Ugrás a tartalomra

Vaskos hórétegre ébredtünk, nem is olvad egykönnyen

Létrehozva
Az utánpótlás már délután megérkezhet.
Ma a reggeli órákban keleten is gyengül, megszűnik a csapadéktevékenység, majd délelőtt délnyugat felől újabb csapadékzóna érkezik. Ebből - az északnyugati tájak kivételével - újabb jelentősebb mennyiségű friss hóra lehet számítani. Éjfélig az ország délkeleti kétharmadán további ~5-15 cm hóréteg is összejöhet. A hőmérséklet a keleti tájak kivételével végig fagypont alatt alakul, így a hóréteg tartósan meg fog maradni, az utakra fagyhat - írja a met.hu.

Ez is érdekelhet

Kampányakkordok békére hangolva: újra Miskolcon járt a Fidelitas
MiskolcBelföld
"A jövőnk a béke!” mottóval rendezett Civil Akadémiát csütörtök este a Civil Összefogás Fórum (CÖF) miskolci klubja.
Kvaterka - Margit Pince
Új lendületet kap az Avasi Kvaterka
MiskolcKultúra
Az Avasi Kvaterka idén sport- és egészségtudatos programokkal bővül. A szervezők célja, hogy a közösségi élmény mellett az aktív életmódot és az Avas értékeit is erősítsék.
Nem maradnak éjszakára
MiskolcKultúraEgyház
Sok éven át 25 órán át olvastak fel Wass Albert-műveket, most már egyestés programot szerveznek. Pénteken este 6 órától lesz a Miskolci Wass Albert zenés-irodalmi felolvasó est.
Rendészeti ellenőrzést tartottak Komlóstetőn
Miskolc
Kiemelt rendészeti ellenőrzést tartott a Miskolci Önkormányzati Rendészet (MIÖR) Komlóstetőn csütörtökön. Az akcióban részt vett Hollósy András, Miskolc alpolgármestere is, valamint Bajusz Gábor önkormányzati képviselő.