Vasárnap délelőtt madárgyűrűzést tartottak a miskolctapolcai park madáretetőjénél, ahol az érdeklődők testközelből figyelhették meg a hálóba került madarakat. A program lehetőséget adott arra, hogy a résztvevők közelebbről is megismerjék a környék téli madárvilágát, valamint a madárvédelem gyakorlati oldalát.
A gyűrűzést Somoskői Péter, a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület Bükki Helyi Csoportjának alelnöke vezette, aki a befogott madarakat egyenként mutatta be. A látogatók közben kérdezhettek, a szakember pedig közérthetően beszélt az egyes fajokról, azok viselkedéséről és téli jelenlétükről, így a program nemcsak látványos, hanem tanulságos is volt.
– Három óra alatt összesen 36 madarat fogtunk meg, tíz különböző fajból – mondta el Somoskői Péter. – Széncinege, kék cinege, barát cinege, fenyves cinege, csúszka, ökörszem, erdei pinty is volt köztük, valamint egy rövidkarmú fakusz, amely ritka faj, és amelyet most fogtam először – tette hozzá.
A szakember szerint az esemény több szempontból is eredményes volt. – Közösségi és szakmai szempontból is sikeresnek mondható a gyűrűzés, és mindössze két újrafogás történt – fogalmazott.
A program során a madarakat a gyűrűzés után azonnal visszaengedték élőhelyükre. A délelőtt végére a résztvevők nemcsak egy különleges természeti élménnyel gazdagodtak, hanem jobban megérthették azt is, miért fontos a madarak megfigyelése és védelme a téli időszakban.