Ugrás a tartalomra

Luca Csillagai - új miskolci hagyomány születik

Létrehozva
Luca Csillagai – a Bükkből érkező csoda, amely összekapcsolja Miskolc lakóit, egy új, közösségépítő decemberi programsorozatban, amely a Szent György-hegy Alapítvány és az Avasi Kvaterka közös szervezésében valósul meg.
Kép
luca_csillagai_sajto.jpg
Érkezik Luca és Kókány meséje.

A mese: A bükkaljai téli éjszakákban Luca, a csillagfényhozó tündér útnak indul, hogy apró csodáival, búzaszemekkel és titkos üzenetekkel űzze el a sötétséget. Az idei tél azonban más: a nyomok néha eltűnnek, a mécsesek kialszanak, a csillagok eltűnnek. A gyerekek suttogva emlegetnek valakit, aki az árnyékból figyeli Lucát. Kókányt, a rosszcsont unokaöccsöt, aki talán csak tréfálkozik…, vagy talán valami nagyobbra készül. De Luca nem áll meg: a csillagfénynek ki kell tartania karácsony estéig. És hogy Kókány miért kíséri minden lépését? Azt talán csak a következő tél árulja el.

A cél: A Luca Csillagai egy új, közösségépítő decemberi program a Szent György-hegy Alapítvány és az Avasi Kvaterka szervezésében, amely hagyományteremtő céllal született, és a Bükk szellemiségét, a város természeti és kulturális gyökereit, valamint a családi összetartozás melegét kapcsolja össze. Célja egy olyan közösségi érzés megalapozása, ami arról szól, hogy jó miskolcinak lenni, és hogy tudjuk, senki nincs egyedül. Egy történetre, két szerethető szereplőre – Lucára és Kókányra – épít, akik a fényt, a reményt és a közös élményt hozzák el a város lakóinak.

"Ezzel együtt szeretnénk, hogy minél többen megismerjék és megszeressék Luca és Kókány történetét, és minden évben várják vissza őket, mint az ünnepi időszak elmaradhatatlan hírnökeit. A programok között felbukkannak olyan elemek, amelyek a Luca nap körüli hagyományokból erednek, de megújult formában. Így a legendaalkotás mellett a hagyományok újraértelmezése is fontos része a kezdeményezésnek" - írják a szervezők beharangozójukban.

A program: Érdemes figyelemmel követni a közösségi médiában Luca és Kókány históriájának oldalát, hiszen a program bevezetése már elkezdődött. December 12-én 14 és 15 óra között az ünnepi díszbe öltözött adventi villamoson érkezik Luca, ahol személyesen mesél az utazóknak.

Ezen a napon Luca a Bükköt egy könyv formájában is elhozza közénk. Az érdeklődők 17:00 és 18:00 óra között részt vehetnek az Egy CSEPP erdő című kötet dedikálással egybekötött bemutatóján, ahol Bózsó Gyula erdész mesél az erdei alapanyagokra épülő italok születéséről, melyet Gyulai Évi szörpdizájnerrel közösen alkottak meg. A rendezvénynek a Kvaterka VH5 Bisztró (Városház tér 5.) ad otthont, ahol Bózsó Gyula dedikálja is a könyvet.

Kép
luca_csillagai.jpg

December 13-án, Luca napján 16 órakor a Kvaterka VH5 Bisztró és Gardenben folytatódik a kaland, ahol különleges családbarát élmények, mesék, seprűfutás és további csillagfényes pillanatok várnak kicsikre és nagyokra, valamint a Gofrim is készül Luca és Kókány kedvenceivel. A gyerekek a program végén egy kis ajándékot kapnak az „igazi, élő Lucától”, hogy hazavihessék a csillagfényt a téli napokra.

Az este a felnőtteké lesz: 20 órától a Leckék a szerelemről címmel, pajzán, felnőtteknek szóló történetekkel borzoljuk a kedélyeket, hogy biztosan ne maradjon szárazon a hangulat. Közreműködik Kulcsár Kata, Zámborszky Eszter és Ács Gyula – ők hárman gondoskodnak arról, hogy a füled égjen, a szád pedig mosolyra húzódjon. 21 órától éjfélig pedig Kókány Móka Party-ban DJ Mérész zenéire lehet ropni a VH5 Bisztróban.

December 13-a és 23-a között a belvárosi üzletek közül is sokan csatlakoznak gyermekeknek, családoknak szóló ajánlatokkal, kedvezményekkel. A vásárlásokkal csillagokat lehet gyűjteni egy gyűjtőfüzetbe, amely majd minden résztvevő üzletben megtalálható lesz, és 7 pecsét összegyűjtése után ajándék jár a Kvaterka VH5 Bisztróban, illetve további sorsoláson vesznek részt a csillaggyűjtők, ahol további értékes nyeremények várnak a szerencsésekre. A résztvevő üzletek listája és a pontos részletek megtalálhatók az esemény Facebook-oldalán.

A programokon való részvétel ingyenes.

"A karácsony közeledtével mesék érkeznek, hogy kiszakítsanak a rohanó hétköznapokból, hogy merjünk ismét álmodni, merjünk újra gyerekek lenni. Tegyük hétköznapi csodát együtt, hogy a város minden lakója átélhesse: nincs egyedül.
Hozzunk létre együtt új miskolci legendákat" - tették hozzá.

Címkék

Ez is érdekelhet

Kampányakkordok békére hangolva: újra Miskolcon járt a Fidelitas
MiskolcBelföld
"A jövőnk a béke!” mottóval rendezett Civil Akadémiát csütörtök este a Civil Összefogás Fórum (CÖF) miskolci klubja.
Kvaterka - Margit Pince
Új lendületet kap az Avasi Kvaterka
MiskolcKultúra
Az Avasi Kvaterka idén sport- és egészségtudatos programokkal bővül. A szervezők célja, hogy a közösségi élmény mellett az aktív életmódot és az Avas értékeit is erősítsék.
Nem maradnak éjszakára
MiskolcKultúraEgyház
Sok éven át 25 órán át olvastak fel Wass Albert-műveket, most már egyestés programot szerveznek. Pénteken este 6 órától lesz a Miskolci Wass Albert zenés-irodalmi felolvasó est.
Rendészeti ellenőrzést tartottak Komlóstetőn
Miskolc
Kiemelt rendészeti ellenőrzést tartott a Miskolci Önkormányzati Rendészet (MIÖR) Komlóstetőn csütörtökön. Az akcióban részt vett Hollósy András, Miskolc alpolgármestere is, valamint Bajusz Gábor önkormányzati képviselő.