Ugrás a tartalomra

Egymás kezébe adják a kilincset a Vöröskereszt hajléktalanellátójában

Létrehozva
A háromszáz éjszakai férőhely szinte egyfolytában megtelik. A nappali melegedő reggel 8-tól este 18 óráig várja a rászorulókat. Hollósy András a létesítményben tett látogatásán hangsúlyozta, hogy a város folyamatosan támogatja a rászorulókat.
Kép
2g4a9061.JPG
Fotók: Juhász Ákos

A tartós hideg időjárás miatt a Magyar Vöröskereszt Hajléktalanokat Gondozó Központja teltházzal működik. Szükség esetén a szolgálat vendégágyakkal is kiegészíti a férőhelyek számát – tudta meg stábunk hétfőn a helyszínen.

A központ vezetője a Miskolc Televíziónak kiemelte: a vörös kód életbe lépése óta folyamatosan teljes kapacitással működnek. 

Kép
2g4a9021.JPG (3.87 MB)

Duberné Dunaveczki Éva elmondta: több olyan ember is érkezik nappali melegedőjükbe, aki nem hajléktalan, de a saját otthonában csak éjszakára tudja megoldani a fűtést. 

A szakember mindemellett kifejtette: népkonyhájuk naponta 250 adag ételt oszt ki, hogy minden ellátott számára biztosítva legyen a meleg étel. Így a Vöröskereszt Baross utcai épületében nemcsak melegedéshez és pihenéshez, de étkezéshez is juthatnak a leghidegebb napokon.

Kép
2g4a8982.JPG

Hollósy András a létesítményben tett látogatásán hangsúlyozta, hogy a város folyamatosan támogatja a rászorulókat. 

– Figyelemmel kísérjük a közterületeket, biztosítjuk a szükséges segítséget, tűzifát a családoknak, és együttműködünk a rendészettel, a MESZEGYI munkatársaival és az ápolószolgálatokkal. Ha bárki rendkívüli helyzetet észlel, a 112 segélyhívó értesítése a leghatékonyabb módja, hogy segítséget kapjanak – fogalmazott az alpolgármester.

Kép
2g4a9040.JPG

Mint azt az ilyenkor szokásos folyamatról megtudtuk: az utcai gondozó szolgálat a diszpécser jelzésére azonnal a helyszínre érkezik, felméri a szükséges segítséget, majd fertőtlenítő fürdetés és orvosi vizsgálat után a rászorulókat a központ fogadja.
 

Ez is érdekelhet

Születésnapot ünnepelt Az Életért a Rák Ellen Egyesület
Miskolc
A daganatos betegeket és hozzátartozóikat segítő közhasznú civil szervezet idén 35 éves, amit pénteken a vármegyeháza éttermében ünnepeltek meg.
Képgaléria
CineFest nyitónap
28 ország 56 versenyfilmje már 5 teremben – Megnyitották a CineFestet
MiskolcKultúra
Pénteken megnyitották a 22. CineFest Miskolci Nemzetközi Filmfesztivált, amely szeptember 4. és 12. között ismét a nemzetközi filmművészet legizgalmasabb alkotásait hozza el Miskolcra.
Képgaléria
UmaMiskolc - zenés gasztorokorzó a Városháztéren
Ízek, borok és zene várja a miskolciakat a Zenés Gasztro Korzón
MiskolcÉletmódGasztroSzabadidő
A Városház tér ezúttal is VárostáncTérré változik, ahol prémium gasztronómiai különlegességek, különleges borok és változatos zenei programok várják a miskolciakat és a városba érkező vendégeket.
Képgaléria
Partnertalálkozó az Admatisban
Miskolcról az űrbe – a Föld légzését figyelik majd
MiskolcTudományKörnyezet
Hat év fejlesztés, 26 szakember 35 ezer munkaórája kellett ahhoz, hogy az Admatis Kft.-nél elkészüljön az eddigi legnagyobb magyar űripari eszköz. A miskolci vállalat által gyártott szerkezet közvetve ahhoz járul hozzá, hogy pontosabb képet kapjunk arról, mennyi, emberi tevékenységből származó szén-dioxid kerül a légkörbe.