Karácsony van, Miskolcon pedig ilyenkor a konyháké a főszerep. A fazekak már napok óta dolgoznak, az ünnepi asztalra pedig szinte mindenhol ugyanaz a három fogás kerül: halászlé, töltött káposzta és bejgli. Nélkülük sok miskolci családban el sem kezdődik az ünnep.
Halászlé: ahány ház, annyi recept
Bár Miskolc nem vízparti város, a halászlé mégis stabil szereplője az ünnepi menünek. Van, ahol a bajai stílusú, tésztával kínált változat a nyerő, máshol a szegedihez hasonló, sűrűbb, passzírozott alap az igazi. A helyi piacokon ilyenkor megnő a kereslet a ponty, a harcsa és a keszeg iránt, sokan pedig ragaszkodnak ahhoz, hogy az alapanyag friss, lehetőleg hazai legyen.
A miskolci családoknál gyakran már december 24-én délben az asztalra kerül a halászlé, hogy estére a nehezebb fogások előtt egy könnyebb, mégis ünnepi étellel indítsák a vacsorát.
Veronika családjában a férje a halászlé felelős. A klasszikus, sűrű verziót kedvelik, náluk harcsafilével kerül az asztalra.
Klasszikus miskolci halászlé (4 főre)
Hozzávalók:
1,5 kg ponty (fej, farok, szeletek)
1 nagy fej vöröshagyma
2 evőkanál őrölt pirospaprika
só, csípős paprika ízlés szerint
1 zöldpaprika, 1 paradicsom
Elkészítés:
A hagymát apróra vágjuk, kevés vízzel felrakjuk főni. Hozzáadjuk a halaprólékot, a paprikát, majd kb. 40 percig főzzük. Passzírozzuk, visszatesszük a tűzre, belekerülnek a halszeletek, sózzuk, és további 15–20 percig főzzük. Friss kenyérrel az igazi.
Töltött káposzta, az ünnep lelke
Ha van étel, amely valóban összeforrt a karácsonnyal, az a töltött káposzta. Miskolcon és környékén jellemzően savanyú káposztával készül, füstölt hússal, kolbásszal gazdagítva, és sokaknál legalább két napig fő vagy „érik”, mert a tapasztalat szerint másnap még finomabb.
A szabolcsi paradicsomos, édeskáposztás verzióval szemben itt nagy adagok készülnek, nem úgy, mint a szomszéd vármegyében, ahol apróra csomagolják – csak cucukáposztának hívják emiatt.
Nem ritka, hogy egy-egy család több fazékkal is készít, hiszen a rokonlátogatások, vendégségek idején mindig jó, ha van miből kínálni. A töltött káposzta itt nem csupán étel, hanem hagyomány: generációról generációra öröklődő ízekkel és praktikákkal.
Hagyományos töltött káposzta füstölt hússal
Hozzávalók:
1 kg savanyú káposzta
12–15 káposztalevél
50 dkg darált sertéshús
10 dkg rizs
1 fej hagyma
füstölt csülök vagy ko
lbász
pirospaprika, bors, só
Elkészítés:
A darált húst összekeverjük a rizzsel, hagymával és fűszerekkel, majd betöltjük a levelekbe. A fazék aljára káposzta, rá a töltelékek és a füstölt hús, felöntjük vízzel, és lassan, legalább 2–3 órán át főzzük. Másnap még jobb.
Bejgli: diós vagy mákos?
A karácsonyi menü megkoronázása a bejgli, amely nélkül sok miskolci háztartásban nem is kezdődhet el az ünnep. A klasszikus diós és mákos mellett egyre többen kísérleteznek gesztenyés, aszalt gyümölcsös vagy akár csokoládés töltelékkel, de a hagyományos ízek továbbra is verhetetlenek.
A jó bejgli ismérvei közismertek: vékony tészta, gazdag töltelék, és persze a repedésmentes felszín – bár sokan vallják, hogy az íz szempontjából ez a legkevésbé sem döntő. A sütés gyakran családi program, ahol a gyerekek is segítenek, legalább a kóstolásban.
- Nálunk már hagyomány, hogy minden évben megreped a bejgli, ezen már nem is idegeskedem. Ronda, de finom – meséli Renáta, aki évek óta süti a karácsonyi finomságot, és mindig nagy sikert arat.
Klasszikus diós bejgli
Hozzávalók (2 rúd):
50 dkg liszt
25 dkg vaj
2,5 dkg élesztő
1 dl tej
2 tojássárgája
30 dkg darált dió
porcukor, citromhéj
Elkészítés:
A tésztát gyors mozdulatokkal összegyúrjuk, pihentetjük. A diót cukorral és kevés tejjel töltelékké keverjük. Feltekerjük, tojással lekenjük, többször megszurkáljuk, és 180 fokon kb. 35 percig sütjük.
Több mint ételek
A miskolci karácsonyi menü nemcsak fogásokról szól, hanem együtt töltött időről, beszélgetésekről és emlékekről. A halászlé illata, a töltött káposzta lassú főzése és a frissen sült bejgli mind hozzájárulnak ahhoz az ünnepi hangulathoz, amely évről évre összeköti a családokat.
Akár ragaszkodunk a hagyományos receptekhez, akár új ízekkel frissítjük fel az ünnepi asztalt, egy biztos: Miskolcon karácsonykor a konyha az otthon szíve.
Boldog karácsonyt kívánunk!