Ugrás a tartalomra

Ruhákkal, játékokkal és egy trambulinnal segítettek az átmeneti otthonban élő családoknak

Létrehozva
A tavalyi jótékonysági akciójuk sikerén fellelkesülve a MENTO Csoport tagvállalatainak dolgozói idén is jelentős mennyiségű felnőtt és gyermek ruhaneműt, lábbeliket, játékokat, gyermekgondozáshoz szükséges eszközöket, higiénés termékeket gyűjtöttek össze a Családok Átmeneti Otthonában élő rászoruló családoknak.
Kép
mento_csoport_meszegyi_20251215-ot_01.jpg
Ruhákat, játékokat, sőt, egy trambulint is kapott a Családok Átmeneti Otthona. Fotó: Osztie Tibor

A MESZEGYI fenntartásában működő Családok Átmeneti Otthonában élők idén nem csak ruhaneműkkel és játékokkal gazdagodtak, hanem a vállalat plusz felajánlásából ágytakarókkal és egy trambulinnal is, hiszen a bentlakóknak, főleg a gyerekeknek, a mozgási lehetőség is nagyon fontos.

A karácsonyra szánt adományt hétfőn adták át az intézmény vezetőinek és lakóinak. Szabó Máté a Mento Csoport kommunikációs és marketing vezetője a Miskolc Televíziónak elmondta, tavaly szerveztek először ilyen jellegű gyűjtést a Családok Átmeneti Otthonának, és kedvet kaptak a folytatáshoz. 
- Először tavaly szerveztünk adománygyűjtést a Családok Átmeneti Otthonának és olyan jó volt látni a boldogságot az itt élők arcán, jó visszajelzéseket kaptunk és a kollégáink is annyira örültek, hogy adhattak, hogy már nyáron is érdeklődtek, hogy idén is szervezünk-e gyűjtést? Ezért gondoltuk úgy, hogy idén is megszervezzük ezt az adománygyűjtést – közölte a marketing vezető.

Kép
mento_csoport_meszegyi_20251215-ot_08.jpg

Hozzátette, a vállalat egy miskolci család tulajdonában van, amely nagyon komolyan veszi a társadalmi felelősségvállalást, lokálpatrióták, és szívükön viselik más családok, különösen a nehéz helyzetben lévők sorsát. Megkeresték előzetesen az intézmény vezetőit, hogy tájékozódjanak, mire lenne a leginkább szükség.

- Az a valóban jó és hasznos ajándék, amire szükség van. Azt az információt kaptuk, hogy egyebek mellett a gyerekeknek kültéri játékokra lenne szükségük, ezért egy trambulinnal leptük meg őket. Továbbá ágytakarókra, ezért minden ágyra vásároltunk egy takarót is. A kollégáink pedig minden korosztály számára gyűjtöttek cipőket, ruhákat, játékokat és különböző higiéniai felszereléseket – ismertette Szabó Máté, akitől Gúr Péter Attila a Miskolci Egyesített Szociális, Egészségügyi és Gyermekjóléti Intézmény (MESZEGYI) igazgatója vette át az adományt.

Kép
mento_csoport_meszegyi_20251215-ot_04.jpg

Az átmeneti otthon egyik lakója, Olajos Istvánné a televíziónak azt nyilatkozta, hogy örül az adománynak, mindennek lesz helye nála is. Ő jelenleg a családja nélkül él az intézményben.

- Nekem jó itt lenni, megkapok mindent. Sajnos a családommal nem lehetek együtt, de a gondozók, amennyire tudják, pótolják a hiányukat. Köszönöm szépen a szeretetüket, a gondviselésüket - mondta.

Ez is érdekelhet

Kampányakkordok békére hangolva: újra Miskolcon járt a Fidelitas
MiskolcBelföld
"A jövőnk a béke!” mottóval rendezett Civil Akadémiát csütörtök este a Civil Összefogás Fórum (CÖF) miskolci klubja.
Kvaterka - Margit Pince
Új lendületet kap az Avasi Kvaterka
MiskolcKultúra
Az Avasi Kvaterka idén sport- és egészségtudatos programokkal bővül. A szervezők célja, hogy a közösségi élmény mellett az aktív életmódot és az Avas értékeit is erősítsék.
Nem maradnak éjszakára
MiskolcKultúraEgyház
Sok éven át 25 órán át olvastak fel Wass Albert-műveket, most már egyestés programot szerveznek. Pénteken este 6 órától lesz a Miskolci Wass Albert zenés-irodalmi felolvasó est.
Rendészeti ellenőrzést tartottak Komlóstetőn
Miskolc
Kiemelt rendészeti ellenőrzést tartott a Miskolci Önkormányzati Rendészet (MIÖR) Komlóstetőn csütörtökön. Az akcióban részt vett Hollósy András, Miskolc alpolgármestere is, valamint Bajusz Gábor önkormányzati képviselő.