeményezést támogat, amely a fiatalok sportos és karitatív szemléletét erősíti.
Ez a program egyszerre szól a sporttevékenységről és a közösségi felelősségvállalásról
– tette hozzá.
A Rotary Mikulásfutás célja tizenöt éve változatlan: egészséges életmódra és segítségnyújtásra ösztönözni a fiatalokat. A jubileumi év rekordrészvétele pedig azt mutatja, hogy az üzenet évről évre egyre több diákhoz jut el.