Ugrás a tartalomra

Újra szolgálatba állnak: tovább élnek a miskolci advent fenyőfái

Létrehozva
Közel 200 élő fenyőfa tette különlegessé az adventet Miskolcon.
Kép
Miskolci Belvárosi Kör karácsonyfa
Mintegy 200 karácsonyfa díszítette Miskolc főutcáját az adventi időszakban. Fotó: Miskolci Belvárosi Kör

A Miskolci Belvárosi Kör megalakulása óta számtalan miniprojektet valósított meg. Ezek közül az egyik az adventi időszakban kihelyezett, közel 200 fenyőfa volt, amelyeket a miskolciak gyönyörű karácsonyfákká varázsoltak.

Dr. Hajdú László, a Miskolci Belvárosi Kör elnöke elmondta, hogy rengeteg pozitív visszajelzést kaptak, a kezdeményezés pedig rendkívül sikeresnek bizonyult.

Élő fák díszítették a miskolci főutcát

A főutcára nem kivágott, hanem élő fenyőfákat helyeztek ki, amelyek csak arra vártak, hogy ünnepi díszbe öltözzenek.

– Miskolc nagyon szerette és nagyon akarta ezt a kezdeményezést – emelte ki Hajdú László. – Úgy gondolom, az utóbbi idők legszebb főutcáját sikerült megalkotni. Elképesztően jó érzés.

A fenyők tovább élnek

A karácsonyfadíszítőknek január 9-ig volt lehetőségük arra, hogy leszedjék saját díszeiket a fákról. Ezt követően a Miskolci Belvárosi Kör gondoskodott a fák elszállításáról és tárolásáról.

– Egyik tagtársunk telephelyén őrizzük meg a fákat. Kertészek közreműködésével figyeljük a sorsukat: ha szükséges, kiültetjük őket, ha kell, ládában maradnak. A cél az, hogy a fák élők maradjanak, és jövőre újra szolgálatba állhassanak a főutcán, legalább akkora számban, mint 2025-ben.

Címkék

Ez is érdekelhet

Kampányakkordok békére hangolva: újra Miskolcon járt a Fidelitas
MiskolcBelföld
"A jövőnk a béke!” mottóval rendezett Civil Akadémiát csütörtök este a Civil Összefogás Fórum (CÖF) miskolci klubja.
Kvaterka - Margit Pince
Új lendületet kap az Avasi Kvaterka
MiskolcKultúra
Az Avasi Kvaterka idén sport- és egészségtudatos programokkal bővül. A szervezők célja, hogy a közösségi élmény mellett az aktív életmódot és az Avas értékeit is erősítsék.
Nem maradnak éjszakára
MiskolcKultúraEgyház
Sok éven át 25 órán át olvastak fel Wass Albert-műveket, most már egyestés programot szerveznek. Pénteken este 6 órától lesz a Miskolci Wass Albert zenés-irodalmi felolvasó est.
Rendészeti ellenőrzést tartottak Komlóstetőn
Miskolc
Kiemelt rendészeti ellenőrzést tartott a Miskolci Önkormányzati Rendészet (MIÖR) Komlóstetőn csütörtökön. Az akcióban részt vett Hollósy András, Miskolc alpolgármestere is, valamint Bajusz Gábor önkormányzati képviselő.