Ugrás a tartalomra

Felsőzsolcáról új buszokon és ingyen utazhatnak a diákok

Létrehozva
Az év utolsó munkaterv szerinti ülését tartotta Miskolc képviselőtestülete csütörtökön.
Kép
Miskolci közgyűlés decemberben. Fotó: Rogosz Péter
Miskolci közgyűlés decemberben. Fotó: Rogosz Péter

A 25-ből 21 fő van jelen, a közgyűlés határozatképes, az ülést Tóth-Szántai József polgármester megnyitotta. A legutóbbi ülés óta elment Lehoczki-Spider László hosszú, méltósággal viselt betegség után. Méltatta a városvezető az elhunyt életét, munkásságát. Miskolc város saját halottjának tekinti, sírhelyet biztosítottak számára. Elhunyt a Miskolci Egyetem dékánhelyettese, dr. Rucska Andrea is. Elhunyt egy másik jeles oktató: dr. Péter Orsolya. Jeles természetvédőtől is búcsúzunk: Juhász Csaba. 88 évesen elhunyt Szperka Kálmán nyugállományú tűzoltó ezredes. Szűcs István, a DVTK egykori kiváló labdarúgója is meghalt. Egyperces néma főhajtással emlékezett meg róluk a testület.

Szobrot állít Lehoczki-Spider László emlékére Miskolc városa

A polgármester expozéjában köszöntötte a gyászoló hozzátartozóit Lehoczki-Spider Lászlónak.

- Nehéz érzelmek nélkül beszélni, barátot, segítőt, egy igazi miskolci példaképet veszítettünk. Arra tette fel az életét, hogy segít a bajba jutottakon - fogalmazott Tóth-Szántai József. - A Spider 21 országban mentett életet, mindig oda mentek, ahonnan mások menekültek. Minden megmenekült emberben él Miskolc jó híre, embersége és ereje. Minden megmentett életben ott dobog Miskolc szíve is. Szolgálatot teljesített, emberségből, ezért lett igazi miskolci hős.

A polgármester bejelentette:

- Mancs kutyának Miskolcon és Izmirben is szobrot állítottak. Mancs mellé elkészítettjük egész alakos szobrát is. Emlékeztessen mindenkit arra, hogy a valódi hősök csendben születnek, és képesek világokat megváltoztatni - fogalmazott Tóth-Szántai József.

Kép
lehoczki-laszlo-miskolci-kozgyules.jpg

Elismerések, díjazottak

A MiReHu negyedszer is elnyerte a Super Brands díjat, a legkiemelkedőbb márkák közé került. A Virágos Magyarország díjátadóról is két díjjal tértünk haza. Elismerésben részesült a Szinvavölgyi Néptáncműhely. A Ködmön első lett a Zala Openen. Miskolc bábszínésze lett Az év előadóművésze. A kiváló középiskolai tanulókat ismét elismerte a város. Ezüstérmes lett a Miskolci Majorette Együttes táncosa. Tóth Anna gátfutó megkapta Az év egyetemi sportolója arany fokozatát. Sikter Zsuzsanna Gerevich-díjat kapott. Rangos díjat vehetett át Biros Péter is. Siketlimpiai bajnok lett Gál Nikolett Tokióban.

Visszavontak egy előterjesztést

A 4. napirendi pontot visszavonták: Javaslat Miskolc Megyei Jogú Város Helyi Esélyegyenlőségi Programja (2021-2026) 2025. évi felülvizsgálatának elfogadására. Előterjesztő: Tóth-Szántai József polgármester.

Az előterjesztések napirendre tűzése következett.

1. napirendi pont: Javaslat Miskolc Megyei Jogú Város Településszerkezeti Tervének és Építési Szabályzatának módosítására. Előterjesztő: Tóth-Szántai József polgármester

Szunyogh László főépítész a napirend megvitatása előtt ismertette, hogy két módosítást tartalmaz az előterjesztés, ezeket már korábban tárgyalták. Mindkettőt az állami főépítész elfogadta.

Az előterjesztést véleményező bizottságok támogatták az előterjesztést.

Vita a napirend fölött:

Mokrai Mihály (DK-LMP-Nép Pártján) frakcióvezető: Véleményem szerint nincs a városnak akarata, hogy megváltoztassa az állami főépítész döntését. A következő 50 évben fog önöknek csuklást okozni. Az anyagban szereplő cinizmus megdöbbentett: volt egy lakossági fórum, és azt írják, hogy az ott felvetett problémák nem minősülnek érdemi felvetésnek. Hiába figyelmeztet az ellenzék, önök parancsra eldöntötték, hogy generációk fognak dugókban ülni. Nem értem a közönyt a 3-as főút módosítása kapcsán. Ez az előterjesztés nem szolgálja Miskolcot.

Szunyogh László főépítész válaszában közölte, korábban ugyanúgy megszavazták a módosítást, hogy ezen a nyomvonalon menjen a 3-as. Végig ment minden szakmai fórumon, ez egy korrekt szakmai megoldás. A lakossági fórumon felvetett észrevételek nem a konkrét megoldásra vonatkoznak.

Simon Gábor (MSZP) frakcióvezető: A Hunyadi utcát a Meggyesaljával összekötötték, ezt még korábban megalkották. A terveket megépítette az előző városvezetés, de rögtön kiderült, hogy óriási dugók képződnek. Ez jó muníciót adott a fideszes képviselőknek. Minden szakember megesküdött arról, hogy jó lesz ez a megoldás, de inkább rontotta a város közlekedését. Ha van időnk, lehet, hogy nem kellene ma elfogadni, át kellene gondolni. Új modellezési lehetőség van esetleg? Az aggályok előfordulhatnak? Ha mégis ez a legjobb lehetőség, így kell elfogadni.

Molnár Péter (KDNP) frakcióvezető: Abban egyetértünk, hogy a Dayka-átkötést nem megfelelően gondolták át, aminek a miskolciak isszák a kárát. Az Y-híd, amire évtizedek óta nagy szükség volt, sok szempontból szükséges volt, de látni, hogy folytatni kell a keleti irányban. A terv az, hogy egy új Sajó-híddal, új utak felbontásával egy fontos lépés lehet. A neuralgikus pont a Tiszai-pályaudvar és környéke. Bíznunk kell a szakemberek elgondolásában, hogy egy olyan csomópont alakul ki, ami tehermentesíteni fog. Bízunk abban, hogy az Y-hídtól a Sajón át kikötő új út Miskolc fejlődését fogja szolgálni. Ezért gondoljuk támogatni valónak.

Mokrai Mihály (DK-LMP-Nép Pártján) frakcióvezető: Kell az út, ebben nincs vita. A kérdés: szintben találkozik? Az intermodális csomópontba visszük a buszokat (távolsági, MVK), akkor nézzük meg a Búza teret, mennyire forgalmas. Ez egy góccá fog alakulni. Térjünk vissza az első koncepcióhoz: ne szintben találkozzanak az utak. Nem vita kérdése, hogy Miskolc fejlődését fogja eredményezni.

Kép
Miskolci közgyűlés decemberben. Fotó: Rogosz Péter

Pakusza Zoltán (Mi Hazánk) önkormányzati képviselő: Egyetért Mokrai Mihállyal. Nyilván több sáv lesz a csomópontig, így dugók fognak kialakulni. Ez ilyen egyszerű, tehát foglalkozni kell vele. De ne hozzunk létre újabb dugóközpontot.

Klinga Dániel (Pont MI-Lokálpatrióták Egyesülete): A tehermentesítő szakasz megvalósíthatósága szakmai hátterének megteremtése a célja az előterjesztésnek. Kérem, bízzunk a szakmában. Aki nem támogatja, az nem támogatja a város fejlődését.

Tóth-Szántai József polgármester azzal zárta a vitát, hogy egy szakmai javaslatot tettek le az asztalra, szakemberek nézték végig. Az a teendő, hogy ha megkapjuk a kormány támogatását, akkor az egész pályaudvar környékét szeretnénk rendezni. Nincs más lehetőség, mint a szakemberekre bízni. Oda kell figyelnünk arra, mit mondanak.

2. napirendi pont: Javaslat a Miskolc, 8854 és 8315/88 hrsz.-ú ingatlanok telekhatár rendezéséhez telepítési tanulmányterv jóváhagyására és a hozzá tartozó településrendezési és tervezési szerződéssel kapcsolatos döntések meghozatalára. Előterjesztő: Tóth-Szántai József polgármester

Az előterjesztést ismét Szunyogh László főépítész foglalta össze. Telekcsere történt, a valós tulajdoni állapothoz igazítják a tervet.

Az előterjesztést véleményező bizottságok támogatták az előterjesztést.

Vita a napirend fölött nem volt.

3. napirendi pont: Javaslat egyes ingatlangazdálkodási döntések meghozatalára. Előterjesztő: Tóth-Szántai József polgármester

Zwillinger László ismertette, három ingatlanról van szó.

Az előterjesztést véleményező bizottságok támogatták az előterjesztést.

Vita a napirend fölött:

Pakusza Zoltán (Mi Hazánk) önkormányzati képviselő: Már korábban jeleztem, hogy ha a választókerületemet érinti egy ingatlaneladás, kérni szeretném, hogy tájékoztassanak. A Debreczeni Márton téri iskola értékesítése fontos, de az is, hogy a településrésznek haszna legyen. A pénzt Pereces érdekében forgassák vissza, például az infrastruktúra fejlesztésére. Erre határozottan kérem a városvezetést. A helyiek nélkül ne döntsenek az értékesítésről.

Szopkó Tibor (független): Újra ingatlanok értékesítéséről tárgyalunk, most is ugyanazt tudom mondani, amit korábban: ez a városvezetői attitűd, ez a politikai kommunikáció, amit az elmúlt években folytattak az ingatlanértékesítés során (eladják a családi ezüstöt), akkor valami nincs rendben. Elválik a program és a politikai kommunikáció. Ez azért probléma, mert továbbra sem tartom rendben lévőnek, hogy hiányzik a koncepció az ingatlanértékesítésben. Több ezer négyzetméter értékesítéséről van szó minden alkalommal. Mekkora volumenű bevétele volt az önkormányzatnak az ingatlanok értékesítéséből?

Simon Gábor (MSZP) frakcióvezető: Tavaly október óta hozzák be az ingatlanok értékesítési előterjesztését. 11 helyrajzi számot tartalmaz a mostani előterjesztés. Nyilvánvaló, hogy nem tudták betömni a költségvetési lyukakat, pedig milliárdos hiteleket vettek fel. Más oka nem lehet ennek, hiszen 5 évig arról beszéltek, hogy nem lehet ingatlant eladni. Azt mondták, hogy a családi ezüstöt is eladja a város. Van olyan ingatlan, amit csökkentett áron igyekeznek most értékesíteni. A választási kampányban is azt mondták, hogy miskolci ingatlant márpedig nem adnak el. Egy koncepciót érdemes lenne összeállítani.

Mokrai Mihály (DK-LMP-Nép Pártján) frakcióvezető: Mi is értékesítettünk ingatlant, ez nem ördögtől való. Minden önkormányzat igyekszik tágítani a költségvetését. Hogy a város jobban működjön, azért ingatlant kell eladni. Szerintem szembesültek a kampányígéretek után, hogy nem rózsaszín minden. Ha üresen áll egy ingatlan, elkezd lepusztulni, az nem a város érdekeit szolgálja, ebben teljesen igaza van a polgármesternek. Szeretnék egy olyan előterjesztést látni, amiben olyan ingatlanok vannak, amiket nem tudunk bérbe adni, akkor tegyük lehetővé, hogy olcsóbban lehessen bérbe adni.

Szopkó Tibor (független) önkormányzati képviselő: Én csak azt kifogásolom, hogy a kommunikáció ellenére sorra jönnek be az értékesítési javaslatok. A nyakló és koncepció nélküli értékesítéssel van problémám.

Mokrai Mihály (DK-LMP-Nép Pártján) frakcióvezető: Nagyon örülök, hogy az ellenzéki képviselők egymással vitatkoznak a közgyűlésben (nagy nevetés). Kicsit pikírt leszek: az én pártom nem működik együtt a Fidesszel, el fog indulni vele szemben, szemben az ön pártjával.

Tóth-Szántai József polgármester: Van annak egy diszkrét bája, amikor az ellenzéki képviselők egymással vitatkoznak. De a lényeg: az értékbecslés után jön létre egy előterjesztés, majd a közgyűlési döntés után megjelenik az ingatlan, ahol bárki licitálhat rá. Ezt követően jöhet a fejlesztés, amiben minden városvezetés bízik. Ha több éve üresen áll egy ingatlan, nem tudjuk saját erőből felújítani, akkor jobb, ha egy befektető felújítja, élettel tölti meg. Sokat gondolkodunk azon, hogy a ki nem adott bérlakás-állománnyal mit lehetne kezdeni. Pár hónapon belül jöhet ezzel kapcsolatban javaslat.

5. napirendi pont: Javaslat a Kábítószerellenes Települések Szövetségének alapítására irányuló szándéknyilatkozat aláírására. Előterjesztő: Tóth-Szántai József polgármester

Hollósy András alpolgármester ismertette a javaslatot. A kábítószer kérdése valós probléma Miskolcon. Egy hónapja alakult meg a szövetség Miskolcon, több környékbeli településsel írták alá a szövetséget, aminek a célja világos: összefognak a kábítószerhasználat visszaszorításáért, ahol a jó tapasztalatok egy irányba mutatnak. Információáramlást is segíti. A Bükk Városa program egyik kiemelt kérdése a város közbiztonsága. Ezért hoztunk létre közbiztonsági pontot az Újgyőri főtéren, bevezettük a járatseriff-rendszert, megjelentek a körzeti rendészek, új autókat adományoztunk a polgárőröknek. Hetente 7-10 ellenőrzést végeznek. Nagyon fontos a kábítószer-ellenes fellépés, világossá kell tenni azt, hogy a városvezetés nem nézője, hanem cselekvője a drogok terjesztése elleni munkának. Ez egy szövetség a gyermekekért, ehhez társakat keres, kérem, támogassák az előterjesztést.

Az előterjesztést véleményező bizottságok támogatták az előterjesztést.

Vita a napirend fölött:

Szopkó Tibor (független) önkormányzati képviselő: Minden olyan előterjesztést támogatok, ami a város közbiztonságát javítja, ami arra irányul, hogy a miskolci fiatalok könnyebben tájékozódjanak a kábítószer negatív hatásairól. Töltsék meg tartalommal a szövetséget. Arra kérem önöket, hogy dolgozzanak tovább ezzel az üggyel. Szeretném, ha a szociális vetületét is vizsgálnák a probléma kapcsán, hiszen a drogfogyasztás főleg a szegényebb rétegeket érinti. Támogatni fogom az előterjesztést.

Pakusza Zoltán (Mi Hazánk) önkormányzati képviselő: Támogatni fogjuk az előterjesztést, ez nem kérdés. Eddig is így volt azoknál az előterjesztéseknél, amik a közbiztonságot erősítik. Felhívom a szövetség figyelmét, hogy a legfontosabb a törvények módosítása és a hatóságok jogkörének kiterjesztése lenne. Mert amíg ez nem történik meg, ez egy szélmalomharc.

Mezei Attila (DK-LMP-Nép Pártján) önkormányzati képviselő: Kampányszaga van a szövetségnek. Az alkohol sokkal nagyobb probléma, ezres nagyságrendű az ebből eredő halálozások száma. Akkor tudunk a drogkérdéssel foglalkozni, amennyiben komplexen vizsgáljuk.

Barta Gábor (Fidesz) önkormányzati képviselő: Határozott lépéseket fogunk tenni a kábítószer-ellenes harcban. Összehangolt, település-szintű együttműködésre van szükség, ezért jött létre a szövetség. Ez Miskolc elköteleződése amellett, hogy komplexen kezeljük a problémát.

Deák-Bárdos Mihály (Fidesz) önkormányzati képviselő: Szülőként, edzőként aggódom, hogy egyre veszélyesebb a drogok terjedése. Ugyanakkor a választókerületem eléggé fertőzött a drogfogyasztás terén. Örülök a szövetségnek, bízom abban, hogy a rendőri felderítés hatékony lesz. Több drogtanyát felszámoltunk már az előző fideszes ciklus alatt is.

Molnár Péter (KDNP) frakcióvezető: Egy problémahalmazról van szó, ami minden társadalmi réteget érint, az olcsótól a drága drogokig minden megjelenik Miskolcon. Zéró toleranciát kell gyakorolni mindenkivel szemben, aki gyártással, terjesztéssel, fogyasztással foglalkozik. A legfontosabb azonban a prevenció. Ez nem trendi, nem ez a megoldás, menjenek sportolni, vezessék le másként az energiáikat. Nem az a megoldás, hogy kábítószerhez nyúlnak. Az egyént és a közösséget is tönkre teszi.

Szarka Dénes (független) önkormányzati képviselő: Sajnos ott tartunk, hogy elkezdi felzabálni a kábítószerek kereskedelme, fogyasztása a városokat. A rendőrség feladata a drogügy, a szövetség értelmét nem látom. Politikai termék a kábítószer mint gyűjtőfogalom elleni háború egy olyan országban, ahol a pálinkát folyékony kenyérként propagálják. A drogháború további polarizációt okoz az országban. Pusztán a többségi véleményt akarják magukhoz húzni. Remélem, azért legalább minimális előrelépést is jelenthet a szövetség, én támogatni fogom mindenesetre.

Hollósy András alpolgármester: Ez egy rendészeti, gyermekjogi, családi, szociális kérdés valóban. Amíg olcsóbban beszerezhetők a drogok, mint a legrosszabb bor, akkor nagy a probléma. Közös honlapot fogunk létrehozni, ahová minden önkormányzat fel tudja tölteni a jó gyakorlatokat, a drogprevenciós előadásokat. Szigorították a drogtörvényt nyáron. A rendőrség ettől függetlenül is végzi munkáját, de még több irányított rendőri, rendészeti akciót szeretnénk Miskolcon és térségében. Bízunk abban, hogy még hatékonyabban vegyük fe a harcot a kábítószer ellen.

Kép
Miskolci közgyűlés decemberben. Fotó: Rogosz Péter

Tóth-Szántai József polgármester: Együtt akarunk harcolni egy olyan problémával, ami a gyerekeink, unokáink jövőjét veszélyezteti. Segítsük a prevenciót, és ha információink vannak, osszuk meg egymással. Kitűnően működő drogambulancia működik Miskolcon, ebben a küzdelemben számíthatnak ránk a miskolciak. Együtt sokkal erősebbek vagyunk.

6. napirendi pont: Javaslat Miskolc Megyei Jogú Város Önkormányzata 2026. évi Ellenőrzési Tervének elfogadására. Előterjesztő: Dr. Senviczki Erika jegyző

Serfőző Mónika osztályvezető ismertette az előterjesztést.

A véleményező bizottságok támogatták az előterjesztést.

Vita a napirend fölött nem volt.

7. napirendi pont: Javaslat a Közgyűlés 2026. I. félévi munkatervének megállapítására. Előterjesztő: Tóth-Szántai József polgármester

Bodnár Tibor osztályvezető ismertette az előterjesztést.

A véleményező bizottságok támogatták az előterjesztést.

Vita a napirend fölött:

Szopkó Tibor (független) önkormányzati képviselő: Nem szerencsés gyakorlat, ha előző napon, este kapunk meg előterjesztéseket. Az egyik legfontosabb közügy a klímasemleges program lesz, amit várhatóan februárban tárgyalunk - ezt kérem, hogy valóban kapjuk meg időben.

Tóth-Szántai József polgármester: 2019-24. között is előfordult, hogy sok volt a sürgősségi előterjesztést. Mindent megteszünk, hogy maradjon idő az előterjesztések áttanulmányozására.

8. napirendi pont: Javaslat a 2025. I. félévet érintő, lejárt határidejű közgyűlési határozatok végrehajtásáról szóló beszámoló elfogadására. Előterjesztő: Tóth-Szántai József polgármester

Bodnár Tibor osztályvezető ismertette az előterjesztést.

A véleményező bizottságok támogatták az előterjesztést.

Vita a napirend fölött nem volt.

Preview Image
A decemberi miskolci közgyűlés képekben. Rogosz Péter galériája.

Sürgősségi előterjesztések

11. napirendi pont: Javaslat Miskolc Megyei Jogú Város TOP Plusz Városfejlesztési Programtervének (TVP) 3. sz. módosítása elfogadására. Előterjesztő: Tóth-Szántai József polgármester

Radomszki Levente, Miskolci Fejlesztési Központ: A civil szervezetek számára is áll rendelkezésre forrás. Több mint 400 millió forintra lehet pályázni. Legfontosabb cél, hogy a programelemek minden miskolcihoz eljussanak. Kérem, támogassák az előterjesztést.

Vita a napirendről:

Szopkó Tibor (független) önkormányzati képviselő: Érkeznek Miskolcra uniós források, fel tudjuk ezeket használni? Hogy állnak a fejlesztések Miskolcon? Szeptemberben hivatalhoz fordultam, kikértem a támogatói okiratokat, de még választ sem kaptam. Aggódom tehát. Nem látom, hogy tervekkel rendelkezünk-e egyáltalán. Nagy veszélyben van a program a jelenlegi információk alapján.

Simon Gábor (MSZP) frakcióvezető: 2023-ban lehetett elkészíteni a terveket, majd módosítani kellett 2024 tavaszán, majd 25 márciusában. Amíg az európai országok építkeznek, addig a magyar városok 1 forint uniós forrást sem tudtak elkölteni. Öt év úgy telt el, hogy 1 forint nem érkezett meg Miskolcra. Most azt ígérik, hogy január és március között érkezik valami. Hamar eljön 2027 vége, és a 35 milliárdból semmi nem érkezik meg. Én azt látom, hogy csak kormányváltás esetén jöhetnek ezek a pénzek. A jelenleg hatályos tervekből azt javasolják, hogy bizonyos témák kerüljenek ki a város megvalósítandó céljai közül. Ilyen például a gyermekvédelem.

Molnár Péter (KDNP) frakcióvezető: Elszúrt projekteket hagytak örökül. 1,9 milliárd forintot kellett visszafizetnie a jelenlegi önkormányzatnak. A gyermekek védelme kiemelten fontos, de átcsoportosításokra van szükség, hogy hatékonyabban tudjunk forrásokat lehívni.

Bodor Márk (Pont MI-Lokálpatrióták Egyesülete) önkormányzati képviselő: Úgy vettük át a város vezetését, hogy nulla projektet nyújtottak be a TOP Plusz programban.

Mokrai Mihály (DK-LMP-Nép Pártján) frakcióvezető: Volt 35-36 milliárdja a rendszerben, ebből 18 százalékot használtak fel 2019-ig. Mi 27 milliárdot megcsináltunk belőle. Önök 7 milliárdot csináltak meg. Vissza kellett fizetni 1,9 milliárdot. Ha nyernek a választásokon, az unió nem fog adni pénzt. Megdöbbentő, hogy húsba vágó területektől vesznek el pénzt.

Szopkó Tibor (független) önkormányzati képviselő: Országos hírű sikert értek el a kollégáink a pályázatok megmentése terén.

Simon Gábor (MSZP) frakcióvezető: Kértem korábban, hogy a Barlangfürdő helyrehozásáról készüljön egy komplex előterjesztés, de még mindig nem tudjuk, mi fog pontosan történni. Az energetikai fejlesztésre 450 millió forintot terveztek be.

Radomszki Levente ügyvezető: Nem igaz, hogy elveszünk valamilyen forrást. 3 milliárdot csak a szociális szolgáltatások, gyermekvédelmi szolgáltatások javítására fordítunk. Márciusban több mint 30 projektet adtunk be, az előlegek megérkeztek, folytatjuk a munkát. Az én szempontom az, hogy Miskolc fejlődjön a TOP-os programokon túl is.

Kép
Miskolci közgyűlés decemberben. Fotó: Rogosz Péter

Tóth-Szántai József polgármester: újabb forrásokat szeretnénk elnyerni a pályázatoknál. Az összes támogatói szerződést aláírtuk, alig várjuk, hogy neki kezdjünk a munkának. Bízom abban, hogy az unió tartja a szavát, hiszen magyar önkormányzatoknak tett ígéretet, számítanak a forrásokra. Mi azon leszünk, hogy megérkezzenek ezek a források.

12. napirendi pont: Javaslat a Miskolc, Széchenyi István utca 1. szám alatt található ingatlanra vonatkozóan fennálló szerződéses kötelezettség módosítására. Előterjesztő: Tóth-Szántai József polgármester

Kurcsicsné Zobolyák Ida osztályvezető ismertette az előterjesztést. Az önkormányzat és az MCC között 2020-ban jött létre adásvételi szerződés, 2025 decemberéig volt felújítási kötelezettsége az intézménynek, ami kérelmezte, hogy módosítsák a határidőt 2028 végéig, mivel már megkezdték a felújítást.

Vita a napirend fölött:

Molnár Péter (KDNP) frakcióvezető: Stratégiailag fontos lépés volt az ingatlan visszavásárlása. Az MCC most már a források birtokában megkezdte a beruházást, és Miskolc főutcáján pár éven belül az egykori Avas Szálló régi fényében áll majd a miskolciak előtt. Egy hiánypótló fejlesztésről van szó (konferenciatermet is kialakítanak például).

Hollósy András alpolgármester: Nagy öröm, hogy egy romos belvárosi épületet szebbé tudjuk varázsolni, köszönhetően az MCC-nek. Egy óriási beruházás kapujában állunk. 300 diák tanulhat majd itt. Megújulnak a belső terek, kávézók, éttermek - párját ritkító megoldások lesznek a megújult épületben. Kérem, támogassuk az előterjesztést.

Simon Gábor (MSZP) frakcióvezető: Egyetértek a felújítással, a gigantikus hozzáépítéssel azonban nem, mert azon a területen nem fér el. Nulla parkolóhellyel épül meg, pedig ez egy jogszabályi kötelezettség. Amit szerződésben vállaltak, közel sem valósították meg az MCC részéről. Egy közutat megszüntettek - ki döntött ebben?

Szopkó Tibor (független) önkormányzati képviselő: Végig támogatta az MCC törekvéseit a belvárosi tájseb begyógyítása ügyében. Jó lett volna már látni elkészülve az épületet.

Tóth-Szántai József polgármester: az Avas Szálló a Monarchia egyik legjobb szállodája volt. Bízom abban, hogy ha a beruházás végére érünk, ugyanazon az európai színvonalon működik majd. Segítjük, hogy a lehető leggördülékenyebben végig menjen a felújítás, de nem szabad elfelejteni, hogy ez egy műemléképület.

13. napirendi pont: Javaslat a helyi személyszállítási közszolgáltatás Felsőzsolca közigazgatási területére történő kiterjesztésének elfogadására és a kapcsolódó helyközi viteldíjak módosítására

Gadnai-Bodnár Éva, az MVK Zrt. vezérigazgatója ismertette az előterjesztést. A felsőzsolcai járatokról szól az előterjesztés. Eredményesek voltak a tárgyalások, a 14 éven aluliak díjmentességét kiterjesztik a felsőzsolcai diákok számára is. 50 millió forint ellentételezést fizet majd Felsőzsolca. Ezen a járatvonalon három új elektromos busz közlekedik majd (amelynek 700 millió forint az értéke), az MVK buszflottája összességében 12 új járművel gyarapodik.

Vita a napirend fölött:

Simon Gábor (MSZP) frakcióvezető: Láttam örömteli fejleményeket az MVK-nál, tisztább, illatosabb járatok vannak. Virágokat helyeztek ki, ami szép volt. Egy dolgot nem láttam: amit megígértek, azt mikor sikerül betartani? A 2019-es menetrend visszaállításáról érdeklődöm.

Mokrai Mihály (DK-LMP-Nép Pártján) frakcióvezető: Azt hittem, hogy a Mikulás a karácsonyfánk alá teszi a 2019-es menetrendet. Bízom abban, hogy a következő év zárásánál már nem erről kell beszélnünk.

Gadnai Éva (MVK Zrt.) vezérigazgató viszontválasza: Miskolcot is szolgálja az érkező három autóbusz. Miskolcért dolgozunk mindannyian, látható eredmények vannak, igyekszünk mindennek eleget tenni. Csökkent a lakosságszám és a járatok kihasználtsága is, és megnőtt az autóval közlekedők száma. Januárban lesz egy utasszámlálás, ezt követően teszünk javaslatot a járatmódosításra.

Tóth-Szántai József polgármester: Két nagy probléma nehezíti az MVK életét: a sofőrhiány korábban erősebb volt, itt van javulás. A járművek állapota sok gondot okoz, kellenek az új buszok.

14. napirendi pont: Javaslat a 2026. évben adományozandó önkormányzati címek és díjak előzetes elbírálását végző Kuratórium nem állandó tagjainak megválasztására.

Kovács Zsuzsa osztályvezető ismertette az előterjesztést.

Vita a napirend fölött nem volt.


A polgármester zárt ülést rendelt el

Az alábbi előterjesztéseket vitatták meg:

9. napirendi pont: Javaslat Miskolc Megyei Jogú Város Önkormányzata által alapított Miskolc Város Kultúrájáért Közalapítvánnyal kapcsolatos döntés meghozatalára. Előterjesztő: Tóth-Szántai József polgármester

10. napirendi pont: Javaslat Miskolc Megyei Jogú Város Önkormányzata által fenntartott Herman Ottó Múzeum gazdasági igazgatójának megbízásával kapcsolatos egyetértő döntés meghozatalára. Előterjesztő: Tóth-Szántai József polgármester


Közérdekű bejelentések

Mokrai Mihály (DK-LMP-Nép Pártján) frakcióvezető: A városban több helyen a megszokott mennyiségű galamb van megint. Üdvözli a Miskolci Belvárosi Kör Egyesület munkáját. A frakció nevében kellemes karácsonyi ünnepeket és boldog új évet kívánok mindenkinek.

Tóth-Szántai József polgármester: Mi is nagyon örülünk minden civil kezdeményezésnek. A színház problémája önkormányzati feladat, a Kör ideiglenesen oldotta meg a problémát, amit köszönünk. A forrás rendelkezésre áll.

Hollósy András alpolgármester: Eddig 3300 galambot sikerült begyűjteni, de folyamatosan kell foglalkozni ezzel a feladattal.

Szopkó Tibor (független) önkormányzati képviselő: Több jelzést kapott arról Miskolcon, hogy számos hivatali dolgozó és önkormányzati dolgozó gyűjt háborúellenes aláírásokat munkaidőben. Remélem, csupán téves információk voltak, bár saját szememmel is láttam erre példát. Más: milyen év végi jutalmakra számíthatnak az önkormányzati, Holding-dolgozók?

Tóth-Szántai József polgármester: Nem firtatom a kollégáim ideológiai meggyőződését, vagy, hogy a szabadidejében mit csinál. Év végi jutalom: szeretnénk gondoskodni a városért dolgozó kollégákról, erről rövidesen tájékoztatunk majd mindenkit.

Deák-Bárdos Mihály (Fidesz) önkormányzati képviselő: Ellopták a DVTK Stadionnál található adventi koszorú egyik elemét. Intézkedtem az ügyben, feljelentést tettem, bízva abban, hogy a kamerafelvételek alapján el tudják kapni a tettest. A kameráknak fontos szerepe van a bűnüldözésben, a tettesek kézre kerítésében. Egy újabb kamerát helyezünk majd ki a körzetemben, erre már megkaptam az árajánlatot, amit el is fogadtam.

Hojnyák Dávid (Fidesz) önkormányzati képviselő: A vasgyári SZTK kapcsán megkerestek, hogy az épület rossz állapota miatt indokolt lenne a szakrendelések átköltöztetése. Azon dolgoztunk, hogy egy korszerű épületet találjunk. Jó hírekkel tudok szolgálni: két körzeti orvosi rendelőt átköltöztetünk első körben, egy közeli épületet sikerült találni a Gózon Lajos utcában. Sok száz diósgyőri életét fogja megkönnyíteni. Kedden egy új térfigyelő kamerát helyeztünk ki a Lónyay Menyhért utcában. Jelentős mennyiségű hulladékot helyeznek el erre illegálisan. Idén is törekedtünk arra, hogy Diósgyőrben méltó adventi programsorozatot szervezzünk, reményeink szerint ezt sikerült is megvalósítani. Sok száz diósgyőri volt jelen a hétvégi alkalmakon.

Pakusza Zoltán (Mi Hazánk) önkormányzati képviselő: Több kátyú is képződött a körzetemben (Bertalan utca, Erenyő utca, Kodály Zoltán utca stb.), ha van lehetőség, javítsuk ki ezeket.

Tarnóczi Attila (Mi Hazánk) önkormányzati képviselő: Lakossági megkeresést kapott Perecesről. Több mint 20 éve önkormányzati bérlakásban él a család, az utóbbi időszakban azonban vizesedni, penészesedni kezdett a fal. Erről magam is meggyőződtem, veszélyes a lakók egészségére. Szakmai vizsgálatot szeretnénk kérni az ügy kivizsgálására. Szeretnék segítséget kérni az egyik helyi polgárőr egyesület elhelyezésére is.

Hollósy András alpolgármester: Maximálisan támogatom, hogy a rendészek és a polgárőrök egy helyen legyenek, anyagi támogatásban is részesítem a polgárőr egyesületet.

Tóth-Szántai József polgármester: Nagy, átfogó program indult a közvilágítás javítására. Több mint 22 ezer lámpán szeretnénk lámpatestet cserélni a következő években.

Simon Gábor (MSZP) frakcióvezető: Egy éve megkérdeztem, hogy mi lesz azzal az 5 ezer miskolci családdal, akinek a város ad munkát? Akkor azt a választ kaptam, hogy tud róla, hogy 2023-ban ilyenkor 13. havi fizetést adott, de nehezebb a város helyzete, de méltón megemlékeznek róluk. Most megint tájékoztatást ígértek a jutalmakról. Tudniuk kell, hogy kapnak-e prémiumot. Azt hallom, hogy SZÉP-kártyára egy összeget kívánnak átutalni. Mindenkinek kellemes karácsonyi ünnepeket és boldog új évet kívánok!

Tóth-Szántai József polgármester: Kimentek a levelek, amiben a jutalmakról van szó. Valóban a SZÉP-kártyára utalunk mindenkinek, és egy ajándékcsomaggal is szeretnénk kedveskedni.

Kép
Miskolci közgyűlés decemberben. Fotó: Rogosz Péter

Szavazás

1. napirendi pont: Javaslat Miskolc Megyei Jogú Város Településszerkezeti Tervének és Építési Szabályzatának módosítására: elfogadták.

2. napirendi pont: Javaslat a Miskolc, 8854 és 8315/88 hrsz.-ú ingatlanok telekhatár rendezéséhez telepítési tanulmányterv jóváhagyására és a hozzá tartozó településrendezési és tervezési szerződéssel kapcsolatos döntések meghozatalára: elfogadták.

3. napirendi pont: Javaslat egyes ingatlangazdálkodási döntések meghozatalára: elfogadták.

5. napirendi pont: Javaslat a Kábítószerellenes Települések Szövetségének alapítására irányuló szándéknyilatkozat aláírására: elfogadták.

6. napirendi pont: Javaslat Miskolc Megyei Jogú Város Önkormányzata 2026. évi Ellenőrzési Tervének elfogadására: elfogadták.

7. napirendi pont: Javaslat a Közgyűlés 2026. I. félévi munkatervének megállapítására: elfogadták.

8. napirendi pont: Javaslat a 2025. I. félévet érintő, lejárt határidejű közgyűlési határozatok végrehajtásáról szóló beszámoló elfogadására: elfogadták.

11. napirendi pont: Javaslat Miskolc Megyei Jogú Város TOP Plusz Városfejlesztési Programtervének (TVP) 3. sz. módosítása elfogadására: elfogadták.

12. napirendi pont: Javaslat a Miskolc, Széchenyi István utca 1. szám alatt található ingatlanra vonatkozóan fennálló szerződéses kötelezettség módosítására: elfogadták.

13. napirendi pont: Javaslat a helyi személyszállítási közszolgáltatás Felsőzsolca közigazgatási területére történő kiterjesztésének elfogadására és a kapcsolódó helyközi viteldíjak módosítására: elfogadták.

14. napirendi pont: Javaslat a 2026. évben adományozandó önkormányzati címek és díjak előzetes elbírálását végző Kuratórium nem állandó tagjainak megválasztására: elfogadták

Ezzel az ülés végére értünk, áldott karácsonyt, boldog új esztendőt kívánt mindenkinek Tóth-Szántai József polgármester.


Korábban írtuk:

A szerda délutáni állás szerint 12 napirendi pontot tárgyal a miskolci közgyűlés, ebből kettő sürgősségi, további kettőt pedig zárt ajtók mögött vitatnak meg a városatyák.

A közgyűlésen több, területrendezéssel, ingatlangazdálkodással kapcsolatos, inkább technikai jellegű előterjesztés is terítékre kerül. Ilyen, hogy a SIAD Hungary Kft. fejleszteni kíván a telephelye melletti területen, ehhez azonban előbb módosítani kell a város Településszerkezeti Tervét és Építési Szabályzatát. Szintúgy része az előterjesztésnek a 3. számú főút tervezett elkerülő szakaszának megvalósításához szükséges módosítás. Ezekről szól az első napirendi pont.

A grémium elé kerül a város Esélyegyenlőségi Programjának (2021-2026) idei felülvizsgálata is, a városatyák elfogadhatják azt.

Aztán: Miskolc kezdeményezésére megalakult a Kábítószerellenes Települések Szövetsége, az alapításra irányuló szándéknyilatkozat aláírásáról tájékoztatják a képviselőtestületet csütörtökön.

Elfogadhatják aztán a 2026-os első félévi munkatervet, módosulhat a TOP Plusz Városfejlesztési Programterv, valamint a Széchenyi István utca 1. szám alatt található ingatlanra vonatkozóan fennálló szerződéses kötelezettség.

A testület munkáját – ahogy megszokhatták – ezúttal is élőben, folyamatosan frissülő cikkben követhetik nyomon a minap.hu-n. Tartsanak velünk csütörtökön reggel 7 órától.

A napirendi pontok:

1. napirendi pont: Javaslat Miskolc Megyei Jogú Város Településszerkezeti Tervének és Építési Szabályzatának módosítására. Előterjesztő: Tóth-Szántai József polgármester

2. napirendi pont: Javaslat a Miskolc, 8854 és 8315/88 hrsz.-ú ingatlanok telekhatár rendezéséhez telepítési tanulmányterv jóváhagyására és a hozzá tartozó településrendezési és tervezési szerződéssel kapcsolatos döntések meghozatalára. Előterjesztő: Tóth-Szántai József polgármester

3. napirendi pont: Javaslat egyes ingatlangazdálkodási döntések meghozatalára. Előterjesztő: Tóth-Szántai József polgármester

4. napirendi pont: Javaslat Miskolc Megyei Jogú Város Helyi Esélyegyenlőségi Programja (2021-2026) 2025. évi felülvizsgálatának elfogadására. Előterjesztő: Tóth-Szántai József polgármester

5. napirendi pont: Javaslat a Kábítószerellenes Települések Szövetségének alapítására irányuló szándéknyilatkozat aláírására. Előterjesztő: Tóth-Szántai József polgármester

6. napirendi pont: Javaslat Miskolc Megyei Jogú Város Önkormányzata 2026. évi Ellenőrzési Tervének elfogadására. Előterjesztő: Dr. Senviczki Erika jegyző

7. napirendi pont: Javaslat a Közgyűlés 2026. I. félévi munkatervének megállapítására. Előterjesztő: Tóth-Szántai József polgármester

8. napirendi pont: Javaslat a 2025. I. félévet érintő, lejárt határidejű közgyűlési határozatok végrehajtásáról szóló beszámoló elfogadására. Előterjesztő: Tóth-Szántai József polgármester

Zárt ülés:

9. napirendi pont: Javaslat Miskolc Megyei Jogú Város Önkormányzata által alapított Miskolc Város Kultúrájáért Közalapítvánnyal kapcsolatos döntés meghozatalára. Előterjesztő: Tóth-Szántai József polgármester

10. napirendi pont: Javaslat Miskolc Megyei Jogú Város Önkormányzata által fenntartott Herman Ottó Múzeum gazdasági igazgatójának megbízásával kapcsolatos egyetértő döntés meghozatalára. Előterjesztő: Tóth-Szántai József polgármester

Sürgősségi napirendi pontok:

11. napirendi pont: Javaslat Miskolc Megyei Jogú Város TOP Plusz Városfejlesztési Programtervének (TVP) 3. sz. módosítása elfogadására. Előterjesztő: Tóth-Szántai József polgármester

12. napirendi pont: Javaslat a Miskolc, Széchenyi István utca 1. szám alatt található ingatlanra vonatkozóan fennálló szerződéses kötelezettség módosítására. Előterjesztő: Tóth-Szántai József polgármester

Címkék

Ez is érdekelhet

Kampányakkordok békére hangolva: újra Miskolcon járt a Fidelitas
MiskolcBelföld
"A jövőnk a béke!” mottóval rendezett Civil Akadémiát csütörtök este a Civil Összefogás Fórum (CÖF) miskolci klubja.
Kvaterka - Margit Pince
Új lendületet kap az Avasi Kvaterka
MiskolcKultúra
Az Avasi Kvaterka idén sport- és egészségtudatos programokkal bővül. A szervezők célja, hogy a közösségi élmény mellett az aktív életmódot és az Avas értékeit is erősítsék.
Nem maradnak éjszakára
MiskolcKultúraEgyház
Sok éven át 25 órán át olvastak fel Wass Albert-műveket, most már egyestés programot szerveznek. Pénteken este 6 órától lesz a Miskolci Wass Albert zenés-irodalmi felolvasó est.
Rendészeti ellenőrzést tartottak Komlóstetőn
Miskolc
Kiemelt rendészeti ellenőrzést tartott a Miskolci Önkormányzati Rendészet (MIÖR) Komlóstetőn csütörtökön. Az akcióban részt vett Hollósy András, Miskolc alpolgármestere is, valamint Bajusz Gábor önkormányzati képviselő.