Ugrás a tartalomra

A miskolciakért, Miskolcért dolgozni

Létrehozva
A DAM jövőjéről, a diósgyőri vár és a Barlangfürdő kérdéséről, a közbiztonság tovább erősítéséről, valamint a kormányzati és önkormányzati szerep összehangolásáról is nyilatkozott Hollósy András, Miskolc alpolgármestere, miniszteri biztosa, aki a Miskolc Televízió vendége volt.

Hogyan értesült a kinevezésről és milyen gondolatok fogalmazódtak meg Önben a hír hallatán?

– Hivatalosan a Magyar Közlönyből értesültem a kinevezésről. Nagyon nagy megtiszteltetés számomra, hatalmas szolgálatnak tekintem ezt, aminek igyekszem megfelelni. Navracsics Tibor miniszter úr tájékoztatott arról, hogy mindez azért történik, hogy még nagyobb lendületet adjunk a miskolci gazdasági fejlesztéseknek és a jövőbeni terveknek. Keretekbe foglalva: nagyobb koncentrációval és odafigyeléssel kvázi házigazdája lehetek a Bükk városa miskolci programnak, amely alapjaiban határozza meg miskolciságunkat és városunk következő éveinek fejlődési lehetőségeit. A Bükk városa program egy hosszú távú fejlesztési terv, amely a közrendről, a közbiztonságról, a DAM területének rendezéséről, a diósgyőri vár és a Barlangfürdő befejezéséről, valamint új lehetőségekről szól, mint például a napenergia hasznosításáról. Célunk, hogy minél több fiatalt tartsunk Miskolcon. Rendkívül izgalmas és szerteágazó projektet kell majd menedzselnem. A szocialista nagyipar összeomlása óta Miskolc komoly nehézségekkel küzd. Az 1990-es évektől jellemző az elvándorlás, a munkanélküliség és számos strukturális probléma. A 131 hektáros barnamezős ingatlan, a DAM területi kiemelt ügy, mert az idő vasfoga megette a vasgyárat.

Kép
mikom_studio_hollosy_andras_251202_ja-3.JPG
Hollósy András alpolgármester, miniszteri biztos a Miskolc Televízió stúdiójában. Fotó: Juhász Ákos

A kormány támogatásával megvásárolták a DAM területének egyharmadát, egy csaknem 40 hektáros területet, ami azért is fontos, mert itt egy komplett úthálózat is található.

– Azért fogok dolgozni, hogy további területeket tudjunk megvásárolni, hogy minél gyorsabb legyen az ügymenet. Fontos szempont az, hogy hat és fél kilóméternyi iparvágánnyal rendelkezik a vasgyári rész. Van bent egy komplett pályaudvar. Magyarország második leghosszabb vasúti alagútja is itt található. Közlekedés-infrastruktúra szempontjából óriási lehetőségeink vannak. Jelenleg 200 megawattnyi energia terhelésére van kapacitás a DAM területén. Összehasonlításképp: a HALMS beruházás mindössze 20 megawattot igényel. Így komoly termelő- és gyártókapacitásokat tudunk idehozni, olyan cégeket, amelyeknek 10–20 hektárnyi területre van szükségük, és nagy energiaigénnyel működnek. A víz- és úthálózat is adott. Mindent szeretnénk visszakapcsolni a város vérkeringésébe, ez lesz az egyik legfontosabb feladatom.

Kép
DAM bejárás
DAM-bejáráson

Hogyan lehet összehangolni a kormányzati és az önkormányzati szintű szerepeket, feladatokat?

– Mivel én vagyok a városüzemeltetésért felelős alpolgármester, sok területre látok rá. Könnyedebben tudom, tudjuk igy képviselni Miskolcot. Vagyis a hatáskörünk nemcsak a Miskolc tábláig tart, hanem kormányzati szintig el tudjuk vinni azokat a gondolatokat, amelyeket helyben megfogalmazunk, a városvezetéssel, a polgármester úrral. Így tudjuk menedzselni és tovább lobbizni azokat az ügyeket, melyek a miskolciak számára kiemelten fontosak, többek között a munkahelyteremtés, a fiatalok itthon tartása, az elvándorlás megállítása. A Miskolci Egyetemmel együttműködve dolgozunk azon, hogy a Bükk városában egy élhető, fiatalos és dinamikus várost tudjunk kialakítani. Ahhoz, hogy ezek a tervek megvalósulhassanak, a fejlődés alapja a rend és a biztonság. Szeretnénk tovább erősíteni a közlekedésbiztonságot és a közbiztonságot. Évente 800-900 autóval több van a városban, előbb-utóbb újra kell strukturálnunk a parkolási helyzetet Miskolcon. A másik a közbiztonság kérdése. További rendvédelmi pontokat szeretnének kialakítani, mint a Bagolyvárban, vagy a Lyukóvölgyben. Remélhetőleg jövő év közepére, nyár végére minden választókörzetben visszaállítjuk a körzeti rendész pozíciót, a körzeti sheriff jelenlétét. Napi 8-10 órában, csak abban az adott városrészben járőröznek majd, és az ott élők számára közvetlenül elérhetőek lesznek. A Bagolyvár rendészeti központ várhatóan a jövő év első felében teljesen elkészül. Első körben a kormányhivatal 11 pulttal foglalja el a földszintet, az első emeltre költözik majd a rendőrörs, emelt létszámmal.

Kép
miskolctapolcai Barlangfürdő lomtalanítás
A Miskolctapolcai Barlangfürdő felújítása a legégetőbb feladatok közé tartozik

Mi a legnagyobb kihívása, mint miniszteri biztos?

– A legégetőbb a diósgyőri vár és a Barlangfürdő kérdése. Azt szeretnénk, hogy a Bükk a miskolci turizmus fellegvára is legyen. Vannak olyan torzók, amelyeket be kell fejeznünk. Ilyen a diósgyőri vár, amit úgy kell visszaadni a városnak, hogy megfelelő funkciókat adjunk neki, megfelelő tartalommal töltsük meg kint és bent is. A Barlangfürdő felújításának előkészítése is zajlik. Nemcsak a tetőszerkezet égett le, hanem a teljes gépészet és villamoshálózat is megsemmisült. A tűzoltás során lefolyó víz további károkat okozott a belső terekben. Már csak egy kis türelmet kérünk a miskolciaktól. Jövőre a turizmusban nagyon komoly és érezhető változások lesznek.

Mi az, ami motiválja? Mert a miniszteri biztosi kinevezés nem jár plusz anyagi juttatással…

– Nem, nem jár plusz anyagi juttatással. A miskolciakért végzett szolgálat motivál. Ezt esküvel is megerősítettem 2024. október 4-én, amikor alpolgármester lettem. A miskolciakért szeretnénk dolgozni minden erőnkkel.

Személyesen járja a városrészeket, ahol kihelyezett fogadóórákat tart. Mik a tapasztalatok?

– A miskolciak alapvetően pozitívan fogadják a Bükk városa programot, bár van kritika is, ezeket szeretnénk megbeszélni és megoldani. Minden miskolci véleménye számít. Óriási dolgokat fogunk közösen végrehajtani.

Ez is érdekelhet

Kampányakkordok békére hangolva: újra Miskolcon járt a Fidelitas
MiskolcBelföld
"A jövőnk a béke!” mottóval rendezett Civil Akadémiát csütörtök este a Civil Összefogás Fórum (CÖF) miskolci klubja.
Kvaterka - Margit Pince
Új lendületet kap az Avasi Kvaterka
MiskolcKultúra
Az Avasi Kvaterka idén sport- és egészségtudatos programokkal bővül. A szervezők célja, hogy a közösségi élmény mellett az aktív életmódot és az Avas értékeit is erősítsék.
Nem maradnak éjszakára
MiskolcKultúraEgyház
Sok éven át 25 órán át olvastak fel Wass Albert-műveket, most már egyestés programot szerveznek. Pénteken este 6 órától lesz a Miskolci Wass Albert zenés-irodalmi felolvasó est.
Rendészeti ellenőrzést tartottak Komlóstetőn
Miskolc
Kiemelt rendészeti ellenőrzést tartott a Miskolci Önkormányzati Rendészet (MIÖR) Komlóstetőn csütörtökön. Az akcióban részt vett Hollósy András, Miskolc alpolgármestere is, valamint Bajusz Gábor önkormányzati képviselő.