Ugrás a tartalomra

Elkészült a HALMS járműipari alkatrészeket gyártó vállalat első üzemcsarnoka Miskolcon

Létrehozva
Az impozáns gyárépületben már idén nyáron elindulhat a termelés, amely 2032-ig három fokozatban éri majd el a teljes kapacitását.
Kép
halms_rgsz8014.jpg
Elkészült a közel 23 ezer négyzetméteres első üzemcsarnok. Fotó: Rogosz Péter

Az első fázisban felépített üzemcsarnokhoz közel négyezer cölöpöt és ötvennégy kilométer villamosvezetéket használt fel a kivitelező Inpark. Az összesen több mint 200 millió eurós beruházás első elkészült gyáregységét Tóth-Szántai József, Miskolc polgármestere is meglátogatta. A bejárás során az építő cég képviselői a város első emberének bemutatták a hatalmas csarnokot, amely helyet ad majd a járműipari alumínium öntvényeket és megmunkált alkatrészeket gyártó gépsoroknak.

Gyárlátogatásáról Tóth-Szántai József polgármester közösségi oldalán is megosztott egy videót: ITT

Amint arról korábban beszámoltunk, a kínai Huashuo csoporthoz tartozó Halms Hungary Miskolcon hozza létre járműipari alkatrészeket gyártó európai központját. A Déli Tudományos és Technológiai Parkban, az Inpark területén megvalósuló beruházásnak köszönhetően a Halms alumínium öntvényeket és megmunkált alkatrészeket gyárt majd olyan vezető autómárkák és autóipari beszállítók számára, mint a Volvo, a Magna vagy a Tesla. A közepes és nagyméretű alumíniumból készült nagynyomású öntvényeket és a megmunkált alkatrészeket gépjármű-hajtásegységekhez, erőátviteli és szerkezeti rendszerekhez alkalmazzák.

Kép
halms_rgsz7997.jpg

A vármegyeszékhelyen megvalósuló nagyberuházás első körben háromszáz új munkahelyet teremt a 2027-es teljes beüzemelésig. A gyártás teljes beindulásával a munkahelyek száma is nőhet majd, elérve akár az ezer főt. Az első ütemben felépült, közel 23 ezer négyzetméteres gyáregység az első fázis, a következő ütemekben a gyár területe eléri majd a százezer négyzetmétert, a dolgozói létszám pedig megközelítőleg az ezer főt. Teljes kapacitással a gyártás éves volumene elérheti majd a kétmillió darabot.

Kép
halms_rgsz8002.jpg

Amint a beruházás bejelentésekor elmondták, Miskolcon kizárólag újrahasznosított alumíniumot használnak a gyártáshoz, ezzel is csökkentve a környezeti terhelést. A tervek szerint 2026 nyarától kezdi meg működését az első gyártóegység, amelynek épülete gyakorlatilag elkészült. Az Inpark a hátralévő hónapokban a tájépítészeti munkákra, növénytelepítésre, valamint a technológia beüzemelésére, és tesztelésére fókuszál.

Ez is érdekelhet

Csöbör Katalin gratulált Juhász Rolandnak, de nem adja fel
Miskolc
Nem adom fel, folytatjuk, a legközelebbi választáson győzni fogunk – mondta a Fidesz-KDNP országgyűlési képviselőjelöltje a borsodi 1-es választókerületben.
Megkezdődött a jegyzőkönyvek feldolgozása a miskolci városházán
MiskolcBorsod-Abaúj-Zemplén
Vasárnap este 22 óra után megkezdődött a jegyzőkönyvek beérkezése a miskolci városházára, ahol a szavazókörök adatait folyamatosan dolgozzák fel. A munkát több választási szakember irányítja, miközben egymás után érkeznek a szavazókörök képviselői.
Hollósy András választás 2026 Fotó: Mocsári László
Gratulált Czipa Andrásnak, és felajánlotta a segítségét Hollósy András
Miskolc
Folytatja a munkát Miskolcért és Diósgyőrért, mondta a Fidesz-KDNP országgyűlési képviselőjelöltje.
Nagy csatában kaptak ki a diósgyőriek. Fotó: magánarchívum
A lila-fehérek nyertek a piros-fehérek ellen
MiskolcSport
Röplabda: női NB I Liga, rájátszás, B-csoport, 6. forduló: 111 perc kellett a vendégek sikeréhez.