A november elejétől december 4-ig tartó adománygyűjtés a miskolci gyár telephelyén valósult meg, az összegyűlt felajánlásokat pedig Mikulás alkalmából adták át az alapítvány képviselőinek. A gyűjtés során a dolgozók számos, az állatok mindennapi ellátásához nélkülözhetetlen adománnyal segítettek: száraz tápokkal, nedves eledelekkel, játékokkal, takarókkal, valamint fertőtlenítő- és kötszerekkel. A felajánlások mennyisége jól tükrözi a munkavállalók elkötelezettségét és a közösség erejét.
A gyűjtés sikerét nagymértékben a két vállalat közötti jó partneri kapcsolat alapozta meg, amelynek köszönhetően a kezdeményezés hatékonyan jutott el a munkavállalókhoz a belső kommunikációs felületeken keresztül, és rövid idő alatt széles körű összefogást eredményezett. A kezdeményezés nemcsak az állatvédelem támogatását szolgálta, hanem fontos szerepet játszott a közösségi szemlélet erősítésében és a társadalmi felelősségvállalás gyakorlati megvalósításában is.
A Joyson Safety Systems Hungary Kft. és az Ebédfutár Kft. számára kiemelten fontos, hogy a mindennapi működésük mellett aktívan hozzájáruljanak a környezetükben élők – például a rászoruló állatok – jólétéhez, és példát mutassanak.