Ugrás a tartalomra

Az adventi villamos is elment a régiségvásárba vasárnap

Létrehozva
A gyönyörű napsütéses idő és a karácsonyi hangulat utózöngéje sok látogatót vonzott az év első Miskolci Régiségvásárjába.
Preview Image
Mocsári László képgalériája

Utoljára lehetett álltában megtekinteni az Európa legszebb adventi villamosa címre sokadjára pályázó szerelvényt, a mindig népszerű Miskolci Régiségvásáron vasárnap. Többen éltek is a lehetőséggel és végigjárták az adventi villamost, vagy fotózkodtak vele. 

Ne feledjük, január 5., hétfő délig szavazhatunk rá: ITT, hogy kilencedszer is elnyerje ünnepi szerelvényünk az áhított címet az erős mezőnyben! A szavazás részleteiről korábban már beszámoltunk

Természetesen az év első régiségvásárán az adventi villamoson kívül azok is megtalálták a számításukat, akik az antik tárgyak, relikviák iránt érdeklődtek és kicsit már a farsang is éreztette a hatását. A régi használati és dísztárgyakon kívül most is dúskálhattak az érmékben a gyűjtők, de könyvritkaságok, festmények, játékok, sőt még díszes maszkok és parókák is fellelhetőek voltak a standok között. Képsorozatunk visszaadja a vidám vásári hangulatot. 

Ez is érdekelhet

Kampányakkordok békére hangolva: újra Miskolcon járt a Fidelitas
MiskolcBelföld
"A jövőnk a béke!” mottóval rendezett Civil Akadémiát csütörtök este a Civil Összefogás Fórum (CÖF) miskolci klubja.
Kvaterka - Margit Pince
Új lendületet kap az Avasi Kvaterka
MiskolcKultúra
Az Avasi Kvaterka idén sport- és egészségtudatos programokkal bővül. A szervezők célja, hogy a közösségi élmény mellett az aktív életmódot és az Avas értékeit is erősítsék.
Nem maradnak éjszakára
MiskolcKultúraEgyház
Sok éven át 25 órán át olvastak fel Wass Albert-műveket, most már egyestés programot szerveznek. Pénteken este 6 órától lesz a Miskolci Wass Albert zenés-irodalmi felolvasó est.
Rendészeti ellenőrzést tartottak Komlóstetőn
Miskolc
Kiemelt rendészeti ellenőrzést tartott a Miskolci Önkormányzati Rendészet (MIÖR) Komlóstetőn csütörtökön. Az akcióban részt vett Hollósy András, Miskolc alpolgármestere is, valamint Bajusz Gábor önkormányzati képviselő.