Ugrás a tartalomra

Hollósy András az év legszebb időszakáról és a közösségről szólt

Létrehozva
Videóüzenetben beszélt a karácsony jelentőségéről Hollósy András alpolgármester.

Ahogy elérkeztünk az év legszebb időszakához, Hollósy András alpolgármester az ünnepi várakozás jelentőségére hívta fel a figyelmet. Mint mondta, a karácsony előtti hetekben mindenki készül valamire: legyen az éppen találkozás rég nem látott rokonokkal vagy barátokkal.

Az alpolgármester szerint a várakozás lehet kellemetlen is – hosszú sorban a boltban, dugóban reggelente –, de ugyanakkor lehet reményteljes is, amikor valami különleges eseményre készülünk. Úgy véli, mindkét esetben közös pont a felkészülés és a bizalom.

- A várakozás során értékes időnket adjuk valamiért, amiről nem tudjuk, mi sül ki belőle - fogalmazott Hollósy András, kiemelve, hogy a karácsony az egymással való foglalkozás, a szeretet és a megbecsülés ideje.

Az ajándékok, amelyeket az ünnep alatt adunk, nem pusztán tárgyak: lemondás, áldozatvállalás és figyelem. Ezeket egész évben adhatjuk egymásnak szerinte.

Az alpolgármester hangsúlyozta, hogy a közösség ereje abban rejlik, hogy mindannyian részesei vagyunk ennek az élménynek. A karácsony lehetőség arra, hogy a szeretetet és a figyelmet mindennapjaink részévé tegyük – zárta gondolatait Hollósy András.

Ez is érdekelhet

Kampányakkordok békére hangolva: újra Miskolcon járt a Fidelitas
MiskolcBelföld
"A jövőnk a béke!” mottóval rendezett Civil Akadémiát csütörtök este a Civil Összefogás Fórum (CÖF) miskolci klubja.
Kvaterka - Margit Pince
Új lendületet kap az Avasi Kvaterka
MiskolcKultúra
Az Avasi Kvaterka idén sport- és egészségtudatos programokkal bővül. A szervezők célja, hogy a közösségi élmény mellett az aktív életmódot és az Avas értékeit is erősítsék.
Nem maradnak éjszakára
MiskolcKultúraEgyház
Sok éven át 25 órán át olvastak fel Wass Albert-műveket, most már egyestés programot szerveznek. Pénteken este 6 órától lesz a Miskolci Wass Albert zenés-irodalmi felolvasó est.
Rendészeti ellenőrzést tartottak Komlóstetőn
Miskolc
Kiemelt rendészeti ellenőrzést tartott a Miskolci Önkormányzati Rendészet (MIÖR) Komlóstetőn csütörtökön. Az akcióban részt vett Hollósy András, Miskolc alpolgármestere is, valamint Bajusz Gábor önkormányzati képviselő.