Ugrás a tartalomra

Aláírták a Miskolctapolcai Barlangfürdő helyreállítására vonatkozó kivitelezői szerződést

Létrehozva
A következő időszakban megkezdődik a rekonstrukció.

Miskolc önkormányzata aláírta a Barlangfürdő helyreállítására vonatkozó kivitelezői szerződést a DHJ Építőipari és Szolgáltató Kft.-vel – tájékoztatta lapunkat a polgármesteri hivatal Sajtó-, Kommunikációs és Városmarketing osztálya csütörtökön nem sokkal dél után.

Hozzátették: a közbeszerzési eljárás nyertese „a következő időszakban megkezdi a Miskolctapolcai Barlangfürdő rekonstrukcióját”.

– A városvezetés kiemelten fontosnak tartja, hogy a beruházás mielőbb lezáruljon, és a Barlangfürdő ismét megnyithassa kapuit a miskolci lakosok, valamint a városba látogató turisták előtt – hangsúlyozták a közleményben.

Mint ismert, a Miskolctapolcai Barlangfürdő tetőszerkezete 2024. szeptember 6-án gyulladt ki és teljesen leégett. A tűzoltókhoz este fél 8 után érkezett a riasztás arról, hogy az aquaterápiás részleg második emeletén tűz keletkezett, ami később a tetőszerkezetre is átterjedt. Az egységek több vízsugárral késő éjjelig oltották a lángokat.

Tóth-Szántai József, Miskolc polgármestere idén januárban közölte, hogy 1,29 milliárd forint rendkívüli kormányzati támogatást kap Miskolc a Barlangfürdő újjáépítésének első ütemére. Az összeg rendben meg is érkezett egy erre a célra elkülönített számlára.

Ez is érdekelhet

Avasi útfelújítás
Tartják a határidőt a miskolci útfelújítások
Miskolc
Egyszerre több nagy útfelújítás zajlik Miskolcon, ezért a város több pontján találkozhatnak lezárásokkal, terelésekkel és munkagépekkel a közlekedők. A közösségi oldalakon időről időre megjelennek olyan bejegyzések, amelyek szerint a beruházások csúszásban vannak. A jelenleg zajló nagy útfelújítások azonban a vállalt ütemezés szerint haladnak, a kivitelezési határidők tarthatók.
Vasárnap a régiségvásár miatt változik a villamosközlekedés
Miskolc
Szeptember 6-án, vasárnap – a Miskolci Régiségvásár miatt – 7 és 15 óra között a Tiszai pályaudvar és a Malomszög utca között (VP jelzésű) villamospótló autóbuszok közlekednek.
Törpe fák vették birtokba szombaton a Diósgyőri Kézműves Alkotóházat
MiskolcKultúraSzabadidő
Ismét bemutatta törpe fáit a Miskolci Bonsai Club és vendégei szombat délelőtt a Fügedi Márta Népművészeti Egyesület székhelyén, Diósgyőrben.
Leniért bőgtek fel a motorok szombaton Miskolcon
Miskolc
A helyi motoros közösség sikerének is mondható, hogy "Leni", tízéves autista kisfiú már az utolsó őssejtkezelésére készülhet. Szombaton ezért indult el a jótékonysági motoros felvonulás Miskolcon.