Az 1943. január 12-i doni áttörés 83. évfordulójára emlékeztek hétfő délelőtt a Szemere kertben található katonai emlékműnél. Az eseményen Reiman Zoltán író, a Szemelvények Miskolc város történetéből blog szerzője idézte fel a több mint nyolc évtizeddel ezelőtti tragikus eseményeket. Ezt követően Gecse Attila református lelkipásztor mondott imát az áldozatok lelki üdvéért.
A történelemkönyvekből ismert, hogy 1943. január 12-én indította meg támadását a szovjet Vörös Hadsereg a Don-kanyarban, amelynek következtében a 207 ezer fős 2. magyar hadsereg mintegy százezer katonája vesztette életét. A 2. magyar hadsereget német követelésre, kormányközi egyezmény alapján küldték ki a keleti frontra. A frontra kivonuló magyar hadsereg fegyverzete és felszerelése hiányos és korszerűtlen volt. A történészek szerint több mint 120 ezer honfitársunk fekszik a Don partján, a nagy temetőkben, akik nem kapták meg a végtisztességet.
Városvezetők, helyi politikusok, civil szervezetek, katonai hagyományőrző egyesületek és a Magyar Honvédség nevében is helyeztek el koszorút a Doni kopjafánál.
"A nagyapám is ott volt. Ő túlélte, hazatért, de a Don soha nem engedte el. Kisgyerek korom óta, minden évben gyertyát gyújtunk január 12-én mindazokért, akik nem jöhettek vissza" - osztotta meg közösségi oldalán Tóth-Szántai József, Miskolc polgármestere.