Ugrás a tartalomra

Hanukai záróünnepség a miskolci zsinagógában

Létrehozva
Hanuka nyolcadik, egyben utolsó napján koncerttel és ünnepi gondolatokkal emlékeztek meg a Fény ünnepéről a miskolci zsinagógában, ahol a közösség együtt zárta le a nyolcnapos ünnepi időszakot.
Kép
Hanukai ünnepség a Miskolci zsinagógában

Hanuka nyolcadik, egyben utolsó napján ünnepi eseményt rendeztek a miskolci zsinagógában. A Fény ünnepének zárónapján koncerttel és közösségi együttléttel emlékeztek meg a hanuka üzenetéről, a hitről, a kitartásról és a csodáról.

Az est fénypontjaként a Sabbathsong Klezmer Band adott koncertet, amely klezmer dallamokkal és ünnepi hangulattal töltötte meg a zsinagóga terét. Az eseményen beszédet mondott Prof. dr. Grósz Andor, a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetségének elnöke, aki a hanuka jelentőségéről és a közösség összetartó erejéről szólt.

Preview Image
Mocsári László képgalériája

Hanukát a zsidó hagyomány a Fény ünnepeként tartja számon. Az ünnep annak az időszámításunk előtt 165-ben történt eseménynek állít emléket, amikor a Makkabeus szabadságharcosok visszafoglalták a jeruzsálemi templomot. A szentélyben mindössze egy napra elegendő kóser olajat találtak, ám a hagyomány szerint az olaj csodálatos módon nyolc napon át égett a menórában. Ennek emlékére gyújtanak meg hanuka idején estéről estére eggyel több gyertyát a hanukián, olyan helyen elhelyezve, ahol az a csodát és a hit erejét hirdeti.

Ez is érdekelhet

Kampányakkordok békére hangolva: újra Miskolcon járt a Fidelitas
MiskolcBelföld
"A jövőnk a béke!” mottóval rendezett Civil Akadémiát csütörtök este a Civil Összefogás Fórum (CÖF) miskolci klubja.
Kvaterka - Margit Pince
Új lendületet kap az Avasi Kvaterka
MiskolcKultúra
Az Avasi Kvaterka idén sport- és egészségtudatos programokkal bővül. A szervezők célja, hogy a közösségi élmény mellett az aktív életmódot és az Avas értékeit is erősítsék.
Nem maradnak éjszakára
MiskolcKultúraEgyház
Sok éven át 25 órán át olvastak fel Wass Albert-műveket, most már egyestés programot szerveznek. Pénteken este 6 órától lesz a Miskolci Wass Albert zenés-irodalmi felolvasó est.
Rendészeti ellenőrzést tartottak Komlóstetőn
Miskolc
Kiemelt rendészeti ellenőrzést tartott a Miskolci Önkormányzati Rendészet (MIÖR) Komlóstetőn csütörtökön. Az akcióban részt vett Hollósy András, Miskolc alpolgármestere is, valamint Bajusz Gábor önkormányzati képviselő.